A karaván halad…
Megint bebizonyosodott, hogy a baloldalhoz köthető NGO-k és szakszervezetek mindenhez is értenek, és nem mulasztanak el egyetlen lehetőséget sem arra, hogy támadásba lendüljenek. Ezúttal az botránkoztatta meg a Civil Közoktatási Platform és a Pedagógusok Szakszervezetének szakértőit, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közzétett egy tervezetet (!), amely módosítaná, rugalmasabbá tenné az óvodai nevelői képzést.
A tervezet szerint a jövőben a szakképző iskolákban és a technikumokban két- és ötéves képzés keretében lehetne olyan képesítést szerezni, amelynek birtokában a végzettek szakasszisztensként vagy óvodai nevelőként segíthetnék a diplomás óvdapedagógusok munkáját.
A társadalmi és szakmai vitára bocsátott tervezet nyilvánosságra hozatala után azonnal megszólalt a jól ismert kórus: a tárca középkori viszonyokat kíván teremteni az óvodákban! A felháborodók bizonyosak benne, hogy két év alatt nem lehet felkészíteni a fiatalokat a rájuk váró munkára. Nehezményezik azt is, hogy a tervezet megszületése előtt a KIM nem egyeztetett velük, amit a jelen helyzetben úgy is lehet értelmezni: a tárca nem kért engedélyt arra, hogy egyáltalán foglalkozhasson a kérdéssel.
Igaz, azt elismerik, hogy valóban a jelenleginél több képzett asszisztens kellene az óvodákba. Ezt mutatja az a rengeteg hirdetés is, amelyek éppen ezekre az üres állásokra keresnek pályázókat. A középfokú képesítésű szakasszisztensek munkájára ugyanis nagyon nagy szükség van minden intézményben, hiszen ők tehermentesítik a diplomás óvónőket. Előkészítik a foglalkozásokat, közreműködnek a napi teendőkben, segítve a munkát irányító óvodapedagógus által kitűzött nevelési célok érvényesülését. És persze azok is ők, akik átveszik az óvónő szerepét, ha ki kell szaladnia a csoportszobából néhány percre.
A Civil Közoktatási Platform szakértői azonban úgy látják, hogy ötven évvel lépnénk vissza az időben, ha középfokon is lehetne a tervezetben felvázolt módon asszisztensi, nevelői képesítést szerezni. Mint állítják, így nem lehet felkészíteni a fiatalokat a családközpontú intervencióra, a „más” gyerekekkel való bánásmódra, a digitális világ kihívásaira, az innovációra. A Pedagógusok Szakszervezete szerint pedig a kormány csak félmegoldást kínál az óvodákban is tapasztalható szakemberhiányra. Arra nézvést egyik szervezetnek sincs gyakorlati tanácsa, miként lehetne rugalmasabbá tenni a képzést, ezzel is növelve az óvodapedagógusi pálya megbecsültségét.
A mostanihoz hasonló támadásokat persze már megszokhattuk. Az is nyilvánvaló, hogy a balliberális oldaltól nem várhatunk együttműködést egy-egy rendelet kimunkálásában. Arról viszont egyetlen percre sem felejtkezhetünk el, hogy ezek a szervezetek az érintett szakmáknak csak töredékét, legfeljebb 5-10 százalékát képviselik, noha úgy tesznek, mintha tömegek állnának mögöttük.
Az is bizonyos, hogy a hivatásukat szerető, független gondolkodású óvodapedagógusok nagy számban részt vesznek majd a tervezet véglegesítését előkészítő egyeztetéseken. Vélhetően ma már őket sem rendíti meg, milyen acsarkodás kíséri a szakmai eszmecseréket. Jól tudják, hogy a karaván akkor is halad, ha eközben hangzavarba fullad a kutyaugatás, amely a menetet kíséri.
