Mikor egy addig természetesen létező jelenség öndefinícióra szorul, az annak a jelenségnek a válságát, elbizonytalanodását bizonyítja. A jobboldal fogalmának meghatározása is a bukás pillanataiban jelenik meg, mint igény.

Közismert, hogy a "jobboldal-baloldal" elnevezés a XVIII. század végi Franciaországban keletkezett. A közhiedelem szerint nem is volt más, mint a parlamenti elhelyezkedés helymeghatározása. Jobboldalon ültek a hatalom képviselői, fenntartói (nemesek, papok), balra a polgárok. Lényegileg azonban ennél többről van szó. Jobboldalon a fennálló jogrend hívei ültek. Baloldalon viszont, akik legfeljebb csak alárendeltnek érezték magukat, s a változtatásban voltak érdekeltek. A magyarban a "jó", a "jobb", a "jog" összefüggése nyilvánvaló. Több más nyelv is a jog és a jobb(oldal) közös eredetűségét tükrözi. Ilyen a francia (droit-droite), a német (recht-rechte), az angol (right). A szintén indoeurópai perzsa nyelv az igaz (raszt) fogalmát köti a jobbhoz, a jobboldalisághoz. Raszti (igazság), deszt-e-raszt (jobbkéz), rasztegra (jobboldal). Ezzel szemben a balhoz mindig negativitás kötődik (balul sül el, balga, balog, balkéz, balsors stb.).

A világ minden táján évezredeken keresztül a transzcendens eredetű hagyomány volt a társadalmak és közösségek szervező ereje. Még a különböző eredetű jogrendszerek (Mani, Hamurabbi, Szolón) se voltak mások, mint e hagyomány jogi formába öntése. De mit is jelent ez a hagyomány? Azt, hogy az emberek tudtak eredetükről, valódi létfeladataikról. A fejedelmek uralmuk felsőbbségét abból nyerték, hogy birtokolták a törvényességüket biztosító eredettudatot. A közösség pedig ezt fenntartás nélkül elismerte. A közösségben mindenki – a királytól a szolgáig – közös, transzcendens eredetű világ tagjának érezte magát. Mindenki tisztában volt az őt megillető hellyel, mely egyben biztonságot és stabilitást is adott neki. E világ középpontja, csúcsa a király volt. Az ő jelenléte az istenség, a szellem jelenléte volt. A szellem jelenléte pedig e középpont jelenlétét tudatosította. Ha viszont nincs középponttudat, akkor a világ szellemnélküli. Mindenki e középponttól függ, melyet a király testesít meg. Ő a Nap, ő az éltető. A közösség, a társadalom felépítése hierarchikus, tagolt. A rendet a szigorú fölé- és alárendeltségi viszony biztosította. A társadalmak e felépítése, ha megkopott, torzult formában is, de a XVIII. századi Európában még létezett. E társadalmak politikai lényege, megnyilvánulása meghatározás nélkül is a jobboldaliság.

A jobboldal ugyanis elutasítja az egyenlőséget, a mai tömegdemokráciát és minden egyenlősítő, nivelláló ideológiát, mivel egyenlőség csak az összes érdekelt fél részvételével valósítható meg. (Mai szemmel az athéni demokrácia maga volt az apartheid. Ami nem korcsságát mutatja, hanem azt, hogy manapság mennyire visszaélnek a demokrácia fogalmával is.) Ez viszont "normális esetben" az érdekeltek közül csak a legalacsonyabb fokon állók szintjén lehetséges. Tehát mindig a feljebbálló, a különb kénytelen a nála gyengébbhez igazodni. Ez az egyenlősítés, a nivellálás. Edmund Burke ezt így fogalmazta meg: "Higgye el nekem uram, akik megpróbálják egyenlősíteni az embereket, soha nem teszik őket egyenlővé. Minden társadalom a polgárok különböző rendjeiből áll, s ezek közül némelyeknek magasabb helyet kell elfoglalniuk. Az egyenlősítők tehát csak átalakítják és eltorzítják a dolgok természetes rendjét: felborítják a társadalom építményét." A jobboldali vallja, hogy az emberek nem egyenlőek (szellemi, jellembeli, fizikai, anyagi stb. különbségek). Társadalomképe pedig meritokratikus.

