A 2015-ös nagy migrációs válságra adott válaszok azóta is meghatározzák a kérdés megközelítését: míg a szuverenista országok, mint Magyarország – jogi kötelezettségeiknek eleget téve – a határokon, illetve azokon túl próbálják megállítani a migrációt, addig a liberálisok a migránsok befogadásában és a beérkezők szétosztásában látják a megoldást.

Önmagában rámutat az EU működésképtelenségére az a tény, hogy a 2015 óta alkalmazhatatlan uniós migrációs szabályozást azóta se tudták felváltani; ez jelentős részben a brüsszeli elit kvótákhoz való ragaszkodásának eredménye.

Hirdetés

Most a tagállami belügyminiszterekből álló tanács ülésén is sikerült keresztülverniük egy „kompromisszumos” megoldást. Hogy mit is jelent ez a kompromisszum? Akik nem szeretnének a szétosztott migránsokból befogadni, bevándorlónként húszezer eurós sarcot kötelesek fizetni. Ezt jobb helyeken inkább zsarolásnak szokták hívni.

A kötelező betelepítési kvóta Brüsszel zsigeri válasza volt a 2015-ös migrációs hullámra, már ezen év szeptemberében határozatot fogadtak el erről a Bel- és Igazságügyi Tanácsban. A javaslat már azért is nonszensz volt, mert a névleges célja, hogy mentesítse azokat a határországokat a migrációs nyomás nehézségei alól, ahol jelentős számú migráns lépett be az EU területére. Hazánk pontosan ilyen tagállam volt, de a sok százezer illegális határátlépő mellé még továbbiakat küldtek volna. Magyarország és Szlovákia ekkor az EU Bírósága elé vitték az ügyet, de 2017. júliusi ítéletében a bírói szerv ezt elutasította. Még a döntés meghozatala előtt, 2016 októberében népszavazást tartottak hazánkban a kötelező betelepítésről. A referendumon a résztvevők 98 százaléka ellenezte a migránsok szétosztását, ez pedig 2018-ban az Alaptörvény hetedik módosításával bekerült a legfontosabb hazai jogi alapdokumentumba is.

Az EU-ban azonban eközben egészen más irányba haladtak a dolgok: a bizottság 2016-ban javaslatcsomagot nyújtott be, amely a kötelező kvótákat erőltette tovább, sőt, azon országok számára, amelyek nem kívántak migránsok befogadni, elutasított személyenként 250 ezer (!) eurós szolidaritási bírságot irányozott volna elő. Ez a mostani megállapodásban szereplő mennyiség több mint tizenkétszerese, fejenként 90 millió forint lett volna! Többszöröse annak az összegnek, amelyet egy átlagos európai család egy teljes évben megkeres. Egy ilyen javaslat felvetése jól mutatja, mennyire kifordult erkölcsei és realitásérzéke van a brüsszeli elitnek.

A javaslat azonban nem önmagában értékelendő, hanem annak a migrációs paktumnak a részeként, amely 2020 óta fekszik az asztalon. Fontos leszögezni, hogy ennek a csomagnak vannak jó elemei – mind olyan, amelyért a magyar kormányt az évek során folyamatos politikai és jogi támadások érték. Így például a javaslatcsomag egyik eleme lehetőséget teremtene a migránsok „előszűrésére” a határon. A gyakorlatban ez az a rendszer, amelyet idehaza a tranzit­zónák létrehozásával évekig működtettünk, és amelyet uniós nyomásra kellett felszámolnunk. Továbbá lehetővé tenné EU-s szinten biztonságos harmadik országok kijelölését, ahová az onnan érkező migránsok visszaküldhetők. Ilyen lenne a tervek szerint Tunézia is, amely a földközi-tengeri „migránstaxi”-útvonal egyik kiindulóállomása. A velünk szemben a határkerítés miatt olyannyira szigorú Európai Néppárt pedig most már teljes mellszélességgel támogatná az új kerítések építését – uniós pénzből. Olyan forrásokból, amelyeket tőlünk évek óta megtagadnak: a határvédelem 650 milliárd forintra rúgó költségeinek mindössze két százalékát térítette meg az EU.

