Fotó: MTI/Máthé Zoltán (archív)
Szalai Ádám edzőként tér vissza Marco Rossi mellé
Hirdetés

Szövetségi kapitányi időszaka talán legnehezebb időszakát éli Marco Rossi. Igaz, az olasz szakember első néhány hónapja sem volt diadalmenet 2018-ban – három győzelem, egy döntetlen, két vereség –, ám akkor a kapitányként teljes melléfogásnak bizonyuló Georges Leekens után egy mélyponton lévő válogatottból kellett sikeresebb nemzeti csapatot építenie, ráadásul (elsősorban) a Honvédnál és DAC-nál elért eredményei miatt nem csupán a kispesti szurkolók, hanem általában a magyar futballrajongók körében is nagy volt iránta a bizalom. Egy kiemelkedően sikeres ötéves időszak után 2024-ben azonban egyes személyi döntései nagy vitát váltottak ki, ráadásul időnként úgy tűnt, mintha maga is hajlana a távozásra.

Végy egy jó kapust

Évtizedek óta általános vélemény, hogy ha valahol nincs gond a magyar futballban, az a kapusposzt. Az elmúlt években is így volt ez: Gulácsi Péter előbb Salzburgban teljesített nagyszerűen, majd 2015 óta Lipcsében véd kiválóan, míg a lassan tizenegy éve az FTC-ben játszó Dibusz Dénes a Fradi csapatkapitánya és sikereinek egyik kulcsa. A zöld-fehérek sorozatban hatszor nyertek bajnoki címet, hatodszor szerepelnek európai kupa csoportkörében, kétszer egymás után élték meg a kupatavaszt; hasonló sikersorozatról az elmúlt évtizedekben egyetlen magyar csapat sem álmodhatott. Ebben pedig Dibusz szerepei elévülhetetlenek voltak.

Ezzel együtt azonban Gulácsi Péter helye sokáig nem kérdőjeleződött meg a kapuban.

Korábban írtuk

Megbomlott védelem

2022 őszén azonban Gulácsi megsérült, Dibusz Dénes pedig élt a lehetőséggel, és mondhatni, nem hibázott. Sorozatban tizenkét alkalommal védte a válogatott kapuját, ebben az időszakban a nemzeti együttes veretlen marad, ráadásul négy meccsen gólt sem kapott. Különösen a Montenegró elleni találkozó volt emlékezetes, ahol például – több korábbi bravúr után – a 87. percben néhány pillanaton belül négyszer is védett.

Mindezek után sokan azt gondolták, hiába nagyszerű kapus a sérüléséből visszatérő Gulácsi, eljött a válogatottnál Dibusz Dénes ideje. Ám a kapitány másként döntött, az Eb-n újra Gulácsi állt a kapuban, megosztva ezzel a magyar drukkereket.

Fotó: MTI/Kovács Tamás (archív)
Dibusz Dénes a Magyarország–Szerbia-mérkőzésen

A kapitány gondjait fokozta, hogy míg korábban a Lang, Orbán, Szalai Attila belső védőhármas szinte megbonthatatlannak tűnt, Szalai klubváltása Törökországból Németországba nem bizonyult jó döntésnek, hiszen a Bundesligában keveset jutott szóhoz, ráadásul Lang Ádám sem játszott annyit ciprusi klubjában, mint korábban. Így aztán a nyári Eb-n csak az első meccsen kezdett ez a hátvédsor, a svájciak elleni vesztes találkozón, utána Marco Rossi személyi változtatásokra kényszerült. És bár a skótok elleni, Csoboth Kevin hajrában szerzett góljáról, illetve Varga Barnabás súlyos sérüléséről emlékezetes maradó utolsó meccs javított valamennyit a kontinensviadal megítélésén, a drukkerek csalódásként élték meg az Európa-bajnokságot. És maga Rossi is…

– Ebben a pillanatban nehéz a jövőre gondolni. Rövid és hosszú távon is. Ki kell hogy tisztítsam a fejemet. […] Nagyon stresszes volt ez az Eb, egyetlen pillanatát sem élveztem. Mégpedig azért, mert nagyon rosszul kezdtünk Svájc ellen, az első félidő szörnyű volt. Utána aztán visszajöttünk, tettük a dolgunkat. Nem hiszem, hogy Németország ellen többet tehettünk volna, Skócia ellen pedig kiharcoltuk a győzelmet, de nem volt elég, emiatt csalódottak vagyunk. Remélem, a válogatott képes lesz kiharcolni a részvételt a következő vb-n és az Eb-n, de mindenkinek meg kell értenie: ha nem kezdesz jól egy nagy tornán, minden nagyon nehéz lesz utána. Az első meccs mindig kulcsfontosságú egy ilyen tornán, ezért fontos győzni vagy legalább elkerülni a vereséget, de mi nem tudtuk ezt megtenni – nyilatkozta Rossi, amit sokan úgy értelmeztek, elgondolkodott a távozáson.

