A címer a szívek felett mindenkinek egyet kell jelentsen!
A vonat hivatalosan is megtelt. Magyarország-feliratos zászlók a nyakban, válogatottmezek és pulóverek. A felszállók „Hajrá, magyarok!” felkiáltása jelzi, a mai nap más mint a többi.
A kétórás balatoni úton a beszélgetések nagy része a fociról szól. Egy-két párbeszéd kifejezi, milyen jelentőséggel bír egy labdarúgó mérkőzés.
– Megyünk szurkolni a fiúknak, mi ennyit tehetünk! Rajtunk nem múlik. Még egy kis „kőműves alapozás” szükséges meccs előtt, aztán teljes hangon buzdítjuk a mieinket.
– Ilyenkor kiderül, milyen magyarok vagyunk, szurkolni tiszta magyar szívvel lehet!
– Ki védi most a kapunkat?
– A Dibusz, a Fradiból!
– Régen én is fradista voltam, most már nem nézek annyi focit, más a dolog, másik generáció ez, de ennek a Dibusznak szurkolok, szimpatikus gyerek!
– Ezek a fiúk nagyon küzdenek, na persze nem mindig játszanak jól, de meghalnak a pályán!
A foci mindig többről szól, mint egy sportesemény. Merjünk nagyot álmodni!
A vonaton utazók együtt álmodnak valami szépet. Hisznek a magyarok erejében. A válogatott játékosai tisztában vannak küldetésük fontosságával, ne gondoljuk, hogy a szurkoló jobban akarja a sikert, mint aki a pályán küzd. Bár a széthúzás jellemző most napjainkra, a sikert csak együtt érhetjük el.
Higgyünk a magyar csapatban, a címer a szívek felett mindenkinek egyet kell jelentsen!
Hajrá, magyarok!