Mindezek fényében érthető az is, hogyan sikerült olyan migrációellenes országok, mint Olaszország orra előtt elhúzni a mézesmadzagot. Hiszen ennek a csomagnak az elfogadása hatalmas könnyebbséget jelentene a bevándorlás által súlyosan érintett olaszoknak. A keserű pirula pedig, amelyet ezekért az „engedményekért” cserébe le akar nyomni a torkunkon Brüsszel, a migránsok kötelező szétosztása.

De nézzük közelebbről ezt a migránskvótás javaslatot, amely jól megszokott módon a „szolidaritást” hangsúlyozza (a szónak bármiféle pozitív jelentését a brüsszeli machinációk már rég lejáratták). A javaslat igazi brüsszeli szörny­szülött, és magában hordozza annak lehetőségét, hogy a próbaidőszak végeztével a végtelenségig kiterjesszék. Jelenleg ugyanis azt írja elő, hogy az Európai Bizottság évente fogadja el a migránsok szétosztására vonatkozó uniós kvótát, és ennek egyedül a minimumértékét határozza meg, 30 ezer főben. Ez azt jelenti, hogy ez a szám tetszés szerint növelhető a későbbiekben, akár milliósra is, hiszen felső korlát nem szerepel a most elfogadott tervezetben.

A be nem fogadott migránsonként fizetendő 20 ezer eurós büntetés is csak aktuális érték, hiszen a „szolidaritási alapba” befizetendő 600 millió euró is minimum, ezt is évente állapítja meg a bizottság. Vagyis semmi se akadályozza őket abban, hogy a migránsok utáni fejpénzt a 2016-os 250 ezer euróra növeljék a későbbiekben. További komoly probléma, hogy ezt a döntést teljes egészében az Európai Bizottság kezébe adná az EU, amely már sokszor bizonyította migrációpárti elkötelezettségét.

További nonszensz, hogy – a tanács módosítása szerint csak kétoldalú megállapodás esetén, de az eredeti javaslatban ez még nem szerepel – a már kiutasításra ítélt illegálisan itt tartózkodók is szétoszthatók lennének az EU-n belül. Több nyugati országban, így például Németországban is komoly problémát okoz az, hogy a kiutasítottakat nem tudják ténylegesen is elküldeni az országból. Ennek megoldása helyett pedig egyszerűen továbbtolnák a felelősséget más tagállamokra.

Brüsszel görcsös ragaszkodása a migránskvótákhoz már túlmutat az ideológiai célokon. Hiszen számos olyan, korábban Magyarországon megvalósított és általuk támadott megoldás helyet kapott benne, amelyet hajlandóak voltak belevenni ebbe a paktumba, hogy az uniós szintű döntéshozatali patthelyzetet feloldják. Ez az ok pedig az lehet, hogy az uniós intézményekben domináló nyugati országok lehetetlen migrációs helyzetbe hozták magukat 2015 óta. Ma már senki nem rak ki migrációt éltető Facebook-profilképeket, a liberális média által keltett álszolidaritási hisztimozgalom nyom nélkül eltűnt, hogy más, „fontosabb” kérdéseknek adja át a helyét. Az azóta végrehajtott terrortámadások (legutóbb kisgyerekek megkéselése egy migráns által Franciaországban), a beilleszkedésre képtelen migránsok milliói mind-mind arra késztetik az itteni politikusokat, hogy szabadulni próbáljanak a problémától.

Erre pedig kézenfekvő megoldás, ha az eddig nem érintett keleti államokra tolják át a gondot. Azonban miközben Brüsszelben sehová sem vezető viták folytak a szuverenista és globalista oldal között, a világ sokat változott. A szomszédunkban tavaly februárban kezdődött háború nyomán nyolcmilliónál is több valódi menekült érkezett az EU-ba, akikből egymilliónak Magyarország minden segítséget megadott. A migráció ügyében szintén rendszeresen szégyenpadra állított Lengyelország mintegy egymillió ukrán menekültek ad most is otthont. Brüsszel végtelen cinizmusát mutatja, hogy miközben a valóban az életükért menekülő ukránok után fejenként alig kétszáz eurónyi uniós támogatás jut, addig az illegálisan érkező gazdasági bevándorlók be nem fogadása esetén ennek az összegnek a százszorosára büntetnék a tagállamokat.

Magyarország álláspontja továbbra is változatlan, és csak bízhatunk abban, hogy ez a mostani őrült és cinikus javaslat megakadályozható.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.

Korábban írtuk