Ezzel szemben a baloldal szellemi és morális alapját a "szabadság-egyenlőség-testvériség" utópikus világa képezi. A baloldali híve a tömegdemokráciának, elutasítja a tekintélyelvűséget (bár azért gyakorolja: lásd kommunista vagy liberális dogmák), tagadja az egyenlőtlenségeket, de legalábbis megszüntethetőknek tartja és szükségképpen republikánus a fogalom plebejus értelmében. A baloldal mindig absztrakt elméletekből indul ki, a morális "kell" (sollen) világa élteti.

A jobboldal viszont nem kerget utópiákat, nincsenek messiási hajlamai. A jobboldalinak nem célja az "emberek boldogítása", nem homo moralis. A jobboldali kényesen ügyel a különbségekre, nem mos össze, nem általánosít, nem egyszerűsít. A jobboldal szerint egy társadalom annál felsőbbrendűbb, minél tagoltabb. A jobboldal egyetlen igazi aktivitása ma is a dolgok eredeti helyükre való visszahelyezésének a megkísérlése, az egyetlen lehetséges és egyben igazságos jogrend helyreállítása. A jobboldali tudja, hogy nincs egyenlőség. A jogi egyenlőségről pedig tudja, hogy az nem más, mint jogfosztottság, melyet mindenkor az uralkodó klikk érdekei szerint magyaráznak. Joga az embernek csak a másik emberhez viszonyítva lehet. Egyenlőség csak mindenkinek lénye alapján járó szellemi javakban van.

A baloldali a jogi egyenlősítgetésekben tobzódva végzi nap mint nap jogfosztásait. "Törvényhozók és forradalmárok, akik egyszerre ígérnek egyenlőséget és szabadságot, sarlatánok vagy fantaszták." (Goethe) A baloldal ma egyenlősítés címén csak egységesítést, szabványosítást csinál a termelés, a fogyasztás, a statisztika számára. A baloldaliság ma sokkal inkább mint bármikor korábban szabványosítást jelent a gondolkodásban (lásd: a fasisztára-antifasisztára leegyszerűsített világ), az ízlésben stb. A baloldali nem becsüli azt a szabadságot, ami neki van, hanem olyat követel, ami nem az övé. "A szabadság pedig minden forradalomnál a szavakban van, a tények mögött a diktatúra rejlik." (Gobineau) "A legtöbb demokrácia pedig csak múzeumi látványosság." (Ionesco) Az emberi jog ilyen körülmények között mindig csak az erősebb joga, melyet a gyengébb kénytelen követni. A baloldali nem érti, hogy nem az a baj, ha valaki a társadalmi hierarchiában feljebb vagy lejjebb van, hanem ha nincs a helyén.

A baloldaliság egyenlő a barbarizmussal, hiszen rendelkezik annak három legfontosabb tulajdonságával: féktelen érzelmesség, oktalan okoskodás és állhatatlanság. A baloldaliság tisztátalanság, mely nem szétválasztja és tisztán tartja a fogalmakat, a dolgokat, hanem összemaszatolja. Így baloldali értékekről beszélni, legjobb esetben is nem több, mint tudatlanságból eredő fogalomzavar.

