Mindig van feljebb

– Azt vallja, mindig magasra kell tenni a lécet, mert ha valaki a Kékestetőt nézi, nem tudja megmászni a Mount Everestet. Ha visszatekintünk az előző szezonra, meddig jutottak, és mikor fogja azt mondani, hogy felértek a csúcsra?

– Én soha nem tudom azt mondani, hogy nincs feljebb. Talán akkor, ha megnyertük a Bajnokok Ligáját, mert a futballban az a Mount Everest. Ennek az esélye jelenleg egy ezrelék vagy még kevesebb, de ennyi esély mégiscsak van. Lépésről lépésre változnak a céljaink. Pár éve a csoportkörbe szerettünk volna mindenképpen bejutni, amit három egymást követő évben teljesítettük, és ez idén is elvárható. A három már nem lehet véletlen. Most már azt szeretném, ha megélnénk a kupatavaszt a nemzetközi porondon. Ezt tűztük ki új célként.

– Tavaly a BL-csoportkör nem jött össze, itthon viszont duplázott, bajnokságot és Magyar Kupát is nyert a Fradi. Hogy értékeli a legutóbbi szezont?

– A Bajnokok Ligája-indulás alapfeltétele, hogy bajnokságot kell nyerni, ebben nem lehet hibázni, hiszen ha nem sikerül, akkor csak a harmadik számú európai kupában lehet indulni, mi pedig a BL-be vágyunk. Az elmúlt évünk nem volt könnyű, rövid idő alatt kétszer is edzőt kellett váltanunk, ami a Fradinál meglehetősen szokatlan, hiszen általában hosszú időn keresztül dolgozunk együtt az edzőinkkel. A nehézségek ellenére a mi hátterünkkel, közönségünkkel, szakmai stábunkkal elvárható volt a bajnoki cím. Annak ellenére mondom ezt, hogy egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a miénk a legnagyobb büdzsé a bajnokságban. Az új bajnoki szezon kapcsán sem tudok másra gondolni, csak arra, hogy nyerjük meg a sorozatot. Persze itt is vannak új célok. Jó lenne egyszer veretlenül az élen végezni.

– Volt már rá példa a Fradi történelmében.

– Igen, magyarán nem lehetetlen. Ha most megvédjük a bajnoki címünket, a sorozatban öt arannyal beállítanánk egy több mint százéves klubrekordot. Ez is pluszmotiváció. Egyébként hiába volt már benne többször részem, bevallom, engem mindig, újra és újra elragadnak az érzelmek a bajnoki ünneplésnél. Könnyekig meg tudok hatódni. De fantasztikus érzés volt az is, amikor megvertük a Paksot a kupadöntőben, és lesétáltam interjút adni a pályára. A Puskás Arénában győzni közel negyvenezer néző előtt, abban a közegben, olyan hangulatban… Büszkeség és egyben megtiszteltetés ennek a nagyszerű klubnak az élén állni, egy zseniális stadionban játszani egy remek meccset; ezek inspirálják az embert.

– A korábbi sikeredző, Szergej Rebrov utódjául szerződtetett Peter Stögernek nem sikerült megtalálnia a közös hangot a csapattal, a télen kinevezett Sztanyiszlav Csercseszovval ugyanakkor tavasszal összeállt a gárda. Az oszét mesterről legendák keringtek, hogy mennyire kemény és katonás. De mintha ez mégsem lenne teljesen igaz…

– Szergej Rebrovnak minden kétséget kizáróan fantasztikus tudása van, de ő, azt hiszem, egy magányos mester. Peter Stöger esetében azt gondoltuk, Európa nyugatabbi felén is van olyan edző, aki a tizenöt nemzet tagjaiból álló keretünket össze tudja hangolni. De kiderült, hogy ez nem így van, más habitusú ember kell. Az ő szerződtetése az én hibám, elnéztem a karaktert, és azt feltételeztem a játékosainkról, hogy a pályán kapott nagyobb szabadság lehetőség, amivel élni, nem pedig visszaélni fognak. Sajnos bármennyire is fájt, el kellett bocsátani az edzőnket, aki egyébként talpig úriember. Még egyszer már nem akartunk hibázni, ezért négy-öt szakemberrel is tárgyaltunk, olaszokkal, más orosszal is, hogy a legjobb döntést hozzuk. Csercseszovval kétszer ültünk le hosszan beszélgetni, elmentünk hozzá Moszkvába és elhívtuk Budapestre is. A szakmai kérdéseken túl még azt is megtárgyaltuk, hol nőtt fel, milyen anyagi háttere van, mivel tölti a szabadidejét. Abszolút profi szemlétű tréner. Például felvetettük neki, hogy Bali Péter személyében kiváló erőnléti edzőnk van, olyat ne hozzon magával. De ragaszkodott a hosszú évek óta vele dolgozó, ötfős edzői stábjához, egyértelműen kijelentette: vagy velük jön, vagy sehogy. Ez a szakmai oldal mellett hűség és bajtársiasság kérdése is.

