A lényeg nélküli identitásról
„Olyan identitás, amely mindenfajta lényeget nélkülöz” – így határozza meg David Halperin klasszika-filológus, a queerelmélet egyik képviselője az úgynevezett „queer” identitást, az LMBTQ-közösség rejtélyes „Q” betűje mögött álló fogalmat. Már első olvasásra feltűnhet az embernek, hogy ez a megfogalmazás önmagában ellentmondásos.
Hogyan lehet identitásnak nevezni valamit, aminek nincs lényege? Az identitás azonosságot, önazonosságot, önmeghatározást jelent, ez teszi lehetővé, hogy másoktól megkülönböztessük magunkat mint egyéneket, vagy éppen egyik nemzetet a másiktól. Az identitás tehát egy keretet jelent, amelynek szükségképpen körül kell határolnia valamely tulajdonságokat, kell hogy legyen valamilyen tartalma. Lényeg nélküli identitás ezért nem létezhet, mégis sokan törekednek a létrehozására.
Isten, haza, család – ezért az értékhármasért harcoltak, sokan életüket is adták őseink, hiszen tudták, hogy élni is csak ezért érdemes. A vallás, a nemzeti hovatartozás és a szűkebb közösség is hozzátartozik az identitásunkhoz, formálója annak. Ahhoz tehát, hogy létrejöhessen a teljesen irracionálisan hangzó „lényeg nélküli identitás”, ezeket a megtartó „gyökereket” ki kell gyomlálni az egyén szintjén, hogy utána a fennálló társadalmi rend lebontásával egy új, liberális, semmit meg nem kérdőjelező fogyasztói társadalmat építhessenek fel a romokon. Az ilyen radikális átalakuláshoz forradalomra van szükség.
Az első pillérre, az istenhitre az első nagy csapást az 1789-es francia forradalom mérte. Bár vannak elvitathatatlan érdemei is, így az Emberi és polgári jogok egyetemes nyilatkozata, amely többek között megalapozta minden ember egyenjogúságának elismerését, mindezek mellett nem felejthetjük el a rengeteg erőszakot, a kivégzéseket, a jakobinus diktatúrát és az egyház ellen intézett példátlan mértékű támadásokat sem. A felvilágosodás kezdetén az Ész uralmát hirdetők bezáratták a templomokat, meg akartak semmisíteni minden vallásos hagyományt, utalást és emléket. Maximilien de Robespierre, a jakobinus diktatúra vezéralakja a Legfőbb Lény kultuszát igyekezett meghonosítani a kereszténység helyett, miközben teret nyert a radikális ateizmus. Istent ki akarták iktatni a hétköznapokból, a társadalmat emberközpontúvá akarták tenni egy új értelmezési keret szerint. Márpedig az embernek szüksége van a transzcendentálisra, a szertartásokra és az ünnepekre, erkölcsi értékrendre, amelyet a vallás nyújthat. Így a szabadság, egyenlőség és testvériség jelszava alatt kirobbantott forradalom, amely egy Isten nélküli, szekularizált világot vezetett be, aláásta a társadalmi hagyományokat és az együttélés kereteit, és szabadossággal, gazdasági pszeudoegyenlőséggel és egymással szembeni brutalitással helyettesítette őket.
A XIX. század a nemzetállamok létrejöttét, a nemzeti ébredést hozta magával egész Európában. Nem volt nyugodt időszak a kontinens történelmében, hiszen számtalan forradalom tört ki. A felvilágosodás idején született nemzet eszméje és a fegyveres forradalmak, a polgárság térnyerése egységes nemzetállamokat kovácsolt. A nemzetben gondolkodás minden más csoportképző elv elé helyezte a közös nemzethez tartozást, a hazaszeretetet, amely innentől minden társadalmi réteget, a nemzethez tartozó minden embert összeköt, egyesít. Mindez azonban csupán a második világháború végéig volt így, hiszen a náci Harmadik Birodalom és a világégés rémtetteinek okaként a nemzeteket nevezték meg. Emiatt, valamint az ezt követő évtizedekben a globalizmus és a multikulturalizmus elterjedése miatt is sokan szinte bűnként tekintenek a patriotizmusra, összemossák a felsőbbrendűség hirdetésével. Nem tudnak különbséget tenni a nemzetszeretet és az extrém nacionalizmus között, ezért inkább szélsőségesnek vagy fasisztának bélyegeznek mindenkit, aki elsősorban nemzetben gondolkodik, és patrióta. Magyarországon lehet nemzeti lobogót kitűzni, ünnepelni az egy nemzethez tartozásunkat, azonban nem minden ország mondhatja magát ilyen kiváltságosnak: Németországban a futball-világbajnokság idején követelték a zöldek, hogy tiltsák be a zászlókat, az USA-ban pedig épp napjainkban gyalázzák meg a nemzeti szimbólumokat. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen világ köszönt ránk, a nyugati civilizáció egyre inkább behódol a multikulturalizmus és a globalizmus eszméinek. Így indult bomlásnak a második pillér, a hazaszeretet, amelyet ki akarnak gyomlálni a szívekből.
