A jog szürkezónája
Az Oroszország elleni, soha nem látott mértékű szankciók elfogadásával az Európai Unió számos kérdést vetett fel döntései jogszerűségével kapcsolatban, és megsértette az uniós tagállamok polgárainak alapvető jogait.
Az EU 2024. december 16-án fogadta el az orosz szervezetek és személyek elleni 15. szankciócsomagot. Ez a szankciós lista tartalmazta az úgynevezett „árnyékflotta” harmadik országbeli tankerhajóit, valamint a Kínából, a KNDK-ból, Indiából, Iránból, Szerbiából és az Egyesült Arab Emírségekből származó magánszemélyeket és szervezeteket is. Az Európai Unió azzal indokolta a több kínai vállalatra vonatkozó, első alkalommal bevezetett korlátozásokat, hogy az Európai Tanács szerint ezek a vállalatok a hivatalos szankciókat kijátszva segítenek Oroszországnak drónokhoz és mikroelektronikához szükséges alkatrészeket beszerezni. A 15. szankciócsomag részeként az EU Tanácsa megtiltotta továbbá az orosz bíróságok által hozott ítéletek elismerését és végrehajtását az EU-ban. Mint az EU megjegyzi, az intézkedést azért hozták, hogy „megvédjék az uniós vállalatokat az orosz bíróság által ellenük jogellenesen megítélt kártérítések elismerésétől”.
Az EU Tanácsa közleményében azt írta, hogy az Oroszországgal szembeni „gazdasági és egyéni korlátozó intézkedéseket” az „Ukrajna ellen folyó illegális háborúval összefüggésben hozták meg.” Összességében az EU által Oroszország ellen elfogadott szankciók az EU történetében a legkiterjedtebbek és hatályukat tekintve példa nélküliek. Ráadásul nemcsak az oroszországi, hanem a harmadik országbeli jogi és magánszemélyek érdekeit is érintik. A szankciók elfogadásának, bevezetésének és kiterjesztésének mechanizmusa azonban számos kérdést vet fel és egyértelműen jogi indoklást igényel.
Ezenkívül számos korlátozás és tilalom diszkriminatív, és nem felel meg sem az Európai Unió alapvető szerződései – az 1957-es EU működéséről szóló szerződés és az 1993-as maastrichti szerződés – szellemének, sem betűjének. Azt is fontos megjegyezni, hogy a bevezetett szankciók nem csak és nem is annyira Oroszországot, hanem az uniós polgárokat és az uniós tagállamokból származó vállalatokat is közvetlenül károsítják. Összességében az Oroszországgal szembeni uniós szankciókkal kapcsolatos helyzet pártatlan jogi elemzést és átláthatóságot igényel.
Ellenintézkedések, szankciók
A szankciók legitimitásának kérdésével kell kezdeni, amely ma már gyakori vita tárgya a jogtudósok körében. Számos jogász úgy véli, hogy az EU által Oroszországgal szemben bevezetett szankciók, amelyek bár valóban jogszerűtlenek lennének, ebben az esetben mégis indokoltak, mivel azok a nemzetközi jog megsértésére és Oroszország Ukrajnával szembeni agressziójára adott válaszintézkedések. A nemzetközi jog szempontjából azonban csak a sértett állam, jelen esetben Ukrajna hozhat megtorló vagy ellenintézkedéseket. A jogtudósok között ezért nincs konszenzus a harmadik országok, különösen az EU-tagállamok tekintetében a harmadik állam nevében történő ellenintézkedések meghozatalának jogi érvényességét illetően.
Az uniós szankciók igazolására van ugyan egy tézis, amely szerint az egész világ szenvedett Oroszország Ukrajnával szembeni agressziójától a közrend, a közös értékek és az emberiesség egyetemes értékei megsértése miatt. És ebben az esetben – vélik egyes szakértők – igenis beszélhetünk a szankciók mint ellenintézkedések megfontolásáról. De van itt is egy árnyalatnyi gond: az orosz jogi és magánszemélyek elleni európai szankciók sértik ugyanis az alapvető emberi jogokat, különösen a tulajdonhoz való jogot, a szabad mozgáshoz való jogot és hasonlókat. Márpedig semmilyen ellenintézkedés nem sértheti ezeket az alapvető jogokat, erre nincs semmiféle jogalap.
Az emberi jogokat egy adott állam bizonyos esetekben korlátozhatja, ha a szükséges célok más módon nem érhetők el, de ekkor is figyelembe kell vennie az arányosság elvét. De még ebben az esetben is a korlátozó intézkedés eredeti okának tükröződnie kell a törvényben. Sajnos a tágabb értelemben vett emberi jogok kérdésének kibontása a szankciókkal összefüggésben kimaradt, holott a szankciók nemcsak az orosz állampolgárokat, hanem az EU-tagállamok lakosait is közvetlenül érintik.
