A Momentum Stockholm-szindrómája

Hirdetés

A liberális újságírók előszeretettel állítják be úgy saját magukat, mintha ők az egész világtól függetlenek lennének. Emellett természetesen azt hazudják, hogy ők „A” szakma, míg mindenki más, akinek az övéktől eltérő véleménye van, az pártos, előítéletes, fake news-gyártó vagy egyenesen propagandista. Ők a kiegyensúlyozottság, a függetlenség és a tények.

Ez természetesen akkor is így van, ha világ­értelmezésük köszönőviszonyban sincs a valósággal. Szerintük minden egyes bevándorló agysebész, a magyar férfiak több nőt erőszakolnak meg, mint a bevándorlók, a CEU távozása/itt maradása a világ legnagyobb skandaluma. A Black Lives Matter mozgalom tüntetései mind békések, a koronavírus terjedése semmilyen összefüggésben sincs ezekkel a demonstrációkkal, ellentétben a Trump által tartott fórumokkal; na, azok járulnak hozzá a kór elburjánzásához. Orbán Viktor továbbra is rendeleti úton kormányozza az országot, a parlamentet pedig rég bezárta. Továbbá náluk Andrzej Duda helyett Rafał Trzaskowski nyerte a lengyel elnökválasztást. Majdnem.

Mégis honnan eredeztethető mindez? Magyarországon talán onnan, hogy a Kádár-rendszer alatt az újságíróelit volt a rendszer egyik kegyeltje, a legszabadabban engedett réteg a puhuló diktatúrában. Az újságírók egyre bátrabban kezdték ki a regnáló hatalmat az adott kereteken belül. A rendszerváltoztatás után pedig azt lehetett látni, hogy a politikusok a begyepesedett pártfunkcionáriusok vagy bölcsész gimnáziumi tanárok közül kerültek ki, vagy egyszerűen annyira fiatalok voltak, hogy hozzájuk képest egy újságíró profi szakembernek számított. Nem csoda tehát, hogy az újságírói kaszt magának vindikálta a jogot, hogy oktassa a politikai elitet. Ez a kiválasztottságtudat pedig úgy látszik, hogy generációról generációra adódott át. Ahogy az Index most azt kürtöli bele az éterbe, hogy „nincs másik”, ugyanúgy hirdette korábban magáról a Népszabadság, hogy „más újság nincs”. Csak ők. Csak a liberális valóság létezik, amihez illik mindenkinek tartania magát. Nemcsak az átlagembernek, hanem a politikusoknak, kiváltképp a politikusoknak. Illik igazodni, mert aki nem teszi, arra a kiátkozás, megbélyegzés és végül megszégyenülés vár. Az Index ennek a pártállami sajtógőg kontinuitása. Pontosan ugyanúgy, ahogy korábban illett a liberális holdudvar, a Bitó-szalon, Konrád György, György Péter vagy éppen Heller Ágnes álláspontjához igazítani a politikát.

Richard Nixon már 1972-ben egy kiszivárgott hangfelvételen megmondta: „A sajtó az ellenség. A sajtó az ellenség. A sajtó az ellenség. Az establishment az ellenség. Az értelmiség az ellenség. Értelmiség az ellenség. Írd le ezt 100-szor, és soha el ne feledd.” Ugyanis a sajtó és az értelmiség az a két entitás, melyek jelenleg az egyik legnagyobb veszélyt jelentik a demokráciára és az emberek által választott képviselőkre egyaránt. Ezek a politikai szereplők – akik magukat folyamatosan függetlennek és szakmainak hazudják – azok, akik mivel nem választottak, így gyakorlatilag semmilyen felelősséggel sem viseltetnek senki iránt. Mivel felelősségük nincs, így nem is elszámoltathatók. Amennyiben azonban valaki mégis megkísérli elszámoltathatóvá tenni és felelősségvállalásra kényszeríteni a sajtót, azt azonnal a demokráciára mért súlyos csapásként és a sajtószabadság korlátozásaként értelmezik. Pontosan ezt láthattuk 2010–2011-ben az új magyar médiatörvény megalkotásakor is, amely még csak nem is azért született, hogy a sajtót megrendszabályozza, hanem mert a korábban hatályos médiatörvény például nem tért ki olyan felületek szabályozására, mint az internet. Magyarul a végletekig elavult. De mit láthattunk? Anélkül, hogy a sajtó behatóbban tanulmányozta volna a jogszabály szövegét, azonnal a sajtószabadság végét, az öncenzúra-cenzúra kezdetét és a diktatúra előszobáját vizionálta. Segítségül hívták hadjáratukhoz a nemzetközi médiát, liberális politikusokat és természetesen a civil hálózatokat, vagyis külföldről pénzelt politikai aktivistacsoportokat.