A baloldali a valósághoz viszonyítva mindig csak "szabadon lebeg" (K. Mannheim). Nincsenek kötöttségei, valódi kapcsolatai, a semmiben gyökerezik és szabadon szárnyaló fantáziájára hagyatkozik ("semmik vagyunk, és minden leszünk…"). Nem ismerve vagy megtagadva a mértéket, környezetét kísérleti telepnek, embertársait kísérleti nyulaknak tekinti. Végső célja pedig, hogy mindenki olyan legyen, mint ő (mániás szubjektivitás). A XX. század egyértelműen a baloldal különböző irányzatai harcának a jegyében telt el, s az új század se ígér több jót, mivel mára már csak egy gólem baloldal maradt "rendező elvül".

Ma minden irányzat mindig valami fejlődést, haladást emleget. Pedig a haladás bármiféle mítosza összeegyeztethetetlen a jobboldalisággal. Arról nem beszélve, hogy haladás csak technikai téren van, minden más területen csak fokozódó zűrzavar. A jobboldali a fejlődés helyet a ciklikusságot vallja a történelemben, miszerint van változás és harmónia.

A jobboldali nagy barátja az idő. A jobboldalinak van ideje, csak a baloldali siet (halad) mindig, de soha nem jut oda, ahová szeretne, amit hirdet. A baloldali gyökértelensége folytán nem ismeri a hely és idő állandóságát, az otthon, a bevált dolgok adta biztonságérzetet. Csak az állandó változás okoz neki gyönyört. Hite szerint állandóan halad, fejlődik, pedig leginkább csak pusztít s romokat hagy maga után. A jobboldali viszont tudja, hogy az élet elsősorban ünnep és szakralitás. A játék magasabb rendű, mint a munka. A baloldali csak életteret lát és pillanatot, a jobboldali otthont, folyamatosságot. A baloldali a ma kihasználásán kívül tudatilag az utópiában, a kívánatosnak vélt világban él s azt próbálja a valóságra erőltetni. A baloldali mindig doktriner, mindig feltétlenül hisz egy üdvözítő doktrínában. A baloldali érzelmi alapon politizál, udvarol az embernek, akit a hiúságánál fog meg.

A XX. század minden politikai eredetű katasztrófáját a baloldal okozta, melyekre mindig úgy került sor, hogy valamerre haladtunk. Valami új megváló ideológia nevében pedig gyilkoltak mindenkit, akiről csak feltételezték, hogy némi kétsége van az éppen üdvözítő irány helyességét illetően. Az egész mindig elindult egy megváltónak vélt tannal, ezt forradalom vagy forradalmi átalakulás követte, majd jött a folytonos gyilkolás. Mindennek pedig az eredménye mindig a szellemi, erkölcsi, gazdasági züllés. Amiből aztán egy új felforgató ideológiával kísérlik meg – természetesen sikertelenül – a kilábalást.

A sok különféle haladásmítosz mára mély válságot teremtett, és nyoma sincs semmiféle elgondolásnak, ami e lehetetlen állapoton változtatna. A jobboldaliság ma csak szűk csoportok vagy inkább egyének magánügye, mivel a szellem, a valóság (tisztelete) van periférián. Ellentétben a korábbi évezredekkel, mikor a baloldal, az utópia volt periférián (kaszton kívüli vagyis csandala állapotban), mivel a nemzetek a hagyomány által irányított szellem és valóság talaján éltek.

Mindezek ellenére egy-egy mai ideológián belül a jobb- és baloldali értékek keveredése igen jellemző. De mivel a jobboldali értékek minden esetben baloldali alapozottságú pártoknál és baloldali értelmezésben jelennek meg, azért inkább csak tovább fokozzák a zűrzavart. Ezért egy igazi jobboldali számára ma inkább csak megfigyelő, értelmező szerep jut, mint az aktívan politizáló.