– Végül elfogadták a feltételeit.

– Igen, és azt kell hogy mondjam, jól döntöttünk. Új megközelítést, új módszereket hoztak magukkal, amelyeknek köszönhetően a Fradi jobb lett, és a stábban maradt magyar edzőink is új ismeretekkel gazdagodnak. Csercseszov olyan karmester, aki a szimfonikus zenekar minden hangszerén tud játszani. Kedves, humoros, előzékeny, de ha a helyzet úgy kívánja, akkor direkt és határozott.

– A vezetőség és közte milyen a viszony?

– Nagyszerű. Közösen tudunk dönteni az igazolások terén, közgazdász végzettségével teljes mértékben átlátja az igazolások gazdasági vetületét is, és az általunk az adott posztra kiszemelt játékosról pontosan elmondja a szakmai észrevételeit. A kapcsolatunk rendkívül őszinte, és nagyon jól tudnak együtt dolgozni Hajnal Tamás sportigazgatóval is.

– Az orosz–ukrán háború kitörését követően számtalan orosz sportolót és sportdiplomatát értek szankciók, kizárások, eltiltások. A Fradira is igyekeztek nyomást gyakorolni, hogy váljon meg az orosz edzőtől.

– Az orosz sportolók elleni európai hadjáratnak nem látom értelmét. A sportnak pont az a lényege, hogy békét teremtsen – a futballpályán is. Nem ő nyomogatja a gombokat, hogy mi ellen indítsanak támadást, ő nem politikus, hanem sportszakember. Csercseszovval szeretnénk továbbra is együtt dolgozni, ezt neki is elmondtuk, azt láttam, ez megnyugtatta.

– A csapat egyik kulcsembere, Tokmac Nguen ahogy másfél évvel korábban, úgy idén nyáron is visszautasított anyagilag sokkal jobb külföldi ajánlatokat, és végül a Fradiban maradt. Jelez szakmai előrelépést, hogy egy norvég válogatott játékos újra és újra a klub mellett dönt?

– Jelent szakmait, gazdaságit és emberit is. Amikor Tokmac szerződése közeledett a végéhez , többször is elmondtuk neki az ajánlatunkat, de úgy tudom, érdeklődtek iránta Törökországból, Szaúd-Arábiából, Japánból is. Talán a döntő szempont az lehetett, amikor meghívtam Hajnal Tamással együtt egy vacsorára, ahol pénzről, fizetésről nem esett szó, előre jeleztem is neki, hogy én nem fogok alkudozni vele. Emlékeztettem viszont arra, hogy amikor leigazoltuk a Ferencvárosba, azt mondtam neki: nem játékosokat, hanem partnereket kerestünk, és ez idő alatt, mióta nálunk van, a segítségével nagy lépést tettünk előre nem csupán a pályán, de a kirekesztés elleni harcban is. A Fradi egyik legjobb játékosa, mindenki szereti, ami azt bizonyítja, hogy a bőrszín, a vallás, a politikai nézetek nem számítanak a pályán. Egy szerződés persze nagyon sok mindentől függ, nem csak az anyagiakon múlik. Fontos a közeg, lényeges, hogy milyen stadionokban játszunk, hogy milyen csodálatos a város, ahol élünk és ahol biztonságban vagyunk… Ezek annyira természetesek itt Budapesten, hogy talán meg is feledkezünk a jelentőségükről. És persze lényegesek az emberi kapcsolatok is. Toki, aki családos ember, mindezt nagyra értékelte, maradt, szóval úgy néz ki, itt fog nálunk játékosként megöregedni.