De kanyarodjunk vissza oda, hogy a magyarországi liberális sajtó olyan hatalommal rendelkezik, hogy manapság politikai pártokat képes felemelni és a porba hullajtani. Ennek talán az egyik legeklatánsabb példája a Momentum volt, melyet a NOlimpia-kampánya erejéig a vállukon vittek, amikor azonban kiderült, hogy az új liberális párt nem kíván a 2018-as nagy baloldali összeborulás részese lenni, azonnal leejtették, és olyan formációként mutatták be, amelyre nem érdemes szavazni, mert a Momentumra leadott voks elvesztegetett szavazat a kormányváltás szempontjából. A párt nem is érte el az ötszázalékos parlamentbe jutási küszöböt. Tehát sikeresen bélyegezték meg és rontották le az esélyeit. A Momentum meg is tanulta a leckét, és az önkormányzati választáson már szépen beállt a sorba. Sutba vágva korábbi vállalását, hogy az egész politikai elitet akarja leváltani, és soha nem fog össze a régmúlt pártjaival.

A Momentum annyira megtanulta a leckét, hogy Fekete-Győr András a napokban már tüntetést szervezett az Index rekviemére, ezzel a bizonyítva a párt totális Stockholm-szindrómáját, hogy beleszerettek fogvatartójukba. A Momentum elnöke a következőket írta ki közösségi médiafelületére: „Nekem politikusként az Index tükröt tartott. Jelentőségénél fogva, a legnagyobb tükröt. Kíváncsian néztem bele nap mint nap, hogy lássam, megismerjem és megértsem azt a helyzetet, amiben az ország, a világ és az emberek vannak. Azért akartam megérteni, hogy tudjam, min kell és min nem kell változtatnunk” – fejtegette a pártelnök. Próbáljuk meg értelmezni ezeket a szavakat, ugyanis tökéletesen leírják a helyzetet. Tehát Fekete-Győrnek, mivel egy budai úri gyerek, fogalma sincs a magyar közállapotokról – emlékezhetünk rá, amikor öt nevezetességet nem tudott felsorolni, hogy hová vinné el külföldi barátait Pesten, ahogy azt sem tudta, mennyibe kerül egy liter tej, és még sorolhatnánk. De ennél lényegesen súlyosabb, hogy a Momentum elnöke nyíltan bevallja, ő bizony úgy csinálja a politikát, hogy nem ám a választóktól várja a visszacsatolást, hanem felüti az Indexet, és megnézi, hogy a liberális lap jót avagy rosszat írt-e róla. Persze nem meglepő, hogy a belpesti-budai Momentumnak a körúton belüli Index jelenti az origót. Azonban mégiscsak szomorú mindez így ki is mondva, ilyen ugyanis, amikor a farok csóválja. Csak képzeljük el, mi lenne, ha Orbán Viktor ahhoz igazítaná Magyarország politikáját, hogy éppen mit írnak róla a vezető a lapok. Elképzelni sem tudjuk mindezt, pedig Nyugat-Euró­pában sok esetben pontosan így politizálnak nemcsak liberális, de magukat konzervatívnak mondó politikusok is.

Csurka István annak idején az SZDSZ-ről helyesen állapította meg, hogy „ők nem választást akarnak nyerni, hanem be akarnak ülni a zsűribe”. Az Index és a balliberális értelmiségi holdudvar a mai napig ugyanezen „elvek” alapján képzeli el a politizálást, hogy ők a tribünről dirigálnák a politikát. Sajnálatos módon pedig vannak olyan pártok, amelyek mindezt nemhogy hagyják, de még örömmel is fogadják, ha vezetik a kezüket, és boldogan igazítják a liberális megmondóemberek szája ízéhez tevékenységüket. Az Index pontosan ez a kéz volt, és bár most úgy látszik, mintha ez a probléma megszűnt volna, ez koránt sincs így. Mert mostantól az Indexet 444-nek, 24.hu-nak, HVG-nek, RTL Klubnak, ATV-nek, 168 Órának, Jelennek, Magyar Narancsnak, Népszavának, Portfoliónak, Magyar Hangnak hívják. Mert bár sokan tényleg elhitték, hogy „nincs másik”, de van. Mostantól nem egy Index van, hanem sok másik.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.