60 nap

Ennyi ideje van április 3-ig minden politikai szervezetnek arra, hogy a közbizalmat kiérdemelve a választásokon politikai képviseletre alkalmasnak vagy kormányzásra méltónak tűnjön fel a választópolgárok szemében. A kampányidőszak hivatalos kezdete ugyan még egy picit távolabb van, azt azonban mindannyian érezzük, hogy a csatazaj az előttünk álló időszakban minden korábbinál nagyobb, a kampány pedig minden eddiginél aljasabb, keményebb lesz.

Már most mindenkit egy kérdés foglalkoztat: ki szerez majd többséget, ki alakíthat majd kormányt az országgyűlési választások után? Irreális, de gyakran felmerülő igény az a politikai elemzőkkel és agy­trösztökkel szemben, hogy erre a kérdésre az indokoltnál sokkal előbb megadják a megbízható válaszukat. A helyzet rendkívül összetett 2022 év elején is, ez sem könnyíti meg a szakértők dolgát. A politikai szekértáborok mérete ismert, az aktuális csatározások kimenetelétől függetlenül egész pontosan meghatározható. Belzebub azonban nem pihen, sőt, minden erejével a változáson munkálkodik.

2022. év elején az Alapjogokért Központ ezerfős, telefonos módszerrel készült, országosan reprezentatív közvélemény-kutatást publikált annak érdekében, hogy a legintenzívebb kampányidőszak előtti közhangulat politikai pártválasztásra vonatkozó állását feltérképezze. A január 17–19. között készült felmérés szerint a 18 évnél idősebb, magyarországi lakcímmel rendelkező, aktív – szavazati jogukkal élni kívánó – válaszadók 49 százaléka a Fidesz–KDNP, 44 százalékuk pedig a hatpárti ellenzéki összefogás országos listáját támogatná „egy most vasárnap esedékes választáson”. A pártpreferenciák megoszlása alapján sem a Mi Hazánk, sem a Magyar Kétfarkú Kutya Párt nem jutna be a törvényhozásba, mert előbbi 4, utóbbi 3 százalékot szerezne. Ez azonban csak a választási rendszer egyik ágának lehetséges szavazatmegoszlását mutatta meg egy pillanatkép alapján, amely január közepén készült. Jogosan merül fel az olvasóban a kérdés, hogy 60 nappal a választás előtt érdemes-e megjegyezni ezeket a számokat? A rövid válaszom az, hogy csak az összehasonlítás végett. Ebből ugyanis egy dolog következik: 2022. január 17–19. között 3,2 százalékos mintavételi hibahatár mellett valószínűsíthető, hogy a Fidesz–KDNP országos listája egy fokkal népszerűbb volt, mint az ellenzéki konglomerátumé. De hogy mi lesz az állás 60 nap múlva, azt ebből – és bármelyik közeljövőben elkészülő kutatásból – megmondani lehetetlen. Ráadásul azt is tudjuk, hogy jelentős a rejtőzködő, személyes preferenciájukat el nem áruló megkérdezettek aránya, akik áprilisig hazatalálnak majd. Emiatt a 2018-as országgyűlési választáson is szinte teljesen kiegyenlített volt a helyzet listán: a Fidesz–KDNP belföldi szavazataránya 47,36, az Országgyűlésbe bejutott ellenzéki pártok – illetve az ötszázalékos küszöböt akkor el nem érő Momentum – pedig 48 százalék körül állt. Nagy meglepetés lenne, ha április 3-án ezek az arányok radikálisan más képet festenének. A pártok közötti verseny igen szoros, a mobilizáción, járványhelyzeten, gazdasági állapotok változásán, a kormányzóképes alternatív megjelenésén és ezer egyéb tényezőn múlik majd, hogy ki tud többséget szerezni a választások után.

