A Jó, a Rossz és a Csúf
Gondolkodik az ember, hogy ha nővérből, igazságból, testőrből lehet három, akkor voltaképpen természetes, hogy ellenzéki polgármesterből is hasonló a kínálat. Hiszen ha az örökös induló Thürmer Gyulát és néhány teljességgel ismeretlen figurát kiemelünk a pakliból, és azt mondjuk, hogy csakis azt szemléljük az ellenzéki térfélen, aki megfelelő sajtónyilvánosságot kap, akkor tényleg hárman maradnak a végén.
Gergő, Róbert és Krisztián. Budapest máris klasszikus triásza.
Hogy hármójuk közül ki a legnagyobb ász, még a jövő titka. Ha azt nézzük, hogy a közvélemény mekkora része értesül életük legfontosabb eseményeiről, máris furcsa aránytalanságokat tapasztalunk. Az a tény például, hogy Krisztián vasaltatja a heréjét, nézetem szerint sokkal ismertebb a budapestiek körében, mint hogy Gergő Zugló polgármestere. Ebből is kitetszik, hogy ez utóbbinak csipkednie kell magát, hogy biztos szavazóinak, az RTL Klub és a szennylapok lelkes híveinek még inkább kedvezzen.
Lebecsüljük Krisztiánt, pedig tessék csak arra gondolni, hogy kampánya egyik fő üzeneteként azzal hetvenkedik úton-útfélen, hogy neki van a legjobb teste a jelöltek között, így feltétlenül rászolgált a főpolgármesteri székre. Ha nevetünk ezen, kukkantsunk oda Facebook-oldalára, és azt tapasztaljuk majd, hogy százak, sőt ezrek mondják azt, hogy csakis rá fognak szavazni, senki másra. Krisztián, ez a bűnözői lét határán billegő sutyerák valóságos félistennek tetszik azoknak a körében, akik reggel nem fogmosással kezdik a napot, hanem kinéznek az ablakon, fürkész tekintetükkel a szomszéd autóját keresik, megvan, nem lopták el, hogy rohadjon meg az a szemétláda. Igen, Krisztián az ő hősük. Azé a csőcseléké, amelynek a szellemi horizontja a részegségében virágágyásba zuhanó, most éppen hortyogó nyomorulté. Kereken annyi eszük van ébren, mint ennek álmában.
Míg Krisztián a prolik hérosza, addig Róbert magát értelmiséginek álcázza. Ebből az alapállásából bírálgat mindent a világon. Kétségtelen, hogy egy ideig szórakoztató, ahogyan a környezetvédőktől Vágó Istvánon át a kazánkovácsokig mindenkit elküld az anyjába, de lássuk be, politikai programnak nem túl meggyőző. Paul Johnson brit történész jegyezte fel Marxról, hogy tudása talmudista vonásokat mutat: egész élete szövegmagyarázatokkal, értelmezésekkel telt el, így szükségszerűen nem a tudást, a gyarapodást szolgálta, hanem csak élesztgette a viták tüzét. Robi dettó ugyanez: egyetlen figyelemre méltó képessége, hogy fals, alibi szövegeket képes kántálni bármilyen tetszőleges témáról. Asztalláb! Robi, beszélj erről. És Robi beszél, órákon át. Most legyen… fonódó villamos! Robi erről is rögtönöz valami zagyvaságot. Sekélyessége, erőszakossága persze leplezésre szolgál. Annak az elfedésére, hogy szegénynek nincs ki az összes kereke, szó szerint gondok vannak az önértékelésével, fogalma sincs arról, hogy kicsoda ő, miért van a világon, és hogy mi dolga lenne itt, nálunk. Kedves, szórakoztató bolond is lehetne, de nem, neki a főpolgármesteri szék kell, mert a pinceszínházban, ahol tizenhárom haverja vörösre tapsolta a tenyerét, ő, a benyugtatózott színészutánzat a sztár.
Hogy aztán Gergő kicsoda, azt a becskereki hóhér se tudja. Nyilván olyasvalaki, aki Krisztián és Róbert legszebb pillanataiban lehetne. Belőlük származik, és rájuk is hullik vissza. Gergőnek van egy cuki szemüvege, onnan villantja ránk azt a „kedves fiú vagyok, döglenek utánam a nagyik, mert előreengedem a kisunokájukat” nézését. Hogy Tarlós István ellen elég lesz-e, hogy az ember örök gimnazista, erősen kétséges. Azt már tudjuk, hogy egy egész városrészt ledózerolt, szóval mérget ne vegyünk arra, hogy fél év alatt nem dúlná fel Budapestet is. Gergő egy személyben hordozza az ígéretet Krisztián és Róbert valamennyi választója számára, éppen ezért nagy a küzdelem az ellenzéki lelkekért.
Azok a választók, akik nem vagy csak nehezen tudnak olvasni, eddig Krisztiánt hallgatták szájtátva a tévében. Az értelmesebbje pedig, aki tudja, hogy Nyikolaj Gogol középkori német zeneszerző volt, a Facebookon követi Róbertet, ott falja dörgedelmes kirohanásait. Gergő azonban képes mindkét réteghez egyazon hangon szólni, éppen ezért veszélyes az előző kettőre nézve. Jól körbe is utálják egymást, pedig mindannyian ugyanannak az emsének a malacai, ahogyan a finn közmondás tartja.
Hogy Budapestnek, a választóknak konkrétan mit ígérnek? Hát nem mindegy? Hiszen nem a munka, hanem a műsor a lényeg! Robitól megtudhattuk, hogy leginkább magányosan sétálgatna egy mindenkitől és mindentől megtisztított Budapesten, ahol nincs autó, nincs gonoszság, nincs háború, és mindenki szeret mindenkit. Krisztiánnak elege van a politikusokból, apró diszkrepancia, hogy éppen annak készül. Ami pedig Gergőt illeti, ő azt ígéri a budapestieknek, hogy folytatódik a zuglói sikersztori: Budapestet szétlopják, legyalulják, minden szétrohad, valódi vezetők helyett fekete öves tolvajok intézik majd az emberek ügyeit.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár. Ezek kiegészítik egymást. Ugyanannak a rejtélyes akaratnak három különféle megnyilvánulása ez a három ember. Arcok, amelyek csak félhomályban különböznek egymástól.
A kedves olvasó szerint Tarlós Istvánnak mit kéne tennie? Megmondom én sebesen: kérjen egy kávét. Amíg a Jó, a Rossz és a Csúf szépen, nagy egyetértésben lemészárolja egymást.
