Hirdetés

Mi volt Csurka István antikatasztrófa-programjának a lényege? Az, ami ma is aktuális, a teljes magyarság. „Kezdeményező, öntudatos, emelt fejű és magában bízó magyarság. Nagyon messze vagyunk tőle, de kevesebbre nem törekedhetünk.”

Mit értsünk a teljes magyarságon?

1987-ben komoly ember nem gondolhatta, hogy ami még 1920 után lehetséges lett volna, vagyis a békés revízió – benne foglaltatik a trianoni békeultimátum szövegében is – most is az, mert a harmadik világégést is előidézhette volna.

És tudomásul kell venni, hogy senkire sem számíthatunk igazunk védelmében. Csak a határon túl élő magyarokkal törődhetünk, és kizárólag csak mi. A nemzetközi jog keretei között. Mert hiába nem tartják meg az utódállamok a minden állami létre kötelező humanitárius jogokat, mi azt nem kérhetjük számon senkin, mert arra nincs fórum. Egyetlen út létezik a három-öt millió magyar megmentésére. Az pedig a megegyezés az utódállamokkal, és törvényes keretek között támogatni véreinket, magyar és emberi létezésükben.

Korábban írtuk

1920 óta az első politikai rendszer, amelyik ezt cselekszi, az bizony az Orbán Viktor nevével fémjelzett, valóban emberséges Fidesz–kereszténydemokrata pártkoalíció. És nem a mocsolék ellenzék. És ezen belül is a lakiteleki sátor szellemében ennek a politikának az egyik lehetséges kivitelezése. Ezt míveli a Lezsák család Lakiteleken, de erről majd később. Máskülönben ennek a politikának volt az előfutára a már említett két református lelkész, Németh Géza és Szíj Rezső, akiket üldözött is ezért a Kádár-adminisztráció. Természetesen nem ők voltak az egyedüliek, sok „névtelen” magyar fordult az elszakított testvérekhez, s a maguk szerény lehetőségei szerint támogatták, ha másként nem, lélekben a magyarságukért üldözötteket. Róluk és szülőföldjükről írott híradásokkal, könyvekkel.

De másként is lehet értelmezni a Csurka István-i „teljes magyarságot.” Ismétlem: „Kezdeményező, öntudatos, emelt fejű és magában bízó magyarság. Nagyon messze vagyunk tőle, de kevesebbre nem törekedhetünk. Az antikatasztrófa-program másik pillére a népre tekintő megközelítése minden dolognak. Ez sem öncél, hanem szükségszerűség. Ez sem irányul senki ellen, semmilyen társadalmi csoport vagy réteg ellen. Két okból kell antikatasztrófa-programunknak népre tekintőnek lenni. Először is azért, mert van Nép. […] Mindenekelőtt meg kell alkotnunk az új magyar népfogalmat, hogy megkezdődhessék a népnek valódi felemelkedés által a klasszikus európai igényekhez emelése.”

Csurka elképzelése egyértelmű. Tudomásul vette a magyar parasztság megszűnését, pontosabban átalakulását, s jól látta, hogy ez a parasztság „még elhagyatottabban” él, mint hetven évvel ezelőtt. Mert a „paraszti társadalom kulturális és erkölcsi abroncsai is lepattantak róla”. A hagyományos paraszti életforma szétveretett, a fiatal parasztok a városokba kerültek megőrző kultúrájukat vesztve, és a senki földjén élő 4-5 millió ember csak a látástól vakulásig való munkához vívta vissza a jogát. „Ne ámítsuk magunkat: ma is ezek a gürcölő milliók tartják el ezt az országot.” Mégpedig úgy, hogy elvesztették „kulturális és erkölcsi abroncsaikat”. Ami élet- és nemzetveszélyes helyzet. (Lásd: a ma önmaguk ellen ellenzékre szavazó bikficeket.) Ezért Csurka véleménye szerint: „a megmaradás programja legfeljebb csak érintőlegesen gazdasági és ugyanígy csak részben politikai program, viszont teljes egészében szellemi, kulturális, nevelési és főleg erkölcsi.” (És megint a sátor. Hát Lakitelek nem ezt míveli? Nem ennek él?)

Annak ellenére állítja ezt Csurka, hogy tudván tudja korunk anyagelvű, a pénz uralma alatt él, „mégis az emberi tudatokban vívja legfontosabb háborúját”. Ez a harc kétfrontú. Egyfelől mi küzdünk személyiségünk önállóságának megőrzéséért, másfelől a mindenkori hatalmak folytatják harcukat „tudatunk teljes birtokbavételéért”, ami megsemmisülésünkkel járna.

(Két hét múlva folytatjuk.)