Hirdetés

A nemzetközi közösség nagy meglepetésére Takaicsi Szanae japán miniszterelnök Tajvan szuverenitásának – és az ezáltal úgymond Japánra leselkedő biztonsági fenyegetésnek – kérdésében tett kijelentésének olyasmi áll a hátterében, amit tisztázni kell, és meg kell érteni. A kínai külügyminisztérium szóvivőjének elutasító reagálása érthető. Takaicsi kirívóan provokatív nyilatkozata, amelyben megkérdőjelezi Kína szuverén jogait Tajvant illetően, nemcsak a Potsdamban 1945-ben aláírt történelmi megállapodások – amelyek hivatalosan véget vetettek Japán Kína és egész Ázsia elleni agresszív háborújának – egyértelmű megsértése, hanem a japán arrogancia és etnikai felsőbbrendűség egyértelmű megnyilvánulása is, amely Kínával és általában a globális Déllel szemben fogalmazódik meg.

Ennek az alapvető arroganciának a gyökerei nem kizárólag a japán militarizmusban és a Kína elleni agresszív háború barbárságában keresendők. Még régebbre nyúlna vissza a történelemben. Az 1800-as évek végi Meidzsi-restaurációt követően Japán gyors technikai fejlődése a brit geopolitika eszközévé vált. Az elképzelés az volt, hogy a japán fejlődést birodalmi faltörő kosként használják más ázsiai célpontok ellen. Ebben a felfogásban a japán elit etnikai, sőt faji felsőbbrendűség-érzetre tett szert, figyelemre méltóan hasonlatosan a brit gyarmati és faji felsőbbrendűség-tudathoz, amellyel a népirtást és az etnikai tisztogatást igyekeztek igazolni a térségben.

Ez a hozzáállás lett aztán az alapja a japán agressziónak és militarizmusnak a második világháborúban, amely szörnyű szerepet játszott a férfiak, nők és gyermekek barbár lemészárlásában is 1937-ben Nankingban, egy olyan bűncselekményben, amelyet a japánok a mai napig nem ismertek el, és amelyért nem kértek bocsánatot. December 13-a volt a nankingi mészárlás emléknapja. 88 év telt el a tragédia óta.

Milyen erő kívánhatná a mai világban felébreszteni ezt a militarista szörnyeteget, amely a második világháborúban a nácik felett aratott nagy győzelem óta szunnyad? Idén, 2025-ben ünnepeljük a fasizmus és a japán agresszió felett aratott győzelem 80. évfordulóját. A válasz nem is olyan nehéz. Ugyanazok a történelmi erők állnak a mai és egészen konkrétan a brit geopolitika mögött, mint akkor, és amelyeknek egyértelmű céljuk van: megfékezni Kínát.

Amióta Kína globális gazdasági hatalom lett, az egypólusú világhatalmi struktúra megmaradt elemei számára jelentős, ha nem a legnagyobb fenyegetéssé vált. Ez a struktúra valójában az Öt Szemként – ez nem más, mint Nagy-Britannia, az USA, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland, azaz a Brit Nemzetközösség modern formájában tovább élő régi Brit Birodalom – emlegetett hírszerző hálózatnak, valamint a NATO ázsiai terjeszkedésének (AUKUS) és a NATO távol-keleti telepítéseinek kombinációja.

Ugyanazok az erők, amelyek Ukrajnában megkezdték a NATO proxyháborúját Oroszország ellen, most valami hasonlót terveznek Kína ellen is. Szükségük van egy agresszorra, aki képes hasonló proxyháborút kiprovokálni Kína ellen, és úgy látják, hogy a túlélő jobboldali militarista hálózatok Japánban jól megfelelnek a szerepre. A játék lényegét nyilvánosan is megfogalmaztatták egy interjúban Anders Fogh Rasmussen volt NATO-főtitkárral körülbelül két évvel ezelőtt. Röviden azt mondta: „Miután sikerül elbánnunk Oroszországgal, foglalkoznunk kell a valódi problémával, és az Kína.”

A hegemonista geopolitika nem tűnt el. A NATO és az AUKUS szerepe talán gyengül Ázsia és a globális Dél felemelkedésével kapcsolatban, de továbbra is nagy veszélyt jelent a világbékére és az emberiség érdekeire nézve. A jobb megoldás egyértelműen körvonalazódik a BRICS-országok, az SCO (Sanghaji Együttműködési Szervezet) és az Övezet és Út Kezdeményezés növekvő tagságában, amely a globális együttműködés és fejlődés keretét alkotja.

Kapcsolódó cikkünk

Japán népét nem szabad kollektívan felelősségre vonni a japán militaristák groteszk politikájáért. A japán kormánynak azonban hivatalosan bocsánatot kellene kérnie minden olyan országtól, amelyik az emberi jogok és az emberi méltóság súlyos megsértésének áldozata lett. Ez továbbra is a japán nemzet felelőssége.

Ami Takaicsi Szanae miniszterelnököt illeti, neki azt javasolhatnánk, hogy hagyja abba a tisztelgést a régi háborús bűnösök előtti a Jaszukuni-szentélyben, és ehelyett ne csak vonja vissza provokatív és alaptalan kijelentését Tajvannal és Kínával kapcsolatban, hanem kérjen hivatalosan bocsánatot a japán militaristák által egykor elkövetett háborús bűnökért. Ezt a japán kormány a mai napig nem tette meg. Ez minden bizonnyal enyhítené, ha nem is szüntetné meg azt növekvő feszültséget a Japán és Kína között, amely egyik nemzet érdekeit sem szolgálja.

A szerző a svédországi Övezet és Út Intézet elnöke és a Kuangtongi Nemzetközi Stratégiai Intézet elismert kutatója.