Az utókor történelemismerete, történelemértékelése téves. Kivétel nélkül mindenki 1526-tól, a mohácsi csata elvesztésétől számítja Magyarország bukását, három részre szakadásának kezdeteit. Sőt, állítják, hogy Magyarország megszűnt 1526-tal. Mert Magyar Habsburg Királyság nincs. Magyarország sem létezett. Ezzel a nemzeti-állami jogfolytonosságot tagadják meg, tehát a trianoni béke jogosságát elismerik. A kelleténél több a hülye magyar.

Pedig 1526 után nagy horderejű események történtek. Igaz ugyan, hogy jó néhány és jelentéktelen vár török kézre került. Észak-Magyarország apró része pedig lengyel uralom alá, de éppen a mohácsi csata utáni királyválasztás küzdelmeiben addig nem tapasztalt erővel tört föl a magyar nemzeti érzés, s a választói propaganda-hadjáratban első számú érvként hangzott a magyar nyelv megőrzése, sőt hivatalos nyelvvé minősítése. Ugyanis még János király idejében is a hivatalos iratok latinul születtek, s kialakult az a félelem, hogy bármiféle idegen uralom a magyar nyelv puszta létét veszélyezteti. Az 1538-as (nagy)váradi békében I. Ferdinánd és I. (Szapolyai) János megállapodott: kölcsönösen testvérré fogadják egymást, elismerik egymás királyi címét, János halála után helyreáll az ország teljes egysége. János elismeri a Habsburgok örökösödési jogát. Ez nem újdonság, hiszen az 1463-as bécsújhelyi béke szerint ha Mátyás fiúörökös nélkül marad, a trónt a Habsburg császár vagy a fia örökli. János király halála után azonban a császár és a (magyar király) hibát hibára halmoz diplomáciailag, mert a török portán kudarcot vallott, a franciák pedig arra biztatták a szultánt, hogy újra támadja meg Ferdinándot, mindenekelőtt „királyságát”, Magyarországot. A szultán „szót fogadott”. 1541 elején hadai valóban megindulnak, s már Pestet fenyegetik, de Roggendorff generális harmincezer főnyi hadserege közeledte hírére visszavonulnak. Ám Buda polgárai és vezetői ökörmód két részre szakadnak. Egyik részük nem engedi be Roggendorff hadait, másik részük Izabella királyné jóváhagyásával sikertelenül kísérli meg a falak közé csempészni a mohácsinál jóval erősebb, törökellenes fölmentő sereget. Augusztus 21–23. között az ütőképes Roggendorff hadát a török magyar segítséggel megsemmisíti. És augusztus 29-én csellel elfoglalja Budát. A városi nép lekiváncsiskodott a török táborba, a kontyosok pedig burnuszaik alatt fegyverrel beszivárogtak a várba. Ha az emberi hülyeséget tanítani kellene, Buda és Magyarország elvesztése a legeklatánsabb példa volna erre.

De miért gyövök én mostan elő egy 474 évvel ezelőtt történt tragikus eseménnyel? Mert most is sok hülyeségünk van, most is augusztus van, és most is szemtanúi lehetünk Budapest érdekei elárulásának.

Látva a kijelölt „zóna” területén kívül tartózkodó jól öltözött, erős, egészséges, katonaköteles korú, fegyelmezett férfiakat, Buda elfoglalása jut az eszembe. Európa éppen úgy nem tud közös nevezőre jutni migránsügyben, ahogyan akkor sem tudott a francia, a német, az osztrák, a lengyel uralkodó. Az oláh vajda, kihasználva a zűrzavart, akkor is megtámadta Erdélyt, most Ponta Orbán kormányát, és a magyarok sem tudtak közös nevezőre jutni a vészhelyzetben. Szájtépés, keresztbetevés, fanyalgonckodás. A csongrádi paraszt meg retteg, s lassan mi is itt a Baross téren. Fegyver helyett a köpeny alatt szifilisz, HIV-vírus, kolera. Rajtam kívül mindenki meghülyült?