Háború idején az első három hír téves, a negyedik gyanús. Ezt nagyon fontos megértenie minden olyan olvasónak és hírfogyasztónak, de különösen a hírközlőknek, akik szeretnék kibogozni, hogy mi is történik most az Ukrajnában zajló háború hadszínterein. A konfliktus természetes velejárója, hogy a háborús felek igyekeznek az eseményeket félrevezető módon, saját céljaik érdekében eltorzítva bemutatni. Ezt a jelenséget hívjuk információs hadviselésnek, amely természetesen nem új keletű dolog, azonban kétségtelen, hogy az internet és a különböző közösségi hálók a lehetőségek merőben új tárházát nyitják meg a tömeges manipuláció előtt.

Hirdetés

„Hivatalos” propaganda

Az orosz fél az invázió megkezdését követően azonnal felerősítette az – amúgy sem halk – ukránellenes propagandát. Nem telik el óra úgy, hogy a Kreml ellenőrzése alatt álló hírcsatornák és internetes platformok ne számolnának be az ukrán „nácik” valamilyen „atrocitásáról”, függetlenül attól, hogy mi történik a valóságban. Azok az orosz „hírek” sem feleltek meg a történéseknek, melyek arról szóltak, hogy az ukrán hadsereg szervezett ellenállása megtört volna, és tömegesen adnák meg magukat a katonák. Vannak felvételek ukrán hadifoglyokról, és ezek egy része vélhetően hiteles is, ám bizonyosan nem annyian tették le a fegyvert, mint ahogy az oroszok állítják. Miután az ukrán vezetés meghozta azt a – valóban ellentmondásos – döntést, hogy felfegyverzi a lakosság egy részét, az orosz hírportálok naponta számolnak be arról, hogy „bandaháborúk” törtek ki az ukrán nagyvárosokban – ebből sem igaz szinte semmi. Voltak híradások arról is, hogy orosz „humanitárius segély” érkezett a megszállt ukrán városokba. A háborús jog alapján azonban a támadó fél kötelessége garantálni, hogy a megszállt területeken élő civil lakosság létszükségleteit biztosítsák. Ha az oroszok ivóvizet és ételt visznek egy ilyen településre, az nem jótékonykodás, hanem kutya kötelességük.

Ukrajna roppant nehéz helyzetben van, így több megértéssel viszonyulunk ahhoz, hogy a valósághű kommunikáció esetükben sem szerepel a prioritások között. A helyzet az, hogy ez a háború valóban az ukrán államiság megszűnésével fenyeget, így érthető, ha minden eszközt megragadnak arra, hogy hassanak a világ közvéleményére, szánalmat ébresszenek önmaguk iránt és dühöt Oroszországgal szemben. Ezzel együtt a múlt héten bizonyosan túl messzire mentek, amikor a Zaporizzsja megyében található atomerőmű orosz megszállása kapcsán mindent megtettek, hogy atompánikot keltsenek. Miután a médiahisztéria lecsillapodott, kiderült, hogy az erőmű maga sértetlen maradt, és mindössze egy adminisztrációs épületben keletkeztek károk. Hogy pontosan mi történt, valószínűleg sohasem fog kiderülni.

Más országok hivatalos kommuni­ká­ció­já­nak sem hihetünk el mindent, hiszen ami most Ukrajnában történik, az egy hatalmas geopolitikai játszma jelenleg legfontosabb színtere, így sem az amerikai tömeg-, sem pedig a kínai állami média híradásai nem adhatnak komoly támpontot azon olvasóknak, akik az igazságot szeretnék megtudni. Érdemesebb ilyenkor olyan országok közszolgálati platformjaihoz fordulni, melyek igyekeztek a háború előtt normális viszonyt megőrizni a nagypolitika minden szereplőjével. Ilyen például Izrael vagy India. A közszolgálati médiumok szabályozása miatt számíthatunk arra, hogy törekedni fognak a higgadtságuk megtartására.

