A 3 D Nyugat: dekadens, degenerált, diktatórikus

Bizonyos etnikai, vallási és szexuális kisebbségek tagjai gyűlölik, ha igazat mondanak róluk, ezért „gyűlöletbeszéd” vádjával üldözik azokat, akik erre vetemednek velük kapcsolatban. Lankadatlan nyomásgyakorlásuk eredményeként a nyugati demokráciák egyre szigorúbban korlátozzák a legalapvetőbb demokratikus szabadságjognak számító szólásszabadságot.

Legutóbb az osztrák kormány bejelentette, hogy a „gyűlöletbeszéd” elleni demokratikus keresztes hadjárat hatékonyságának növelése érdekében a közösségi médiában felszámolja a véleménynyilvánítás anonimitását, vagyis a szolgáltatókat arra kötelezi, hogy fedjék fel az álnevek mögé rejtőző, sötétben bujkáló és az ominózus kisebbségekről eretnek nézeteket hangoztató gondolatbűnözők valódi személyazonosságát, demokratikus retorziók foganatosítása végett.

A néppárti–szabadságpárti kormánykoalíció – élén a Kurz–Strache tökfejkettőssel (Doppel Dummkopf), az előbbi gimnáziumi érettségivel kancellárként, az utóbbi fogtechnikusi végzettséggel alkancellárként – tehát ilyesféle totalitárius-orwelliánus ihletésű intézkedésekkel szándékozik szolgálni a nép és a szabadság ügyét. Szép? Ráadásul egy jobboldalinak és populistának sértegetett kormányról van szó. Ha ilyenek az elvbarátaink, egyáltalán nincs szükségünk ellenségekre.

Bizonyára ezt gondolja Martin Sellner is, az osztrák identitárius ifjúsági mozgalom vezetője, akit feloszlatással, tömlöccel és bakóval fenyeget ugyanez a kormány ugyancsak a nép és a szabadság nevében pusztán azért, mert a christchurchi merénylet előtt egy évvel kisebb (1500 eurós) pénzadományt fogadott el Brenton Tarranttól. Úgy látszik, Ausztriában a logikus gondolkodásra való képesség nem feltétele sem az érettségi bizonyítvány, sem a fogtechnikusi szakvizsga megszerzésének, a kormányzati pozíciók betöltésének pedig még kevésbé.

Egy bécsi logopédusnőt ugyanakkor arra köteleztek az éber bűnüldöző szervek, hogy változtassa meg a foglalkozására és lakóhelyének kerületére utaló, személyre szabott rendszámtábláját (LOGO 18), amelyet már vagy 15 éve használ, mert a néhány éve életbe léptetett antináci törvény tiltja a 18-as szám használatát a rendszámtáblákon, nehogy véletlenül valaki Adolf Hitlerre asszociáljon (az A és a H a német ábécé első és nyolcadik betűje). Ugyanez a hallucinogénellenes törvény számos másik provokatív szám- és betűkódot is száműzött a köztérből, köztük a 88-at (Heil Hitler), a H8-at (ua.), a 74-et (Grossdeutsch­land), a 311-et (Ku Klux Klan), a 444-et (Deutschland den Deutschen), az 198-at (Sieg Heil), az 1919-et (SS), az 191-et (SA), az 1488-at (Auf Deutschland, Heil Hitler) és a 420-t (április 20., Hitler születésnapja). Einstein szerint az univerzumnál csak az emberi ostobaság kifürkészhetetlenebb.

Belgiumban sem mennek a szomszédba inspirációért, ha a gondolatbűnözők megregulázásáról van szó. Egy őshonos belga „rasszistára” hat hónap letöltendő börtönt szabott ki a bíróság, mert a Facebookon örömének adott hangot, amikor megtudta, hogy a 2017. januári isztambuli terrormerényletben egy török származású belga állampolgár is otthagyta a fogát. Súlyosbító körülménynek számított, hogy azután sem tanúsított megbánást, miután figyelmeztették szavai büntetőjogi következményeire. Egy 75 éves nyugdíjast is börtönnel fenyegetnek, mert Hitler sasfészkének saját változatát alakította ki a házában, és egy óriási horogkeresztes lobogót akasztott ki a kertjében. A holokauszt tagadását tiltó belga törvény alapján akár egy évet is a hűvösön tölthet.

Ami a belgák szomszédjait illeti, egy holland bíróság alig húsz hónapos elzárással „jutalmazott” egy 38 éves afgán (muszlim) menedékkérőt, amiért egy bolt alkalmazottjaként orális szexre kényszerített és megerőszakolt egy 18 éves, mentálisan sérült lányt, aki csak egy táskát akart venni nála. Enyhe ítéletével a bíró lehetővé tette, hogy a szerencsétlen menekült elkerülje a kitoloncolást, elfogadva ez utóbbi védekezését, miszerint a feleségével családot szándékozik alapítani Hollandiában.

Ez valóban nyomós érv. Bizonyára a családalapításra tréningezett a holland tinédzserrel is. Szóra sem érdemes az egész. Nem úgy, mint a hágai városi tanács egyik mohamedán képviselőnőjének nemzetközi médiaérdeklődést kiváltó esete, aki öngyilkos lett, mert nácifasisztarasszista hollandok elrabolták, megverték és csoportosan megerőszakolták.

Pontosítok: a nő holland volt, a tettesek pedig mohamedán bevándorlók, és persze a médiaérdeklődés elmaradt, egyébként minden stimmel. Eme nyugaton manapság banálisnak számító, kulturálisan színesítő interakciónak az ad sajátos jelleget, hogy Willie Dille, a Wilders-féle iszlámellenes párthoz tartozó – és a „másság” befogadására a jelek szerint nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is képtelen – áldozat a búcsúüzenetében egyik volt párttársát vádolta meg az őt halálba hajszoló brutalitás megszervezésével.

Név szerint azt az Arnoud van Doornt, aki Geert Wilders iszlámkritikus rövidfilmje, a Fitna producereként híresült el, majd kettejük szakítását követően maga is megtért Mohamed kebelére, és az egyik hollandiai muszlim párt hágai városi tanácsosaként Dille politikai ellenfelévé vált.

A jóasszonynak persze nem kellett volna okvetlenül a halálba menekülnie. Választhatta volna a kivándorlást is. Egy másik hollandiai muszlim párt vezére ugyanis azt mondta, hogy „akik nem szeretik a különböző kultúrájú emberekkel benépesített, változó Hollandiát, azok menjenek el máshova”. Tunahan Kuzu tanácsa nyilván mindenekelőtt azoknak a bigott holland szülőknek szól, akik vonakodnak áruba bocsátani tinédzser lányaikat a helyi szexrabszolgapiacon, amelyen a szomszédos britanniai trend nyomán komoly fellendülés mutatkozik a harmadik világbeli, főleg muszlim szexkulturális színesítőknek köszönhetően. Nem is csoda. Elvégre az őshonos „férfiak” figyelmét teljesen leköti a tulipánnemesítéssel való bíbelődés. Igazán nem várható el tőlük, hogy a fehérnépükkel is bíbelődjenek.