Van ilyen. Piramist se tudunk manapság építeni, pedig valaha tudtunk. A baloldaliság nem is más, mint az egyetemes törvényektől való állandó távolodás, annak megtagadása, elfelejtése, és a valóságból való kipottyanás. Minden olyan lépés viszont, amely a mindenkire egyaránt vonatkozó törvényeket erősíti, a valóságot, a jobboldalt is erősíti. A jobboldal tudja, hogy a dolgokat csak egészében lehet helyrehozni. Az a tudás viszont, amely független a kozmikus rend tudásától, nem ér semmit, és csak árt. Ha az én nincs ezzel kapcsolatban, akkor csak a viszonylagost keresi. Elveszti bizalmát az alapelvekben. Örökös kritikájával mindig önmagához tér vissza. Ez hamis, mert noha szinte mindig ügyesen és szellemesen okoskodik, de minél többet okoskodik, annál messzebb kerül a valóságtól.

Minden baloldali erőnek, amikor hatalomra kerül, első lépése a terror. Az oktalan, pontosabban öncélú terror. Ez kezdődött a jakobinusokkal, sőt Cromwellel és folytatódott minden forradalmi átalakulással, még az olyan békésekkel, mint a Kun Béla-féle pucs is. Az úgynevezett ellenforradalmi terror mindig csak következménye a forradalminak. Egy olyan megtorlás ez, ami egyben igazságszolgáltatás is. És az utóbbi sohasem öncélú, és ritkán vannak ártatlan áldozatai. A terror ma liberális mezben elsősorban szellemi és morális. Jelenleg ritkábban és csak "jogállamiasan" nyúlnak fizikai erőszakhoz. Ma elsősorban a tudatot, a lelket ölik, kevésbé a testet.

A nemzeti létnek az egyetemes léthierarchiában nélkülözhetetlen és felcserélhetetlen helye van. Ez a hely az egyéni lét és a kozmikus lét között található. Korunk nemzetfelfogása azonban baloldali, a nemzeten belüli egyenlőség eszméjén alapul, mely nem ismeri a belsőleg tagolt nemzet fogalmát. E felfogás szerint egy nemzeten belül mindenki jogilag egyenlőnek számít és legfeljebb csak más nemzetekhez viszonyítva ismer el fölé- és alárendeltségi viszonyt (lásd: nemzetiszocializmus, zsidó kiválasztottságtudat stb.). Tehát a jobboldaliság egyik fő ismérvét, a hierarchikus szemléletet utasítja el. Ez a szemlélet felcseréli a kozmikust és a nemzetit, miáltal vét a világ rendje ellen és kiszakítja magát az egyetemes hagyományból. A jobboldal nemzetfelfogása a nemzetet sem nem tagadja, mint a liberalizmus és a kommunizmus, sem nem abszolutizálja, hanem a maga helyén kezeli. Továbbá vallja a nemzetek egymás mellett élését, a konnacionalitást. Ezért van az, hogy bár manapság egyes nemzeti alapú ideológiákat (fasizmus, nemzetiszocializmus, hungarizmus) tévesen szokás jobboldalinak nevezni, de kicsit belegondolva a dologba, könnyen beláthatjuk a tévedést.

A fasizmus megértéséhez elengedhetetlenül szükséges annak tudatosítása, hogy e szemlélet a kommunizmus reakciójaként jött létre. A fasizmus alapítója, Benito Mussolini (Meisel) pedig egyenesen a szocialista internacionálé aktivistájaként vált ismertté. Az első világháború vége felé a kommunista-szocialista mozgalmak már végveszélybe sodortak számos európai államot. A fasizmus eszméje így eredetileg nem más, mint a veszélybe került európai civilizáció újfajta védekezési gondolata, de éppen ebből következően baloldali alapszemlélettel. Tehát a fasizmus létének az értelmét a kialakult kommunizmus és az azzal való szembenállás adta meg.

A fasizmus tagadja a faj és az osztály fogalmát. Kultúrákban gondolkodik és a nemzetek kulturális jellegéből indul ki. Téved tehát, illetve hazudik az, aki például a fasizmus zsidó áldozatairól beszél. Mussolini kormányában egyébként több zsidó miniszter is volt. A fasizmus nem rasszizmus. Mussolini a baloldal hármas elvével – "szabadság, egyenlőség, testvériség" – szembeállította a saját hármas elvét – "rend, tekintély, fegyelem". E három közül kettő – rend, tekintély – mindenképpen jobboldali elv, ám a megvalósítás módja baloldali (relatív, nivelláló) és így visszájára fordítja azokat. A fasizmus híve a magántulajdonnak, a vallások, a lelkiismeret terén toleráns. És bár van hivatalos művészete, de megtűr maga mellett másokat is. Fenntartja és bizonyos fokig kontrollálja a szellemi életnek a hagyományos társadalmakból fennmaradt szerves pluralizmusát. A gazdaságot különválasztja a politikától, de nem engedi szabadjára. És egyedül a politikában törekszik kizárólagosságra. Eszméje a (hivatás)rendi állam, amely azonban önkényes hierarchián és értékrendszeren – vezérelv – alapul.

