A lakiteleki sátor LI.
Nagyot ugorva az időben (de nem fejezve be lakiteleki sorozatomat), megidézem a 2019. október 31-én történteket. A karmelita kolostorban a miniszterelnök a Magyar Érdemrend nagykeresztjével tüntette ki Lezsák Sándort. Voltaképpen két fontos mozzanata volt Orbán Viktor mondanivalójának.
Az egyik: történelmi faktum, hogy Lezsák Sándor kertjéből indult 1987-ben a rendszerváltozás. A másik, hogy a politikust kifürkészhetetlen háttérembernek, kiismerhetetlen szervezőnek tartják, holott minden kezdeményezés mögött egyetlen dolog munkál: Lezsák Sándor azon dolgozik, hogy visszaadja a magyarság önbecsülését az egész Kárpát-
medencében.
„Olyan szerelem ez, amely az élete végéig elkíséri az embert, felfoghatatlan magasságokba sodorhatja és beláthatatlan mélységekbe ránthatja. Aki magyar, az a szerencse fia, mert élete sohasem válhat üressé vagy érdektelenné, nem fenyegeti a lét elviselhetetlen könnyűsége, se a hiábavalóság érzése és így a létezés értelme felőli kétely is messze elkerüli.” És a hazaszeretet „hírnökének” nevezte.
Nem arra vállalkoztam, hogy teljességében fölmérjem, még csak vázlatosan sem, hogy mi történt 1988–89-ben. Nem mérlegelem és értékelem a fórumon kívüli és az MDF-fel együtt éledő, létező politikai mozgalmakat, a kisgazdákat, a kereszténydemokratákat vagy a szabad demokratákat, netán a szocialistákat, akik és amik (mint szervezetek, egyesületek) részt vettek a rendszerváltoztatásban. Szerepük és jelentőségük értékelését a mai állapotok nélkül nehéz volna helyesen értékelni. Az MDF és a Kereszténydemokrata Néppárt lényegben egy ideológiai koalícióban él tovább a Fidesz keretein belül. Az MDF nemzeti elkötelezettségének és a kereszténydemokraták keresztény ideológiájának a szellemében. (Fekete-Győr András most kotyogta el normalitás-, családiélet-ellenességét. Morbid torzalak.)
A mai vezető koalícióban több politikai irányzat, törekvés és eszmeiség találkozik össze. Ez az oka annak, hogy a ma létező pártok közül ennek a politikai mozgalomnak van a legnagyobb tábora. A sátornak a legfőbb jellemzője és ereje az volt, hogy olyan szellemiséget tudott teremteni, amit többféle nézetet valló eszmei csoport is elfogadhatott.
A kemény moszkovita örökség voltaképpen elvesztette erejét, és a mai baloldaliak egyre nevetségesebbé válnak a parlamentben sarlós-kalapácsos, vörös inget viselő együgyű politikusukkal az élükön. De együgyűségével vetekszik a legtöbb ellenzéki is. A frissen alakult pártok képviselői Bősz Anettől Szabó Tímeáig, hogy csak a nőket említsem. És miközben pártok elfoszlanak, újak alakulva tiszavirág-életűnek bizonyulnak. E politikai összefogás lényege a negatívum, az anticselekvés, a mindent megtagadás. Ez habitusuk lényege, szemben a kormányzó pártokkal.
A lakiteleki sátor szellemisége mindezzel szemben a pozitív cselekvés, az alkotás, az értékteremtés ideológiáját vallja. A Fiatal Demokraták Szövetsége azért járhatja ugyanazt az utat, amit az MDF megkezdett a lakiteleki sátorban, mert ezek a fiatalok is alkotni akartak, és alkotnak is. Ellentétben a velük szemben lévő túlparton a szabad demokratákkal, a liberálisokkal. Kimondhatjuk, azok a politikai erők buktak meg, szűntek meg, amelyeknek teremtő programjuk nem volt. S a zöldek gyöngeségét is az okozza, hogy a teremtő tevékenységük hiányzik, és hajlanak a liberalizmus rossz változatára.
A lakitelekisátor-mozgalom az alkotni vágyó és teremteni tudó embereket és mozgalmakat fogta össze, és noha már voltaképpen nem létezik, szellemében működik ma is. Ennek az elvont eszmeiségnek az inkarnációja a mai „Lakitelek”. És hogy miben és miként, azt a következőkben még megírom.
(Folytatjuk.)