Magyarországon vegytiszta jobboldali mozgalom vagy párt ma nem létezik. Legfeljebb jobboldali személyek vannak nem nagy számban. A XX. századi történelmünk se bővelkedik jobboldali politikusokban. Egy Horthy Miklós, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó esetében is hangsúlyozni kell, hogy őnáluk is inkább ez csak mentalitásukon, magatartásukon érezhető. Európa más részein is meglehetősen ritka ma egy jobboldali párt. Aminek még az is oka, hogy a jobboldali párt (pars=rész) fogalma már önmagában is ellentmondás. Mert a jobboldal-baloldal beskatulyázás csak a mi szűkös, dialektikus gondolkodásunkat tükrözi, mely azt próbálja velünk elhitetni, hogy mindkettő (jobb és bal) egyformán szükséges. Pedig ez csak nyelvi manipuláció. Ezt mutatja az is, hogy a baloldal se gondolja komolyan ezt az "egyensúlyt". Mindig meg akar semmisíteni minden tőle jobbra állót. A jobboldal pedig lényegét tekintve a jog, a rend oldalát jelenti, a jogtalansággal, a felforgatással szemben. A jog és a jogtalanság egymást kizárják, tehát köztük egyensúlyról beszélni oktalanság, önbecsapás. Attól pedig mert valaki megszerzi a hatalmat, még nem lesz törvényes.

Érdemes arra is figyelni, hogy mindig a "leghaladóbb, a leghumánusabb rendszerek" a legerőszakosabbak. Az alig létező szellemi élet leghangosabb cenzorai is a "leghaladóbb" körök tagjai. Ellentétben a korábbi korokkal, ma már a cenzorok is lezüllöttek. Korábban ugyanis a cenzor elsősorban erkölcsi, vallási alapon tiltott. Ma már csak a gazdasági, a politikai klikkek érdekvédője. Csak a pillanatnyi erőviszonyok befolyásolják. Nincs se egyetemes érvénye, se igénye. A kettős mérce normalitásában éldegél.

E rendszereknek a szellemmel és erkölcscsel szembeni brutalitása saját hitványságuk tudatából fakad. Ők tudják legjobban, hogy hatalmuk törvénytelen. A cenzúra korábban elsősorban a valóság, a jog, az állandóság mellett volt. Ma a jogtalanság, az erkölcstelenség, a haladástéboly pártján áll. Minden új ostobaságnak, aljasságnak helyt ad, "csak" azt támadja, ami szellemi, fizikai, erkölcsi létünk alapja. Ma a cenzúra is haladó.

Eredetileg a jobboldal a társadalom egészét képviseli, a baloldal csak kívülálló. Vagyis itt a birtokos áll szemben a földönfutóval. Utóbbi kakukkfióka módjára ül be más javaiba, és nem csak materiális értelemben. Tehát a földönfutó az, aki saját javait eltékozolta vagy sohasem volt neki, és most irigy arra, akinek van tulajdona (megint nem csak materiális értelemben). A baloldal vágya pedig, ha már neki nincs, másnak se legyen. Saját kivetettsége miatt áll bosszút. A baloldal tette az elmúlt jó kétszáz évben földönfutóvá a földönfutót, egyre gyorsulóbb ütemben. A földönfutó pedig nem közösségben él, hanem bűnszövetségben.

Ha ma egy baloldali nézet konfliktusba kerül, akkor a baloldalinak elég a jelszavak (humanizmus, egyenlőség, haladás stb.) szintjén érvelni, hogy "igaza" legyen. A jobboldalinak még a tényszerű bizonyítékai se lehetnek érvényesek. Ez a helyzet olyan, mint az inkvizíció bíráskodása. Valakit megvádolnak. Ezután nem a vádlónak, hanem a vádlottnak kell igazolnia ártatlanságát. S ha sikerül is, csak bizonyítékok híján kerül ideiglenesen szabadlábra.

Egyetlen baloldali elvet sem igazoltak, csak kierőszakoltak. A baloldali igazságok mindig absztrakt igazságok, melyeket a valóság sorra megbuktat. De a sorozatos bukásokat sohasem a kijózanodás követi, hanem újabb ostobaságok kiagyalása és kierőszakolása.

(folytatjuk)