Meggyőződésem ugyanakkor, hogy ha a választás kimenetele csupán a kormányzati pozícióban lévők teljesítményének megítélésén múlna, akkor az április 3-i végeredményeket idejekorán meg tudnánk becsülni. A számok ugyanis igencsak kedvezően alakultak a Fidesz–KDNP, és kifejezetten kedvezőtlenül az ellenzék számára. A kormányváltó hangulatot egyre feljebb tornázni próbálók – élükön Márki-Zay Péterrel – mindennap próbálnak ugyan valamibe vagy valakikbe belekötni, ám a valóság, a makacs tények mindig az ellenkezőjét bizonyítják annak, mint amit mondanak. Bár Márki-Zay Péter ötmilliós felajánlására jómagam igényt még csak véletlenül sem tartok, de pont ő volt az, aki egy időben nevezte ostobaságnak, fenntarthatatlannak és nehezen megszüntethetőnek a rezsicsökkentés politikáját, amelynek köszönhetően a 2021-es energiaár-válság következményeitől a magyar emberek mentesültek: éves szinten körülbelül 300-400 ezer forintot takarítva meg háztartásonként. Elmondta azt is a baloldal miniszterelnök-jelöltje, hogy „összességében inkább pozitív, mint negatív hatást gyakorolt a nagy számú, egy időben történő bevándorlás egy adott térség gazdasági fejlődésére”, de természetesen szerinte ebből nem következik az, hogy radikálisan változtatna a magyar kabinet 2015 óta sziklaszilárd, illegális bevándorlás elleni politikáján.

Amikor a két, korábban az ATV-t is megjárt, egyébként független (sic!) kommunikációs szakembert leszerződtették Márki-Zay mellé, sokan fellélegeztek, mondván, az elszabadult hajóágyút végre sikerült megállítani. A hódmezővásárhelyi polgármester gyorsan be is bizonyította ennek az ellenkezőjét: ő autonóm, nem korlátozható személyiség, legalábbis kommunikációs szinten, vasárnap esténként. Ilyenkor szokta ugyanis ostobának, fogyatékosnak, aberráltnak nevezni a vele egyet nem értő, jellemzően kormánypárti szavazókat, de küldte már el a magyarokat Indiába szemműtétekre is. A fizetős egészségügyről, valamint a vidéki kórházbezárásokról sem feledkezhetünk el, de azok a pre-Péterfi– és Simon-korszakban hangoztak el.

Lehet itt hét százalék körüli GDP-növekedésről, rekordmagas foglalkoztatottságról, rekordalacsony munkanélküliségi rátáról, több mint száz kórházfelújításról, évenkénti minimálbér-emelésről vagy egyre dinamikusabban növekvő átlagkeresetekről, minden eddiginél szélesebb családtámogatási rendszerről, szigorú határvédelemről, csődhelyzetből visszarángatott országról beszélni, Márki-Zay vasárnap esti ámokfutása minden kétséget kizáróan „fontosabb” témákat vet fel újra meg újra. A választásokig még nyolc ilyen alkalom áll rendelkezésére, a kapitány pedig sosem maradt adós a botrányos kijelentésekkel, amelyekkel rendre baloldali koalíciós partnereinek a kommunikációját másolja. Bár Bangóné Borbély Ildikó diplomabotrányát már nem viselte el a baloldali politikai közeg, a patkányozáshoz hasonló, méltatlan és kirekesztő szólamok azért még beleférnek.

Visszatérve az észérvekhez, a politikát közel sem csak ezek döntik el. Márki-Zay és csapata egy dologra törekszik: bármi áron, erkölcstelen eszközök felhasználása révén is a javukra formálni a közhangulatot. Ezen meglepődni egy fontos körülmény miatt nem szabad: a baloldali összefogás legerősebb, legnagyobb befolyással, rutinnal, ravaszsággal rendelkező politikusa Gyurcsány Ferenc. Ő 2006-ban pontosan így győzött, erkölcstelen, nemtelen eszközök felhasználásával, hazugságok tömkelegével. Ezt a módszert, rövid távú gondolkodásmódot másolja le Márki-Zay csapata is. Persze sokan azt is vitatják, hogy a DK elnöke volna a domináns szereplő az ellenzéki térfélen, hiszen nem Dobrev Klára lett a közös miniszterelnök-jelölt, hanem egy másik politikus. 2022 áprilisa után nagy valószínűséggel a legnagyobb frakciója az ellenzéki pártok számára potenciálisan megnyerhető egyéni választókörzetek jelentős részét bezsebelő DK-nak lesz, függetlenül attól, hogy a közös lista végül hogyan fog kinézni. Ő újabb négy évre már most bebiztosította magát. Ez lett a nagy, balos politikusok által levezényelt „ellenzékváltásból”.

Mindebből egy dolog következik: 60 nap múlva ugyanaz lesz a kérdés, mint 2010 óta minden alkalommal. A felállás és a forma más, a tét ugyanaz: Magyarország előremenjen vagy vissza, a Gyurcsány-korszakba?

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.