A Navalnij-paradoxon

Oroszország és a Nyugat viszonyában időről időre történik valami, ami újból kiélezi a csitulni látszó feszültségeket. Az ilyen eseteknek mára már egészen hosszú sora van.

A teljesség igénye nélkül: Alekszandr Litvinyenko meggyilkolása 2006-ban, 2018-ban Szergej és Julia Szkripal, idén augusztus 20-án pedig az orosz sztár­ellenzéki, Alekszej Navalnij megmérgezése.

Ami közös ezekben az ügyekben, hogy a nyugati politika és média hangosan vádolja a Kreml urát, mondván, „igen valószínű”, hogy Putyin által elrendelt merényletekről van szó, a Kreml pedig makacsul tagad, és külföldi provokációra gyanakszik. Mindkét oldalról nyomós érvek hangzanak el. Az az érdeklődő pedig, aki nem akar azonnal mindent elhinni egyik oldalnak sem, értetlenül kapkodja a fejét. A Navalnij elleni merénylet igen jól illeszkedik ebbe a sorba, hiszen szinte lehetetlen kibogozni a szálakat, de a kölcsönös vádaskodás folyamatos.

A merénylet és a méreg

Alekszej Navalnijt augusztus 20-án mérgezték meg az oroszországi Tomszk városában, még mielőtt felszállt volna egy repülőgépre, amely Moszkva felé tartott. Az ellenzéki politikus és aktivista a repülőgépen annyira rosszul lett, hogy a pilóta kényszerleszállást hajtott végre Omszk városában, Navalnijt pedig azonnal kórházba szállították. Az omszki orvosoknak sikerült stabilizálni az állapotát, azonban az orosz ellenzéki kómába esett.

Navalnij minden valószínűség szerint meghalt volna a pilóta gyors helyzetfelismerése és az omszki orvosok életmentő beavatkozása nélkül. Ahhoz képest, hogy Navalnij éppen felfüggesztetett börtönbüntetése miatt nem hagyhatta volna el Oroszország területét, roppant gyorsan, mindössze két nap alatt a berlini Charité kórházban találta magát. Ehhez szükség volt Angela Merkel közbenjárására és Vlagyimir Putyin jóváhagyására is. Az út költségeit egy oroszországi mobilszolgáltató tulajdonosa, Borisz Zimin állta. Zimin állandó lakhelye az USA-ban van.

Miközben a berlini orvosok az orosz ellenzéki életéért küzdöttek, a német hatóságok kiderítették, mi okozta a mérgezést. Szeptember 2-án Merkel kancellár bejelentette, hogy „megcáfolhatatlan bizonyítékok” vannak arra, hogy Navalnij szervezetébe a novicsok nevű, a Szovjetunióban kifejlesztett katonai célú idegméreg került. A kancellár ezért felszólította Moszkvát, hogy adjon magyarázatot a történtekre. Tette mindezt annak ellenére, hogy Németországnak a világon semmi szüksége sincs erre a botrányra, mivel az fenyegeti az Északi Áramlat 2 nevű gázvezeték befejezését – ez az esetleges új oroszellenes szankciók legkézenfekvőbb célpontja. A gázvezeték óriási üzlet nemcsak Oroszországnak, hanem Németországnak is. Több száz milliárd dollár forog kockán, hiszen a gázvezeték több évtizeden keresztül is működhet, ellátva Németországot orosz gázzal. A kancellárnak tehát minden oka megvolt, hogy ne vádolja Moszkvát a mérgezéssel, ebből kifolyólag alighanem minden szavát igen jól megfontolta.

„Novicsok” – mondta Merkel, ami azonnal felidézte a két évvel ezelőtti Szkripal-féle mérgezés esetét Salisburyben, mikor a brit hatóságok szerint szintén ezt az idegmérget használták, és egyértelműen Oroszországot tették felelőssé a merényletért. Ha pedig novicsok, akkor egész biztos Putyin adta ki az utasítást a gyilkossági kísérletre, még akkor is, ha ezzel aláássa az Északi Áramlat 2-t – gondolhatták sokan. Hiszen senki másnak nincs ilyen típusú vegyi fegyvere, nem igaz?

Nos, nem. A novicsok szovjet fejlesztés volt, ezért minden utódállamnak lehet belőle, és mindegyik képes az előállítására is. Továbbá, a novicsok egyik kifejlesztője, Vil Mirzajanov a 90-es évek elején nyilvánosságra hozta a vegyi fegyver létezését, majd az USA-ba költözött. 1999-ben pedig az amerikai hadsereg „segített” Üzbegisztánnak felszámolni a volt Szovjetunió legnagyobb vegyifegyver-laboratóriumát. Tehát a novicsok nem bizonyítja egyértelműen, hogy Putyin keze van a merényletben. Sőt olyan hamis, félrevezető bizonyítékot szolgáltathat, amely több szereplőnek is birtokában lehet, amennyiben a cél a Nyugat és Oroszország viszonyának további elmérgesítése vagy az Északi Áramlat 2 megtorpe­dózása.

