Hirdetés

1821 tavasza. Kitör a görög szabadságharc a török megszállás ellenében. És miért jövök éppen most elő ezzel? Két okból. Mert most van a görög függetlenség 200. évfordulója, és erre emlékeztet az ugyancsak most megjelent 1821–2021 című könyv, benne Szidiropulosz Archimédesz és Caruha Vangelió számunkra fontos munkája.

Európa történelmében meghatározó szerepet játszott a görögség. Tudomásul kellene végre venni, hogy Európa nem létezne a kereszténység, a kereszténység meg a görögök nélkül, mert az evangéliumok görögül írattak, rögzíttettek, egy kivételével, de azt is azonnal görögül terjesztik. És csak évszázadokkal később fordítja le Jeromos latinra. Az európai művészet, tudomány, irodalom ősforrása is görög, legföljebb latin közvetítéssel. Szidiropulosz és Caruha tehát rendkívül fontos művet alkotott, és abban az időszakban, amikor éppenséggel „Európa megdögleni óhajt”, irtva magából a kétezer éves keresztény szellemet, erkölcsöt. Úgy látszik, ez a megdöglésvágy is európai hagyomány, mert már 1938-ban leírta a föntebbieket Karinthy Frigyes, bőrén érezve az erősödő náciveszély perzselő hőjét. Érdekes, az ő idejében is nyugat felől jött a veszedelem, és most is onnét, a rejtőzködő, ám egyre nyíltabb keresztényellenességgel serkentve.

A görög szabadságharc voltaképpen hosszú folyamat. Konstantinápoly 1453-ban esik el, és az európai görög területek nagy része is 368 évig marad török megszállás alatt. Ebben a majd négyszáz esztendőben 31 görög fölkelés tör ki az iszlám elnyomás ellen, vagyis szinte tíz-tizenkét évenként rugaszkodik neki a görögség a szabadsága visszaszerzésének. És azt kell hogy mondjam, ez az Európa szemszögéből létfontosságú eseménysor mindmáig nem fejeződött be, mert az egész világ kereszténységének a szempontjából az egyik legfontosabb hitbéli épület, az Ajia Szofia ma iszlám mecset. És a tetejébe nemrégen lett azzá, mert eddig csak muzeális épületként tartották számon a törökök.

Vagyis a huszonegyedik században még tovább romlott – elvileg – a görög történelmi kegyhely miatt az iszlám és a keresztény kapcsolat. Szemernyi nagyvonalúság kellett volna ahhoz, hogy legalább múzeumnak meghagyják a templomot. Ahogyan mi is becsben tartjuk a török elnyomás maradványait, emlékeit, úgy is mint történelmünk részét.

Korábban írtuk

Az évfordulóra emlékezve nem hagyhatjuk említés nélkül a görög szabadságharc és függetlenség előzményeit. Két évszázad „bizánci aranykor” után esett el Konstantinápoly, s az akkori Európa sem fogta föl ép ésszel, hogy voltaképpen ő is vereséget szenvedett. De Európa mint most, akkor is szűk látókörű volt. Mindenesetre vannak hasonló mozzanatok a görögök és a magyarok történelmében. A görög hegyekbe menekült lakosság volt a háttere az örökös függetlenségi harcoknak, amelyeket az armatoloszok, a fegyveresek és a kleftiszek folytattak a megszállók ellen. Egyfolytában zaklatták a török portát. Hasonlíthatók ők a magyar szegénylegényekhez. Ami a görögöknek 1453 volt, az volt nekünk 1526, 1541 Buda elfoglalása vagy 1920, a trianoni rablóbéke. A görög vonatkozásokat a Nyugat mocskosul ölbe tett kézzel nézte végig, sőt fegyverrel is támogatta a törököket. Magyarország ellen is, a mohácsi csatában ágyúkkal, Savoyai Jenő fölszabadító hadjárata ellen francia utászokkal.

Az 1821-ben indított szabadságharc 1830-ig tartott, és Európa javának a rokonszenvét fölkeltette. A legnagyobb formátumú rokonszenvező és résztvevő a legendás Byron angol költő volt, aki 1824-ben halt meg Meszolonginál. Saját pénzén szervezett szabadcsapatokat, de még mielőtt fegyvert foghatott volna, mocsári lázban elhunyt. De tegyük hozzá, hogy magyarok is harcoltak és meg is haltak a görög szabadságért ama időkben.

A görög szabadság és függetlenség eszméjét a görög egyház tartotta életben. A titkos társaságoknak is szerepük volt ebben, amiből kiemelendő a magyar turisták számára is kedvenc úti cél, az Athosz-hegyi kolostor-köztársaság.