A Fradi-szív kakasülőn dobog

A pályán meg nem, mint régen. Ott legfeljebb, meccsenként egy vagy két magyar szív doboghat, edzője válogatja. A többi hazai nyugodt szívvel csücsülhet a kispadon, vagy ott sem. Kiváltság, ha némelyiket néha mégis beküldik a gyepre. Szerencse, hogy eleitől fogva nem így alakult a magyar futballtörténelem, különben most Puskásunk, Albertünk, Détárink, Cziborunk vagy Grosicsunk, de Nyilasink vagy Varga Zolink sem lenne, hiszen nemcsak a Fradi-pályáról, de a többi hazairól is kiordít a kétségbeejtő magyarhiány.

Néztem a csehek elleni ütközetet, Fradi-szív igazán csak a lelátón meg a jóval olcsóbb kakasülőn dobogott. Hogy is szól a verdikt? Fradi-szívű csak az a játékos lehet, aki képes megalkuvást nem tűrő játékával, küzdenitudásával (szívével) felhívni magára szurkolói figyelmét, vagyis aki erkölcsben, erőben, egyetértésben jeles.

Hogyan lehet erkölcs, erő, egyetértés ott, ahol az idegen edző anyanyelvét a fél csapat nem beszéli, a másik fele meg azt sem tudta hazánkról igazolása napjáig, hogy egyáltalán létezik. A játékosok legalább hatféle anyanyelven értenek, közülük magyarul a legkevesebben, a miénket meg rajtunk kívül senki sem, így aztán marad lingua francanak, közvetítőnyelvnek a testbeszéd, a mutogatás. Csak semmi Bábel!

Mitől lenne bármelyiknek Fradi-szíve? Annak a fényárban úszó, Üllői úti gyepen futkosó kevésbé fekete vagy teljesen az fiatalembernek mitől lenne fogalma róla, hiszen nem is érti, hogy fentről mit és miért skandál vagy dalol neki egyszerre 20 ezer Fradi-szív. Erkölcsünkkel sincs mit kezdenie, lássuk be, neki másfajta van, és erőt sem fejt ki többet, mint amennyiért megfizetik. Minek is tenné? A zsoldot nem érzelmekért, illemtanért fizetik. Mondjuk meg is látszott a csehek elleni mérkőzésen.

Sráckoromban Fradi-szívünket mi, szurkolók és magyar játékosok egyszerre tettük ki a pályára. Közös dobogása, áttörve a rozoga lelátó palánkjain, sokszor a Kádár-villáig, az Aczél kultúrkócerájig és még azon túl Kolozsvárig, Kassáig, Pozsonyig, Nándorfehérvárig, sőt Moszkváig is elhallatszott.

Azokból a rigmusokból, kétértelmű (nép)dalokból, szabadon költött buzdításokból az ország, az egész nemzet kínkeserve zúgott, akár ősi kürt Buda várától a Hargitáig, vagy mint rejtett sziklahasadékból felsíró tárogató. És a magyar játékosok – Páncsics, Albert, Kű Lajos, Fenyvesi dr., Varga Zoli meg a többiek – lábai velünk énekeltek a pályán: lelkes cifra csárdást, cselektől győzedelmes verbunkot, dühös siratót, magasztos győzelmi himnuszt, irredenta indulót vagy egész pályás forradalmi toborzót jártak, legtöbbször az ellenfél bánatára. Minden győztes meccsen a kommunistákat, a rajtunk és belőlünk élősködőket is elvertük. Közben a mésztejes gyepen, akár a tomboló lelátón együtt tűrtük a tányérsapkás, Kádár-kolbászos (gumibotos) alávetettséget.

Emlékszem, a 60-as években még a kerepesi plébános, József atya is velünk, falusi jabrancokkal járt Fradi meccsre, reverenda nélkül, inkognitóban. Istentől kapott apostoli állásával játszott a reakciós pap, mert ha véletlen kiszúrják a kommunista ágensek (besúgók), akkor az Isten házából könnyen a Kozma utcai siralomházba költöztették volna. Ha nem akadt elegendő alumíniumgaras jegyre, átmásztunk a kerítésen, nyomunkban tokás munkásőrök káromkodtak.

Amit most ajvékolunk, énekelünk, netán ordítunk, vagy táblákon, zászlókon, lepedőkön mutogatunk, azt néhány Dibuszon, Vargán, Tóthon, Kajánon és Szécsin kívül egyetlen szenegáli, izraeli, ghánai, nigériai vagy dán, holland játékos sem érti, pláne nem érzi. Akik éreznék és értenék, mint régen, azok peremkerületi flaszteron, faluvégi libalegelőn vagy lepusztult cigánytelepen rúgják felfedezetlenül a bőrt, ha éppen nem az interneten ájuldoznak. Pedig bennük, mint Farkas Jancsiban, Bene Feriben, Tichy Lajosban, Mészöly Kálmánban doboghatna az a szív, de úgy tűnik Brazília, Afrika, Izrael vagy Dánia közelebb esik az Üllői úthoz, mint Dorog, Ózd, Tiszasüly vagy Pécsvárad. Tudom, az üzlet szívtelen! Némely éles szemű szakemberek gyorsabban ellátnak, mondjuk Tuniszig (Tunézia fővárosa), mint a salgótarjáni szakmunkásképző, vagy az aszódi gimnázium tornaterméig. De könyörgöm, a magyar-külföldi arány nem lehetne legalább fifti-fifti?

Hajnal Tamás igazgató úr jelentette be az újabb hírt, miszerint az FTC két fiatal focistát ad át más kluboknak és igazol le egy 20 éves nigériait meg egy 18 éves brazilt.

Miközben a Fradi-szív infarktus közeli állapotban a kakasülőn verdes.