Az egykori Franco-, Salazar-, Pinochet-rendszert leginkább az autoritárius fogalommal lehet körülírni. Semmiféle fasizmushoz egyiknek sem volt soha semmi köze. Franco magát a falangizmust is szép csendben holtvágányra tette. A fasizmus szolidaritást, kompromisszumot, együttműködést (korporáció) hirdet a társadalom különböző érdekű csoportjai között. A fasizmusnak a nemzetiszocializmussal való szándékos összekeverése kommunista találmány. Célja, hogy a szocialista fogalmat, szót kisajátítsa.

A német nemzetiszocializmus – a fasizmussal szemben – a nemzetnek nem kulturális hanem faji jellegéből indul ki. A fasizmus óvja a múlt kulturális, erkölcsi értékeit, a kommunizmus rombolja, a nemzetiszocializmus felemásan viszonyul hozzá. Ugyanis szelektál, mert neki is messianisztikus küldetése van. Célja ugyanis egy új világrend megvalósítása a választott faj vezetése alatt. A nemzetiszocializmus gazdasági téren toleráns, de a politika és a kultúra terén kizárólagosságra törekszik, a lelkiismeret terén türelmetlen. Az erkölcs és a kultúra terén megpróbál visszanyúlni a kereszténység előtti antik görög-római és germán hagyományokhoz. Bár Mussolini is ideálként állította fel a római múltat, de nem volt keresztényellenes.

A nemzetiszocializmus "befelé" demokratikus, a baloldali nemzeteszme alapján áll. Biológisztikus, szellemellenes szemlélete, mely tagadja a szellem, a hagyomány által meghatározott létformák és értékek hierarchiáját, nyilvánvalóan baloldalivá teszi. A faj biológisztikus fogalma az ember legalacsonyabb rendű részéből (test) indul ki és abból akarja magyarázni a felsőbbrendűt. A nemzetiszocializmus fajszemlélete a zsidó fajszemléletben gyökerezik, annak német variánsa. Szemben áll a görög felfogásból ismert "szellem büszkeségével", és a "vér büszkeségét" hirdeti. Az olyan kiválóságoknak, mint Heidegger, Jünger, Sedlmayr stb. éppen e különbség miatt voltak fenntartásaik, minden rokonszenvük mellett, a nemzetiszocializmussal. Túlságosan szellemtelennek, csőcselékszerűnek találták. Adolf Hitler mikor a hosszú kések éjszakáján leszámolt a szocialista forradalmat is követelő SA-vezérkarral, valójában útját állta a további balratolódásnak.

A hungarizmus a nemzetiszocializmus honi változata. Még akkor is, ha tudjuk, hogy maga a fogalom Prohászka Ottokártól ered. Nem árt tudni, hogy a Nyilaskeresztes Párt programjának alapjául az Amerikai Kommunista Párt programja szolgált. Szálasi erős katolicizmusa is megkülönbözteti a hungarizmust a német elődtől. Szokás arról elmélkedni liberális-kommunista körökben, hogy a hungarizmus gyökere német, vagyis idegen. Ez igaz, de ugyanígy idegen ideológia a liberalizmus vagy a kommunizmus is, noha proletár körökben mindkettő kezd "néplélekké" válni. A hungarizmus jelképe, a nyilaskereszt akár mint Szent László jelképe, akár mint asztrológiai üzenet, legalább azt tudatosíthatja, hogy a nemzet, a haza több, mint egyszerű statisztikai tény és földrajzi fogalom.

Szokás e társadalmakat (kommunista, fasiszta, nemzetiszocialista) totalitáriusoknak nevezni. De e három közül csak a kommunista törekszik arra, hogy minden téren uralja az egyént és a közösséget. (Ezt teszi a liberális is, csak korszerűbb módon, a lelkén és tudatán keresztül, távvezérelve az egyént, kiegészítve a globalizmus centralizáló gazdaságpolitikájával.) A fasiszta a politikában törekszik kizárólagosságra, a nemzetiszocialista legalább a magántulajdont tiszteli, a kommunista mindent uralni akar.

