A lakli miniszterelnök

Az IMF delegációja elfoglalta helyét a díszes teremben. Hárman voltak, plusz Soros György fiának színes bőrű hímkedvese mint megfigyelő. Jöttek, hogy kifehérítsék a magyar gazdaságot.

Már öt perce üldögéltek csendesen, kinézegettek az ablakon, gyönyörködtek a parlamenti szobából feltárulkozó dunai panorámában. Várták, hogy végre színre lépjen Magyarország frissen megválasztott kormányfője, akit – nagy örömükre – már nem Orbán Viktornak hívtak.

És ekkor belépett ő. Nyomában az Ideges Hölggyel, aki rögvest felajánlotta, hogy tolmácsol, voltaképpen olyan nyelvről, amilyenről a delegáció csak akar.

– Anyanyelvemen, magyarul is beszélhetnek, de apanyelvemen, bolgárul is megoldhatjuk, ha gondolják – tette hozzá az Ideges Hölgy.

Az IMF delegációvezetője szemügyre vette a frissen megválasztott magyar miniszterelnököt. Magas, vékony fickó volt, mondhatnám, lakli, még véletlenül sem kicsi és kövér. Rezzenéstelen arccal ült. Pont jó lesz nekünk – gondolta a delegációvezető, és nyájas mosolyra ragadtatta magát.

– How are you?

A lakli kormányfő megfeszült, szemmel láthatóan minden erejét összeszedte, és imigyen szólt:

– Yes, I’m 45 years old.

Kínos csend telepedett a tárgyaló felek közé. Váratlanul irtózatos robaj rázta meg az épületet. Riadtan összenéztek, de az Ideges Hölgy megnyugtatta őket:

– Semmi baj, kérem. Folytassuk a tárgyalást. Csak leszakadt a Lánchíd. De maradtak még hidak Budapesten, semmi ok a pánikra.

A tárgyalódelegáció vezetője ezután sorra rákérdezett az államháztartási hiánnyal, a bruttó hazai termékkel és az inflációval kapcsolatos részletekre, de kissé zavarba jött, mert a magyar miniszterelnök csak ceruzáját rágcsálta, illetőleg firkálgatott egy kis füzetbe. Érdemi megbeszélés az Ideges Hölggyel zajlott, ő döntött a lakli kormányfő helyett lényegében minden fontos kérdésben. Így aztán a tárgyalás gyorsan véget ért, mint mindig, az IMF percek alatt elrendezte Magyarország sorsát a baloldali kormányzattal.

Aztán pezsgővel a kézben álldogáltak, folyt a kötetlen eszmecsere, pontosabban a folyamatos tolmácsolás. A magyar miniszterelnök éppen azt tudakolta az IMF-esektől, hogy szerintük a hipnózis növeli-e a nyelvtanulás hatékonyságát, amikor erőteljes robbanásra lettek figyelmesek.

– Semmi baj – mondta legnyájasabb mosolyával az Ideges Hölgy. – Csak felrobbantotta magát egy újabb cserediák. De szerencsére vannak még néhány tízezren, a kormányváltás után első dolgunk volt befogadni a határainkon feltorlódott agysebészeket, környezetvédelmi szakembereket, jogtudósokat, cserediákokat.

A lakli miniszterelnök ezután hosszan, nagyon hosszan magyarázott valamit a hölgytolmácsnak, aki hevesen rázta a fejét, valósággal leteremtette hivatali elöljáróját. A valutaalaposok kérdésére, hogy mégis, mi a baj, ennyit válaszolt:

– Nézzék, a miniszterelnök úr nagyon aggódik egy sajnálatos fejlemény miatt, erről panaszkodott, az önök segítségét kéri. Én – egyetértve férjemmel, aki jelenleg egy balatonalmádi pincében aluszik, pedig már dél van – nem tartom olyan fontosnak az ügyet, de lefordítom, ha gondolják.

– Yes. It’s two past half from four to five o’clock – erősítette meg a magyar miniszterelnök is.

– Szóval – vette vissza a szót az Ideges Hölgy, miközben villámló tekintett vetett a laklira –, a helyzet a következő. Koalíciós partnerünk nekünk egy bizonyos elvtársunk, aki nácinak indult, majd liberálkommunista lett. Szóval, alapvetően nem változtatta meg a nézeteit. Ez a kedves ember eleinte mindenben szót fogadott nekünk, de friss hírek szerint kiszakadt mozgalmával a nagy összefogásból. Osztott, szorzott és parizergyárat alapított, szerinte ebben van a jövő, nem a kormányzásban. Ma délelőtt olcsó virs­lit árult a miskolci főutcán, közben bőrkabátban keringőzött K. Gézáné nyugdíjas bérszámfejtővel. Egyre több fejtörést okoz nekünk ez az ember, mert amit mi csak gondolunk, ő meg is csinálja. Miniszterelnök úr kéri, tessék valamit tenni ebben az ügyben.

Az IMF delegációvezetője megígérte, hogy utánanéz a dolognak, majd zúgó fejjel kilépett a Parlament épületéből. Társai némán követték.

– Adj egy cigit, Bill – szólt megtörten a delegációvezető. – Húsz éve nem szívtam egy szálat sem, de ma szükségem van rá.

Ahogyan ott pöfékeltek a Kossuth téren, egyszerre magában beszélő, különös alakra figyeltek fel. A szemüveges, magas, nagyokat csukló férfi kérdéseket tett fel magának, de azonmód válaszolt is. Szebb időket látott mackónadrágja felcsúszott lábszárán, serényen vakargatta az üstökét. Bár magyarul nem tudtak, a delegáció tagjai mégis felfigyeltek az ütemesen ismétlődő elkúrtam, elkúrtam kifejezésekre.

– Ő az egyik előd – bökött oda Bill. – Ennek a mostani laklinak az elődje. Nincs túl jó állapotban. Az asszony viseli a nadrágot, meg persze az anyósa. Szegény ember.

Szegény, bizony, gondolta a tárgyalóvezető. Eldobta cigarettáját, rálépett, és arra gondolt, hogy nem érti ezt az országot, nem érti ezt a földtekét. Holnap, Namíbiában talán egyszerűbb lesz a helyzet, és abban is bízott, hogy a törzsi oktatás magas színvonala miatt az államelnöknek meglesz az angol középfokúja.