A háború köde

Háború esetén nemcsak az merül fel, hogy az állami szereplők szándékosan manipulálják a hírfolyamot, hanem az is, hogy a gyorsan változó események közepette roppant nehéz tényszerűen megállapítani, mi is történik a helyszínen valójában. Számos olyan haditudósító van, aki teljes professzionalizmussal végzi a munkáját, és az a cél vezérli, hogy pontos, tényeken alapuló tájékoztatást nyújtson az olvasóknak és a televíziónézőknek, ám tisztában kell lennünk azzal, milyen óriá­si nehézségekkel néznek szembe. Egyrészt a helyzet percről percre változhat. Előfordulhat például, hogy mire megjelenik a hír, amely szerint az egyik fél elfoglalt egy adott települést, addigra már vissza is vette a másik. Ez a háború első napjaiban számos esetben megtörtént. Még a legtisztességesebb haditudósító is csak azért tudja tűzbe tenni a kezét, amit személyesen lát, megtapasztal. Másrészt minden más hír tekintetében teljesen ki van szolgáltatva annak az oldalnak, amelynek a területén tartózkodik. Ráadásul a frontvonal közvetlen közelébe csak nagyon ritkán mehet, nemcsak azért, mert hihetetlen veszélynek lenne kitéve, hanem azért sem, mert akadályozhatná a katonák munkáját. Végül pedig ne felejtsük el: a haditudósító is ember, elképzelhető, hogy az események hatása alá kerül.

Naponta többször találkozunk a civil áldozatok és az elesett katonák becsült számával, de nagyon óvatosan kell kezelnünk ezeket az adatokat is, hiszen a háborús propaganda részét képezik mindkét oldalon. Az ukrán fél abban érdekelt, hogy saját katonai veszteségeit minél kisebbnek mutassa be, az ellenségen ütött sebet minél nagyobbnak láttassa, és még a civil áldozatok számát is eltúlozhatja annak érdekében, hogy a számára megfelelő reakciót váltsa ki a világ közvéleményéből. Az oroszok nyilván – saját érdekeik szerint – hasonló módon torzítják a valóságot.

Semmilyen információnk nincs a két harcoló fél haditervéről, azokról a hatalmas logisztikai műveletekről, amiket a modern háború megkövetel. Ezeket – érthető módon – a legszigorúbb titoktartás övezi. Így ne higgyük el, ha azt halljuk, hogy „összeomlott az ukrán ellenállás” vagy „kifulladtak az orosz csapatok”. Előbb-utóbb az egyik természetesen bekövetkezhet majd, de észben kell tartanunk, hogy a híradások, amelyek az adott fél „totális vereségéről” szólnak, az információs hadviselés eszközei.

Mit tegyen a felelősségteljes hírfogyasztó?

Az információs hadviselés az emberek érzelmeire próbál hatni, tömeges dühöt, elkeseredést vagy pánikot igyekszik kelteni. Ezért fontos, hogy megőrizzük a higgadtságunkat. Ha azt tapasztaljuk, hogy egy hír erős indulatot kelt bennünk, inkább tegyük félre, és térjünk rá vissza, ha tisztább fejjel tudjuk értékelni. Ki tudja, addigra még az is kiderülhet, hogy téves maga a hír alapjául szolgáló információ is.

Ha nekilátunk az interneten keresni az igazságot, szánjunk rá időt, hogy több forrásból tájékozódjunk. Egy hír akkor tekinthető hitelesnek, ha egymástól független híradások is megerősítik, illetve más megalapozott bizonyítékot is találunk (ám a képekkel és videókkal bánjunk óvatosan, hisz a modern technika lehetővé teszi a manipulálásukat). Tartsuk észben, hogy még ebben az esetben is gyorsan változhatnak a dolgok. Csak akkor osszunk meg egy számunkra fontosnak tűnő hírt, ha megbizonyosodtunk róla, hogy tényszerű, és a nap folyamán is többször megerősítést nyert.

A legfontosabb mindeközben az, hogy tartsuk szem előtt a jól felfogott magyar érdeket: kutatni kell a béke lehetőségét, ki kell maradnunk a háborúból, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a hadműveletek ne érjék el Kárpátalját, és a hazánkba érkező háborús menekülteket a legemberségesebb és leghatékonyabb módon kell ellátni mindazzal, amire szükségük van. Ez utóbbiért tehet a tisztelt olvasó a legtöbbet.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.

Korábban írtuk