Szelektív büntetés
További gond, hogy a szankciók nem általánosak, hanem szelektívek, ami megkérdőjelezi a szankciók kivetésének igazságosságát. Ma több mint kétezer jogi és magánszemély szerepel az Oroszországgal szembeni uniós szankciós listákon. Nem tisztázott azonban, hogy mi volt a kiválasztásuk kritériuma. Például a milliárdos és fémipari mágnás, Aliser Uszmanov/Alisher Usmonov, Mihail Fridman és Pjotr Aven bankárok, valamint sokan mások szerepelnek ezeken a listákon, míg a leggazdagabb orosz, az EU-ban jelentős vagyonnal rendelkező Nornickel holding tulajdonosa, Vlagyimir Potanyin (vagyona a Bloomberg szerint 31,4 milliárd dollár) nem, holott Potanyin ellen 2022-ben az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Új-Zéland, Kanada és Ausztrália szankciókat vezetett be. Hasonló a helyzet a jogi személyek esetében is.
Nem arról van szó, hogy szankciókat kell bevezetni Vlagyimir Potanyin, vagy több ezer orosz vállalat ellen, hanem arról, hogy átlátható és világos, és ami a legfontosabb, jogilag kifogástalan rendszert kell létrehozni egy szankciós listákra való felvétel kritériumaihoz. A szankciók rendszere azonban most a feje tetejére állt. A szankciók lényegében egy bűncselekményre adott reakciót jelentenek, ám a bűncselekmény tényét bíróságnak kellene megállapítani. Ha nincs bírósági határozat, akkor nincs jogi alapja a szankciók kiszabásának, különösen ha magánszemélyekről van szó.
Kisebb közigazgatási szabálysértések esetén a szankcióról szóló határozatot egy arra felhatalmazott szerv is meghozhatja (például a rendőrség az autópályán történő gyorshajtás esetén), de még ebben az esetben is lehetőség van bírósághoz fordulni a határozat ellen. A lényeg az, hogy maga a szabály (például a sebességkorlátozás rendszere) egyértelműen szerepeljen a büntető törvénykönyvben vagy a közigazgatási szabálysértésekről szóló törvénykönyvben. Ehhez képest az uniós szankciókat csomagokban fogadják el anélkül, hogy a konkrét személyekkel szembeni elfogadásuknak volna bármilyen jogalapja.
Megelőző csapás
Az EU az Oroszország elleni szankciókat „korlátozónak” és „megelőzőnek” nevezte. A szankciók célja kifejezetten olyan feltételek megteremtése, amelyek megnehezítik Oroszország, az orosz állampolgárok és az orosz jogi személyek számára az üzleti tevékenységet. Valójában azonban nincs világos kép arról, hogy mit tiltanak, mert nincs világos és pontos rendszer arra vonatkozóan, hogy milyen konkrét cselekmények vannak tiltva. Ennek megfelelően nincs minősítési kritérium, amely alapján szankciókat lehetne bevezetni ezzel vagy azzal a személlyel szemben.
Az Oroszországgal szembeni mai uniós szankciók így megelőző mechanizmusból büntetőmechanizmussá váltak, és az EU geopolitikai célokért folytatott külpolitikájának eszközei. Vagyis az a céljuk, hogy egy bizonyos ország polgárai számára nagyon kellemetlen rendelkezéseket vezessenek be, aminek ebből fakadóan nagyon erős diszkriminatív aspektusa van. Az EU azonban tiltja a faji, nemzeti és vallási szempontok alapján történő megkülönböztetést. Ráadásul az Oroszország elleni uniós szankciók a kollektív felelősség furcsán értelmezett elvén alapulnak. Ennek következménye például, hogy a szankciók között szerepel az EU-ban élő orosz állampolgárok foglalkoztatásának tilalma vagy ugyanezek számára a százezer eurót meghaladó összegű banki tranzakciók megtiltása.
Az erkölcs és a jog különálló szubsztanciák. Így ha az erkölcs szempontjából senki sem vitathatja azt, hogy bárki tiltakozhasson a „Putyin barátja” minősítés ellen, akkor ez a minősítés nem szolgáltathat jogi alapot korlátozások vagy büntetések bevezetéséhez. És amikor a bíróságon felmerül egy személy elleni szankció jogszerűségének kérdése, azt látjuk, hogy a bírák nehezen találnak ok-okozati kapcsolatot a szankciókkal sújtott személy és maguk a szankciók mint jogi mechanizmusok között. Ezért gyakran nem túl meggyőző érvek hangzanak el, amelyek gyakran megbízhatatlan forrásokból származó információkon, magánvéleményeken és hasonlókon alapulnak.