A már említett Franco vagy Pinochet-féle uralmi formákat ezekhez hasonlítani sem lehet. Jól mutatja ezt például a spanyol és a magyar "út" különbsége. Nálunk a kommunizmus bukásával a tulajdonok rendezésétől a társadalom rászoktatásáig a piaci körülményekhez sok mindenben váltani kellett. Spanyolországban viszont csak az alkotmány néhány pontját kellett megváltoztatni, és minden ment tovább a maga útján.

A három totalitárius rendszertípusban mindenkor a vezér – führer, duce, főtitkár – képezi a középpontot, ő az éppen aktuális viszonyítási pont. A vezető értékszemlélete, még ha konkrét ideológiához kötődik, akkor is önkényes, statikus. Így minden ahhoz viszonyul, abból nyeri értelmét, következésképpen ahhoz viszonyítva mindenki egyenlően függ. Tehát ha létezik egyáltalán igazi (tömeg)demokrácia, akkor azt paradox módon éppen e totalitárius rendszerek képviselik. Viszont jobbról nézve éppen ez a legfontosabb kritika velük szemben.

Mellesleg az úgynevezett "szélsőjobboldali" irányzatok valójában baloldaliak. Találó kifejezés rájuk az "ellenbaloldali", hiszen maguk is baloldali értékeket képviselnek: tömeguralom, nivellálás, forradalmi átalakulás, a szellem felsőbbségének tagadása stb. Szinte csak a jelszavak, a jelképek és a zászlók színei különböztetik meg őket egymástól. Gondoljunk arra, hogy a futurizmus igazi nagyságai a fasiszta Marinettitől a kommunista Majakovszkijig hirdették ugyanazt az igét. A Lukács-féle nagyrealizmus (szocialista realizmus) és a III. Birodalom monumentális művészete is egy tőről fakad. E szellemtelen tömegtársadalmaknak mindenkor csak két autentikus szereplője van: a diktátor és a forradalmár. Ezek megtalálhatók az élet minden területén, és csak az a vigasztaló, hogy többnyire egymást hatástalanítják, időnként pedig helyet cserélnek.

A konzervativizmus szükségszerűen kötődik a jobboldalhoz, illetve a jobboldalisághoz. De nem azonos vele, hanem annak egy némileg megmerevedett követője. Nincs baloldali konzervativizmus. Ceausescu vagy Castro nem konzervatívok, hanem dogmatikusok a "haladás" mániákusai. Az ortodoxia és a konzervativizmus két különböző dolog. Az ortodoxia, a dogmatizmus egy tanban való feltétlen hitet jelent. Ez tipikusan baloldali dolog. Találó Kemény Katalin megfogalmazása "Ha a rész univerzalitásra tart igényt, megszületik a dogma."

A konzervativizmus a mélybe gyökerezettség állapota. A konzervativizmus leginkább egyfajta magatartásforma, amelynek a megértés, az illúziótlanság, a szkepticizmus jó kiegészítője. Szinte legfeljebb csak a mindenkori kihívásokra, felforgatásokra adott reakciósorozat. Szabó Dezső szerint a "konzervativizmus a mai nemzedék életerejének bővülése az előző nemzedékek felgyülemlett erejével". A konzervatív tudja, hogy a világot nem az élők, hanem a holtak kormányozzák. A konzervatív szerint nem mindig az "Új, a jobb változat" a jobb. Ami pedig a "fejlődés szempontjából érdektelen", azt szerinte mégsem kell elpusztítani.

A konzervatív viszolyog az elvont fogalmaktól, ragaszkodik a közvetlenhez, a konkréthez. Derűs, nem izgatott. Nem érzi szükségét annak, hogy valakit mindig meggyőzzön. Konszenzusra törekszik, nem hisz a végső igazságokban. Tudja, hogy minden átlagos intelligenciájú ember könnyedén képes egy világfelfordító megváltó ideológiát konstruálni és belekezdeni megvalósításába. E szubjektív önkény fegyelmezése számára alapvetően szükséges. "Mert aki tisztában van a mai helyzettel és érzi a felelősséget, amit a mai világ rákényszerít, csak irigyelni tudja azok lelkiismeretét, akik szabadon engedik csapongani érzéseiket és könnyedén gyártják szebbnél szebb elméleteiket, miközben a lényeg mellett elsikkadnak." (Hamvas Béla)

A legtöbb ember számára ma sokkal nehezebb egy gondolatot végiggondolni és megérteni, mint elfogadni és megvalósításába belekezdeni. Segítsünk nekik. A konzervatív ember szerint nem a rendszerek megváltoztatása, nem a jobb rendszer kiagyalása a lényeges, hanem a nemzeti örökség maradványainak megtalálása és tudatosítása.

(Folytatjuk)