– Új közönségkedvenc is van az Üllői úton, a kézdivásárhelyi születésű Pászka Lóránd. Számított arra, hogy Soroksárról, a másodosztályból felkerülve ilyen kiválóan helytállt a Fradiban is?

– Ő pontosan azt bizonyította be, hogy az ajtó mindig nyitva áll a magyar játékosok előtt is, nincs negatív kivételezés. Kinyitottuk neki az ajtót, belépett rajta, és életében először magyar bajnok és kupagyőztes lett. Van benne erő, dinamika, életszeretet… Talán nem haragszik meg, ha elárulom, ő volt az egyetlen, aki a kupadöntő másnapján elkésett a csapatfotózásról. Az történt, hogy itt volt a családja, megünnepelték a sikert, majd a család reggel hazarepült, ő meg kicsit lefeküdt szundikálni… Haragudhattam volna rá, de bevallom, valahol örültem neki, hogy így történt, hiszen ez is azt bizonyítja, hogy ebben a gyerekben van élet. A büntetését befizetette a kasszába, és utólag rámontíroztuk a képre. Úgy tudom egyébként, a válogatott stábja is figyeli már. Az utánpótlásunknak is jó példa lehet az ő története. Fontos, hogy legyenek ilyen játékosok, akik mindent megtesznek az álmaikért, legyenek is minél többen, jöjjenek és szorítsák ki a légiósokat a csapatból. Legyenek jobbak, mint az amerikai jobbhátvéd vagy a bosnyák középső védő. De csak azért, mert valaki magyar, nem lehet a keret tagja, előbb bizonyítson. Dolgozzon többet, ügyeljen minden részletre, étkezzen megfelelően, tartsa be az edzői utasításokat. Pont az a problémám a mostani hazai futballistagenerációval, hogy nagyon keveseknél látom ezt az alázatot, a szorgalmat. Tessék példát venni Pászka Lórándról!

– A Fradit érte már az a kritika is, hogy az aranyak gyűjtését helyezi előtérbe, nem a tehetségek kinevelését a válogatottnak.

– Mi nem csak az aranyakat gyűjtjük, de az biztos, hogy mindenki csak azt tartja számon. A Ferencváros futballcsapata a szakosztály elmúlt százhuszonkét évében 91-szer volt dobogón, de a 33 bajnoki aranyon kívül ki emlékszik az ezüst- és bronzérmekre? Egyébként sokféleképpen meg lehet ezt a kérdést közelíteni. Bajnokként nyugodtan kijelenthetem: az ország legjobb fociját a Fradi játssza. Ha mi nem lennénk, a magyar foci sem olyan lenne, amilyen most. Az FTC inspiráló, mindenki hozzánk akar felzárkózni, minket akar legyőzni. A Puskás Akadémiának például az elmúlt években már többször sikerült. Meg lehet nézni: ha a Fradi nem szerepel jól a magyar bajnokságban, akkor a magyar labdarúgó-válogatottnak sem megy annyira. A klub- és a nemzeti érdek tehát nemcsak megfér egymás mellett, össze is függ. Ugyanakkor persze arra is törekednünk kell, hogy legalább egy-két magas színvonalon játszó magyar játékos mindig legyen a csapatunkban.

– Marco Rossi szerint Gulácsi és Dibusz személyében két hasonló képességű kapusa van a válogatottnak. Ehhez például kellett az is, hogy Dénes évről évre nemzetközi meccseket játsszon a Fradival, ott is rutint szerezzen.

– És kellett az önbizalom is, hiszen mégiscsak ő a Ferencváros csapatkapitánya.

– A válogatott négy fordulót követően vezeti a csoportját a németek, az olaszok és az angolok előtt a Nemzetek Ligájában. A szurkolókat látva azt mondta, lehetett volna nagyobb stadiont építeni…

– Elrontottuk, kicsi lett a stadion. Ha nyolcvanezres lenne a Puskás Aréna, meggyőződésem, hogy akkor is telt ház lett volna. Talán már nem emlékszünk a tíz évvel ezelőtti viszonyokra, amikor a vízágyúk és rohamrendőrök között kellett bevonulni, de ma már a családok is minden további nélkül, biztonságban kijárhatnak a mérkőzésekre. Az a tény, hogy az angolok elleni válogatottmeccsre harmincezer gyereket kiengedtek a szüleik, hatalmas dolog, és ezek a gyerekek életre szóló élménnyel gazdagodtak. Ha felnőnek, hozzák majd a saját családjukat is és így tovább, generációról generációra. A magyar futball nem fog elveszni soha. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek ma már egyre többször Sallai gólörömét vagy Szoboszlait akarják utánozni, nem csupán a külföldi sztárokat. Ez is fontos.