Egy példa. 2024 szeptember végén egy osztrák bíróság úgy döntött, hogy feloldja a Sibur International GmbH, az orosz olaj- és gázipari óriásvállalat (amely egyébként nem szerepel az EU szankciós listáin) leányvállalata, a Sibur International GmbH három hónapig zárolt számláit. A számlák befagyasztásának alapjául az osztrák belügyminisztérium kérése szolgált. Az osztrák belügy kérése pedig az Insider internetes portál információin alapult, miszerint a Sibur Holding anyavállalatát az EU szankciós listáin szereplő személyek irányítják. A bíróság azonban megalapozatlannak ítélte az osztrák belügyminisztérium információját és feloldotta a cég számláinak zárolását.
Még egy példa. Az Aliser Uszmanov elleni uniós szankciók 2022-es bevezetésének egyik fő indoklása a Forbes amerikai magazin azon információja volt, hogy az üzletember Vlagyimir Putyin orosz elnök „fedőembere”, és az ő „üzleti problémáit oldja meg”. Egy évvel ezelőtt azonban a hamburgi tartományi bíróság megtiltotta a magazinnak ezen információk terjesztését, mivel azokat hiteltelennek és bizonyíthatatlannak tartotta.
Sérülő emberi jogok
Azzal, hogy a szankciókat konkrét személyekről a családtagjaikra is kiterjesztette, az EU ingoványos talajra lépett, ahol megpróbál egyensúlyt teremteni a listákra való felvétel elfogadható indoklásának vágya és a realitások között. Gyakran veszít, vagy kétértelmű helyzetben találja magát. Az EU-nak például a PMC „Wagner” alapítója, Jevgenyij Prigozsin édesanyja ellen az EU Bírósága döntése alapján fel kellett oldania a szankciókat, mivel nem talált semmilyen kapcsolatot Violetta, az anya és fia vállalkozása között. Nem mellékes, hogy az információk egyik forrása a Wikipédia volt.
Újabb példa. Aliser Uszmanov húga, Gulbahor Iszmailova esetében annak státusát értelmezték félre a bátyja által egy öröklési tervezet szerint létrehozott trösztökkel kapcsolatban, amelyek alapján „társult személyként” azonosították. Itt meg kell jegyezni, hogy a „társult személy” mint a szankciós listán szereplő személyekkel valamilyen módon kapcsolatban álló személyek kategóriája önmagában is ingatag jogilag. A Gulbahor Iszmailova elleni uniós szankciók elrendelésének alapja azonban egy fogalomtévesztés volt. Ő ugyanis a szankciós listára azért került fel, mert úgymond a bátyja által létrehozott vagyonkezelői alapokban tartott vagyon haszonélvezője volt. Valójában azonban csak kedvezményezettje volt ezeknek a vagyonkezelői alapoknak. Az angol (és az európai – a szerk.) jog szempontjából ezek teljesen különböző kategóriák. A „kedvezményezett” a „haszonélvezővel” ellentétben ma még nem tulajdonosa a vagyonnak.
A Gulbahor Iszmailova-ügyben 2024 májusában hozott ítéletében az EU Törvényszék lényegében elismerte ezt a hibát az EU Tanács korlátozó intézkedéseinek indokolásában. Iszmailova szankciós listára való felvételének és ott tartásának tényleges oka a bátyjához fűződő családi kötelék volt, azonban – amint azt az EU Törvényszékének számos határozata hangsúlyozta – a családi kötelék nem szolgálhat alapul az egyének jogai és szabadságai korlátozásához.
Általánosságban elmondható, hogy a szankciókkal összefüggésben a jogok és szabadságok kérdése külön vizsgálatot igényel. Az EU az Oroszország és különösen az orosz vállalkozások lehetőségeinek korlátozására irányuló törekvéseivel saját polgárainak jogait is megsérti. Így számos szankciócsomag tartalmazza az orosz cégeknek nyújtott jogi, tanácsadói, informatikai, könyvvizsgálói, sőt építészeti szolgáltatások nyújtásának tilalmát. Ezek a tilalmak azonban nemcsak és nem is annyira az orosz vállalatok tevékenységét korlátozzák, hanem az egyes az európai vállalatokat, ügyvédeket, tanácsadókat és üzletembereket is, ami a vállalkozás szabadságához való jog megsértését okozza.
Egy másik fontos szempont az EU-lakosság életszínvonalának csökkenése az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók, elsősorban az energiaárak emelkedése miatt. Ez szintén a tisztességes élethez való alapvető emberi jog közvetlen megsértését jelenti. Általánosságban elmondható, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetésével az EU egy olyan „szürkezónát” hozott létre, amelyben nincsenek mindenki által elfogadott, egyetemes kritériumok, és ez a szürkezóna lehetővé teszi, hogy ez a fajta jogrend az adott geopolitikai célok érdekében uralkodjon, a legmagasabb erkölcsi elvek betartásának szükségességével indokolva uralmát.
Marina Akszjonova, a nemzetközi büntetőjog professzora az IE Egyetemen (Madrid), a Nemzetközi Büntetőbíróság szakértője. A cikk Natalia Petrova, a Demokrata különtudósítója közreműködésével készült.