Szent Lőrinc fényes könnyei az égen
Mit rejt a hullócsillagok hónapja?
Augusztus 11. és 13. közé esik a Perseidák meteorraj megjelenésének csúcsidőszaka. A már kétezer évvel ezelőtt is megfigyelt jelenséget a hortobágyi pusztán különböző színes kísérőprogramok során lehet megfigyelni.A Perseidák meteorrajt Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik. A meteorraj első tudományos igényű megfigyelései kínai csillagászoknak köszönhetően időszámításunk után 36-ból származnak. A fényjelenséget a későbbi évszázadok folyamán egészen a XII. századig többször is említik a tudósok, mielőtt néhány száz évre feledésbe merülne a megfigyelése.
A Perseidák újrafelfedezése Lambert Adolphe Jacques Quetelet belga csillagász nevéhez fűződik, aki 1835-ben írta le, hogy az augusztusban előforduló meteorok a Perseus csillagkép irányából (radiáns) egy üstökös felől érkeznek. Innen származik a Perseidák elnevezés is.
A Nap körül egyforma pályán mozgó apró por- és jégszemcsék rajzásának csúcspontja augusztus 11. és 13. közé esik, ezért tartjuk az év nyolcadik hónapját a hullócsillagok havának.
Ezek a meteorok nem érik el a Föld felszínét, ugyanis nagy sebességük miatt a földi légkörbe érve felizzanak, ionizálódnak és elégnek.
Az égen vékony fénycsíkot húzó űrbeli objektumok az említett napokon éjféltől hajnalig nagy számban megfigyelhetők.
Hullócsillagok éjszakája a Hortobágyon
Több helyszínen is várják exkluzív csillagászati programsorozattal a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a hullócsillagok szerelmeseit.

A nyitóesemény augusztus 9-én, szombaton a Vadasparkban, a nemzeti park állatkertjében lesz, ahol az érdeklődők távcsővel kémlelhetik az égboltot, miközben előadásokat hallgathatnak a témáról, de akár farkasokkal, sakálokkal és vadlovakkal is találkozhatnak teliholdkor.
Emellett augusztus 10 és 14 között a Hortobágyi-halastónál, Hortobágy-Mátán, a Szálkahalmi tanösvényen és a Pusztai Állatparkban is számolhatják a hullócsillagokat és készíthetnek asztrofotókat a látogatók, de a Pásztormúzeum melletti napóránál esténként ingyenes Napmegfigyelésre is lehetőség nyílik. Az említett helyszíneken madarászséta, lovaskocsikázás, látványetetések és őshonos háziállatok megfigyelése színesítik a programot.
Bővebb információval a visithortobagy.com oldal szolgál, ahol előzetesen a jegyeket is meg lehet vásárolni.