– Ha már a gyerekek szóba kerültek, az angol sajtó lerasszistázta őket, amiért többen közülük fütyültek az angolok térdelése alatt. Láthatjuk, hogy a különféle ideológiai mozgalmak egyre inkább beszivárognak a sportpályára. Meddig lehet ennek ellenállni?

– Politikus vagyok, a hazám a mindenem, de a politikát sosem viszem be a stadionba. A nemzeti érzést be lehet vinni, de a politikát kívül kell hagyni. A Fradi elnökeként mindig is erre törekedtem. A sportban pont az a csodálatos, hogy nem háborút és ideológiák harcát, hanem két csapat küzdelmét láthatjuk a pályán. Azt pedig ezredszerre is visszautasítom, hogy a gyerekek rasszisták lennének.

– Most azt mondhatjuk, minden csapatsportágban meghatározó a Fradi: a női kézilabdázók kupagyőztesek lettek, a férfiak kivívták a nemzetközi kupaszereplést, duplázott a férfi pólócsapat itthon, a Bajnokok Ligájában pedig bronzérmes lett, meghatározó a női vízilabdacsapat is, újra bajnokok a női futballisták…

– Ha fradista vagy, mindig és mindenhol a legjobb akarsz lenni. Férfikézilabdában nehéz a dolgunk, mert a világ két élcsapata, a Veszprém és a Szeged is az ellenfelünk. Most azt nézzük, hogy tudunk majd fellépni a dobogóra, majd hogyan tudjuk megszorítani őket. Női kézilabdában a harmad­akkora költségvetésű csapatunk legyőzte a világ talán legerősebb együttesét, a Győrt a kupában, és egy gólon múlott csak a bajnoki címünk is, nem először. Jégkorongban magyar bajnokok vagyunk, vízilabdában egymást követő három évben jutottunk be a négy közé a BL-ben, és ha megnézzük az ellenfeleink költségvetését, kiderül, hogy itt is harmadannyi pénzből érjük el az eredményeket. Egyre több sportágban mondhatjuk azt, hogy ha egy Fradi-sportoló kilép a pályára, mindenkinek fel kell készülni, mert csoda dolgok történnek.

– A nyolcéves Groupama Aréna mellett immár az MVM Dome-ot is a Fradi üzemelteti. Milyen célokat tűztek maguk elé? A mostani, kiszámíthatatlan időkben lehet egyáltalán előre tervezni?

– Nem utánozni akarunk nyugati stadio­nokat, hanem ha lehet, jobbat szeretnénk csinálni. Épp ezért folyamatosan fejlesztünk, a Groupamában új világítás, új digitális hirdetőfelület és új óriáskivetítő lesz, amin akár élőben tudjuk majd közvetíteni mérkőzés közben a meccset. Említhetném azt is, hogy tavaly óta a Fradi-applikációval a lelátóról lehet a büféből rendelni, lerövidítve a sorban állást. De nemrég például két koncertet is rendeztünk az arénában 17, illetve 22 ezres közönséggel. Ezek bevételéből kicseréltük a gyepet, amire amúgy is sor került volna idén. Most megkaptuk Európa egyik legnagyobb multifunkcionális csarnokának, az MVM Dome-nak az üzemeltetését is, ami a klubnak és a városnak is nagy lehetőséget kínál. Sajnos későn tudtuk átvenni, a nagy koncerteket évekre előre le kell szervezni, de dolgozunk azon, hogy minél több esemény legyen itt.

– Ha már szóba kerültek a koncertek, van olyan kedvenc, akit szívesen látna élőben?

– Mindent zenét szeretek, ami jó. Komolyzenétől a rockon keresztül a legpopulárisabb zenéig, Rihannától, Tom Jonesig, de nem az én ízlésem a befolyásoló tényező… Sok hangszeren játszunk itt a Fradinál, mégpedig magas színvonalon.