A második világháború utáni szovjet megszállás alatt került energetikánk is a Szovjetunió érdekszférájába. Kiváló szakembereinknek köszönhetően azonban korszerű energiarendszereket építettünk ki, világszínvonalat követő energetikai gépgyártás alakult ki. A hazai energiahordozók termelésének fokozatos kimerülése miatt a szükséges kőolajat és a földgázt a szovjetek távvezetékeken biztosították. Az energiáért barterkereskedelemben hazai, főleg mezőgazdasági termékekkel fizethettünk.

Hirdetés

Visszatekintve megállapítható, hogy az energiaellátás biztonsága szempontjából egyoldalú függőségünk ellenére a mainál jobb helyzetben voltunk.

A rendszerváltozást követően a keleti, szovjet materiális energetikai függés helyett fokozatosan az energetikában is politikai-ideológiai alapú nyugati függésbe kerültünk. Az Antall-kormány előkészítette, a Horn-kormány végrehajtotta a rablóprivatizációt az energetikában is. Az angolszász piaci ideológiára alapozva leépítették közszolgáltató energetikánkat, piaci szolgáltatást vezetve be. A privatizációs ígéretek ellenére erőművek nem épültek, hiányukat piaci alapon, importból pótolták.

Az energetikánkra mért következő csapás a 2010-es évek második felében kibontakozó, klímaidiotizmussá fejlesztett klímavédelem áltudományos ideológiája lett, amikor rátolták az éghajlat védelmének maszlagját az energetikára.

A kialakult energiabiztonsági helyzet veszélyeit a második Fidesz-kormány 2010-ben felismerte. „Két pogány közt egy hazáért” reálpolitikát folytatva eredményesen egyensúlyozott a keleti materiális energiafüggés és a nyugati ideologikus nyomás között. Eredményes lépéseket tett az elprivatizált energetikai vagyon visszaszerzésére, a nemzeti érdekű energiapolitika megteremtésére. A gázszolgáltatók, a hazai szállítási infrastruktúra és a tárolók nemzeti tulajdonba kerültek. Sikeresen kezelte az Ukrajnán keresztüli szállítási válságot. Jelenlegi földgázszükségletünk nagy része az Oroszországgal kötött előnyös, hosszú távú szállítási szerződéssel déli irányból biztosítva van. A villanyszolgáltatásban a Paksi Atomerőmű bővítésére előnyös megvalósítási szerződést kötöttünk. A külföldi tulajdonú energiaszolgáltatók extraprofitjának csökkentésével az energiaárakat mérsékeltük.

A 2018-as választásokat követően azonban a kormány energiapolitikája rossz irányba fordult. A villanyszolgáltatás ellátásbiztonsága, a paksi bővítés kivételével, háttérbe szorult. Uniós nyomásra hazánkban is az úgynevezett klímavédelem intézményrendszere alakult ki. Az energetikai államtitkárság a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont tekintette az energiapolitika szellemi bázisának. Ebben az intézetben készültek a globalista ideológiára alapozott tanulmányok, amelyek a hazai energiapolitika forgatókönyvei lettek.

A fő törekvés az ellátásbiztonság helyreállítása helyett a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése lett. Ezért módosították a nemzeti energiastratégiát (NES): a három alap-energiahordozó (atom, szén, megújulók) közül az egyetlen hazait, a szenet (lignitet) törölték belőle. Nem épültek valódi erőművek, ehelyett fetisizálták a naperőműveket. A nemzeti energia- és klímaterv (NEKT) 2040-re már 12 ezer megawatt naperőmű-kapacitással számol. Ezért fokozódott a termelői kapacitáshiány, növekedett az importhányad. Az időjárásfüggő naperőműves projekteket azzal a szakmailag téves ideológiával erőltették, amely egyenlőségjelet tesz a teljesítmény (kapacitás, MW) és a megtermelt energia (megawattóra) közé. Ebből a hibás politikából következően Aszódi Attila numerikus szimuláción alapuló számításai szerint „a 2040-re tervezett magyar erőművek nem képesek kielégíteni a magyar igényeket”.

Már ma is csak 30-40 százalékos importteljesítménnyel oldható meg az áramszolgáltatás. Az uniós energiapolitika: az atomerőművek leállítása, a fosszilis energiahordozók kivezetése azonban nem teszi lehetővé, hogy az importáramot biztonságos forrásnak tekintsük. A mostani háborús helyzettel pedig a hazug „klímavészhelyzet” helyett valódi energia-vészhelyzet lépett fel egész Európában. Ennek fő oka, hogy az időjárásfüggő megújulós energiafejlesztésekből származó villamosenergia-rendszer kiegyenlítési, szabályozási feladatait  földgázerőművekkel tervezték megoldani, ami most a háborús helyzet miatt megkérdőjeleződött.

A hazai tanulság egyértelmű: oroszországi energetikai kapcsolatainkat meg kell őriznünk. A látványosan összeomló uniós energiastratégia ezt fokozottan megköveteli. De tanulnunk kell a múltból! A legfontosabb a villanyrendszer kapacitáshiányának mérséklése, majd megszüntetése. Mára már európai szinten is nyilvánvalóvá vált, hogy a klímahisztéria miatt is 2040-re 28 százalékkal növekvő európai áramigény csak megújulókkal, fosszilis és atomerőművek nélkül nem elégíthető ki. Biztató kezdeti fejlemény, hogy az EU az energiaválság hatására kénytelen a nukleáris és átmenetileg a földgázalapú villanytermelést is elfogadni.

Az idézett elemzés szerint „majd minden európai ország önellátásra törekszik: legalább annyi beépített erőművi kapacitást tervez, amennyivel a saját igényeit folyamatosan kielégítheti”. Ebben meghatározónak az atomerőműveknek kell lenniük, amelyek a nukleáris üzemanyag tárolhatósága és többirányú beszerezhetősége miatt kvázi hazai forrásnak tekinthetők. Egyetértek Aszódi professzor tanulmányának felvetésével: a meglévő paksi blokkok mellett, egy Pakstól eltérő magyarországi telephelyen, további két atomerőművi blokk létesítését is vizsgálni kell.

Az időjárásfüggő megújulókkal kapcsolatos fejlesztéseket a helyi igényre méretezett lakossági napelemek kivételével fel kell függeszteni, mert azok az ellátásbiztonság szempontjából nem értékelhetők. Vissza kell térni a 2011. évi NES koncepciójához, kiegészítve a szabályozó gázerőművek létesítésével.

A dekarbonizációs európai zöldpolitika látványos bukása, a kialakult energiaválság megalapozhatja a tagországok nemzeti érdekű energiapolitikáját gúzsba kötő energiapiaci szabályozások hatályon kívül helyezését. Miniszterelnökünk nemzetközi sajtóértekezletén elhangzott erre vonatkozó javaslatainak megvalósítása a V4-országoknak is érdekükben áll. Ezért fejleszteni kell a V4-ek szoros, lehetőleg intézményesített energetikai szakmai együttműködését és erre alapozó közös uniós politikai fellépését.

Korábban írtuk