Isten és a haza után most a családot támadják, ez a harc napjainkban több fronton is zajlik a világban. A család a társadalom legelemibb egysége, a szocializáció elsődleges színtere, de ami a legfontosabb, hogy az egészséges család biztonságos és támogató közösséget nyújt. Ezt a szeretetközösséget támadják a feministák és az LMBTQ-lobbi, a folyamat pedig már több évtizede zajlik. A kulturális marxizmusból fakadó, az osztályharcot a férfi-nő szembenállásban újrafogalmazó ideológia, a feminizmus eredeti céljai (nők választójoga, egyenjogúsága) helyébe egy harcias, nyíltan férfiellenes eszmerendszert hozott létre. Az egyik legaljasabb fogásuk az volt, hogy a nőkkel elhitették, az önmegvalósítás terepe a munka világa, és ha családot alapítanak, nem lesz lehetőségük karriert építeni, örökre a konyha és a gyerekszoba rabjai lesznek, szenvednek életük végéig a férfiak elnyomásától. Ezért emlegetik folyamatosan a fennálló „patriarchális társadalom” lebontását, amely már a korábbiakban felvázolt célhoz is vezet: egy új társadalmi struktúra létrehozásához.
A család elleni forradalom másik ágát az LMBTQ-közösség képviseli, akik a hagyományos értelemben vett „nukleáris családmodellt” támadják. Ez akkor kezdődött, amikor a homoszexuálisok házasságkötéshez való jogát követelték, ezen a téren a világ nyugati felén számos országban már győzelmet is arattak. Napjainkban az azonos nemű párok örökbefogadási, illetve reprodukciós eljárásban való részvételhez való jogáról zajlik a vita, hazánkban is. Nem akarják megérteni, hogy nem az egyénnek van joga a szülővé váláshoz, hanem a gyermeknek a családban való élethez és egészséges fejlődéshez. A különbség jelentős, hiszen előbbiben korunk önzése jelenik meg. Ezzel is célt értek a liberálisok, akik a közösség helyett az egyént helyezik a középpontba.
Az egyén identitásának dekonstrukciója idővel a fennálló társadalmi rend lebontásához is vezet. Az ateizmus, a globalizmusban és multikulturalizmusban való feloldódás, az „én”-központúság terjedésével folyamatosan erodálódik az Isten, haza, család alkotta identitásképző értékhármas. A liberális törekvések a kultúra megváltoztatására, a nyelv kisajátítására és az eltérő vélemények közbeszédből való száműzésére sajnos a világ sok helyén már révbe értek. Ezért kell folyamatosan ébernek lennünk és a következő generációknak átadnunk a hit, a hazaszeretet és a család értékeit, egy erős keresztény és magyar identitást rájuk hagynunk.
A fa, amelynek nincs gyökere, kifordul a földből. Ugyanígy, ha az embernek nincs jól meghatározható identitása, hazájához és közösségéhez nem köti semmi. Éppen ennek az állapotnak az elérése a „posztmodern” célja, így lehet létrehozni a szerintük tökéletes, vagyis nem gondolkodó, kényük-kedvük szerint formálható fogyasztói társadalmat. Ebben a folyamatban komoly, több mint két évszázados munkája van a liberális oldalnak. Ez ellen a balliberális ideológiai törekvés ellen minden erőnkkel fel kell lépnünk.
A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.