Ki tehette?

Az ukrán vezetésnek például igen kapóra jönne mindkettő. A novicsokot ugyanis elő tudják állítani, a Nyugat és Oroszország közötti feszültség szítása nyilvánvaló érdekük, az Északi Áramlat 2 pedig egyenesen halálos csapást jelentene a gazdaságukra, amely nagyban függ az országon átmenő orosz gáz Európába irányuló exportjának tranzitdíjától – amire nem lenne szükség az új, Ukrajnát kikerülő vezeték beüzemelésével. De képes-e Ukrajna egy ilyen provokáció végrehajtására? A válasz erre az, hogy nem, mint ahogy a világ egyetlen más titkosszolgálata sem. Navalnijt Oroszország legmélyén mérgezték meg. Nyílt titok, hogy az orosz biztonsági szolgálatok folyamatos, szigorú megfigyelés alatt tartották az ellenzék szimbolikus vezérét. Nemcsak azért, hogy minden lépéséről tudjanak, de azért is, hogy egy esetleges provokáció esetén azonnal tisztában legyenek azzal, ki és miért akarja eltenni láb alól. Ilyen körülmények között egy Ukrajna (vagy bárki más) által megkísérelt támadás Navalnij ellen kevés reménnyel kecsegtetett, és azt kockáztatta volna, hogy nemcsak megszabadítja Putyint egy zavaró ellenféltől, de ráadásul propagandagyőzelmet ad a Kreml kezébe, ha minden kétséget kizáróan bizonyítani tudja a támadás külföldi forrását. Őrültség lett volna egy ilyen játszmába belekezdeni.

Ha arra gondolnánk, hogy esetleg az orosz ellenzéken belül akart volna valaki két legyet ütni egy csapásra: eltávolítani Navalnijt, átvéve ezzel az irányítást a mozgalma felett, ugyanúgy a lebukás hatalmas kockázatával kellett volna számolnia. Nem novicsokot használt volna, és valószínűleg végigvitte volna a merényletet, Navalnij pedig most nem lábadozna békésen Németországban. Ugyanez áll az orosz bűnözői körökre is.

A paradoxon

Ennek ellenére lehetetlen elhinni azt, hogy az orosz szervek így akartak volna végezni Navalnijjal. Miért novicsok? Szkripalék esetében már egyszer leszerepelt, hiszen nem végzett a célponttal. Nincs Oroszországban másik méreg? Ha már itt tartunk, egyáltalán miért méreg? Ezernyi más módon lehet végezni egy célponttal. Ha azt feltételezzük az orosz titkosszolgálatokról, hogy saját városukban bevetnek egy katonai célú idegmérget, amivel elvileg több ezer ártatlan civil áldozatot kockáztatnak, akkor nem gondolnánk, hogy hatékonyabb lett volna, ha a Navalnijt szállító gép egyszerűen lezuhan? Ugyanis a stábja is a repülőn utazott. Ha már meg akarták ölni, akkor miért engedték ki az országból? Nyugodtan hivatkozhattak volna a felfüggesztett börtönbüntetésére. Nyilván lett volna belőle botrány, de nem akkora, mint a novicsokból. És végül: nem lehetett volna megvárni az Északi Áramlat 2 közeljövőben esedékes átadását? Ez így képtelenség.

Ebben rejlik a Navalnij-paradoxon: az orosz hatóságok kivételével senki nem hajthatta végre ezt a támadást, ugyanakkor pedig kizárt, hogy az oroszok a merénylet ezen módját választották volna pont ebben a kritikus időben. A kép nyilvánvalóan azért nem áll össze, mert egy fontos elem hiányzik. Valamit nem tudunk. Ami esetleg megmagyarázná, hogy miért akarja Vlagyimir Putyin szándékosan, saját gazdasági érdekei kárára fokozni a feszültséget a Nyugattal. Vagy ami rávilágítana arra, miért mehetett teljesen biztosra egy estleges külföldi titkosszolgálati művelet a lelepleződés veszélye nélkül. Figyeljük a híreket, talán idővel minden kiderül. Az mindenesetre már most bizonyos, hogy a Nyugat és Oroszország viszonya ismét hidegebb lett, ami nem jó se Oroszországnak, se Európának. Hazánknak pedig kimondottan rossz mindez, hiszen erős gazdasági és biztonságpolitikai érdekünk fűződne egy jószomszédi viszonyhoz az EU és Oroszország között.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.