Bár Marco Rossi végül maradt – és abban valószínűleg a magyar drukkerek nagy többsége egyetért, hogy ez jó hír –, az Eb óta sem alakultak jól a dolgok. Előbb a világ egyik legjobb formában lévő válogatottja, a német együttes 5-0-ra vert minket idegenben, amit egy bosnyákok elleni, Puskás Arénában elért döntetlen követett.

Idén még négy meccs vár a mieinkre: októberben hazai pályán, e hét péntekén a hollandok, majd jövő hétfőn, idegenben a bosnyákok ellen, s bár előbbi meccsen finoman fogalmazva sem mi vagyunk az esélyesek, az újabb komoly pofont mindenképpen jó lenne elkerülni.

A bajokat tetézi, hogy Horváth Krisztofer mellett az alapembernek számító Kerkez Milos is sem lehet ott sérülés miatt az októberi meccseken.

Gulácsi megy, Szalai jön

Két fontos személyi váltás is történt a nemzeti együttes kapcsán: Gulácsi Péter azt kérte, az idei négy meccsen ne kelljen a válogatott rendelkezésére állnia:

„Az elmúlt napok találgatásai és helytelen fordításai miatt szeretném tisztázni a kialakult helyzetet. Azzal a kéréssel fordultam a szövetségi kapitányhoz egy héttel ezelőtt, hogy a következő két válogatott-összetartásra ne hívjon meg” – kezdte Instagram-történetét Gulácsi Péter. „Az egyéves kihagyásom óta most először van olyan sorozatterhelésem, ahol folyamatosan heti két mérkőzésünk van a Bundesligában, a Bajnokok Ligájában és a Német Kupában, egészen karácsonyig. 34 évesen, tanulva a sérülésemből és az ahhoz vezető okokból, szeretnék időt adni magamnak a fizikális és mentális regenerációra. Nemcsak a rengeteg mérkőzés, hanem a folyamatos utazás és a meccsek közötti kevés edzéslehetőség miatt is. 10 éve vagyok magyar válogatott, voltam már harmadik, második és első számú kapusa is a csapatnak, minden szerepben számíthatott rám az akkori szövetségi kapitány, ez alatt a 10 év alatt összeadva több mint egy évet töltöttem válogatott edzőtáborokban. A címeres mezt viselni mindig a legnagyobb megtiszteltetés egy játékos karrierjében. Szeretnék még évekig a legmagasabb szinten játszani, ezért most az eszemre hallgattam a szívem helyett. A jövővel kapcsolatban abban maradtunk a kapitánnyal, hogy a márciusi összetartás előtt újra beszélünk” – írta Gulácsi Péter, ami jelentheti azt is, hogy csak átmeneti „pihenésre” vágyik a válogatott kapcsán, ám azt is: többet nem látjuk a nemzeti csapatban.

A másik változás, hogy a Honvéd vezetőedzőjének még augusztusban kinevezett Laczkó Zsolt helyére a válogatott előző csapatkapitánya, Szalai Ádám került be Marco Rossi edzői stábjába.

A két Európa-bajnokságon is gólt szerző csatár, aki több mint tíz évet játszott a német Bundesligában, az MLSZ tájékoztatása szerint a szövetségi kapitány első számú jelöltje volt a posztra.

– Mindenképpen olyan pályaedzőt szerettem volna, aki szakmailag és emberileg is illik a válogatottba – nyilatkozta Marco Rossi az MLSZ.hu-nak. – Ádám esetében egyikhez sem fér kétség, hiszen hatalmas nemzetközi rutinnal bír a labdarúgás sportszakmai részét tekintve, miközben azt hiszem, nincs olyan ember Magyarországon, aki ne tudná, mit jelent számára a magyar válogatott, emellett pedig a játékosok körében is hatalmas tisztelet övezi. Biztos vagyok benne, ahogy korábban játékosként, úgy immáron stábtagként is nagyon sokat fog hozzátenni a válogatott teljesítményéhez.

A 86-szoros válogatott támadó Marco Rossi válogatotthoz érkezését követően játékosként is az olasz szakember meghosszabbított keze volt a pályán, így szakmai együttműködésük minden bizonnyal az első pillanattól kezdve olajozott lesz.

– Óriási megtiszteltetés a magyar válogatott szakmai stábjának tagja lenni – így Szalai Ádám. – Sok éven keresztül aktív játékosként, most pedig Marco Rossi segítőjeként is azon leszek, hogy a nemzeti tizenegy minél sikeresebb legyen a jövőben.

Szalai játékosként híres volt arról, hogy nagyszerűen tudja motiválni társait; remélhetőleg ezt a „képességét” asszisztens edzőként is tudja majd kamatoztatni.