Hirdetés

Az elmúlt években az Európai Unión belül aggasztó tendencia alakult ki, amely a nemzeti szuverenitás és a demokratikus képviselet lényegét fenyegeti. A kulcsfontosságú döntésekkel kapcsolatos egyhangúság eltörlésére irányuló törekvések komolyan veszélyeztetik az unió alapelvet.

Gyakori tévhitet fejez ki az az állítás, hogy az Európai Unión belül létezik hivatalos „vétójog”. Ehelyett az EU-n belüli döntéshozatal a konszenzusteremtés elvén alapul, ahol a tagállamok párbeszéd és tárgyalás útján igyekeznek megállapodásra jutni meghatározott témakörök kapcsán. Több olyan figyelemre méltó terület van, ahol a konszenzusos döntéshozatal kiemelkedő szerepet játszik, ilyen például a kereskedelempolitika, a közös kül- és biztonságpolitika (KKBP), a bővítéspolitika vagy a költségvetési kérdések.

Most ezeken a területeken kívánja az unió visszaszorítani a nemzeti érdekek érvényesülését, és még több hatalmat centralizálni Brüsszel kezében, mindezt a bővítéspolitika köntösébe bújtatva. Az Európai Bizottság arra készül, hogy úttörő javaslatot terjesszen elő Ukrajna uniós csatlakozási folyamatára vonatkozóan, ami paradigmaváltást jelent Brüsszel megközelítésében. Legújabb javaslatuk olyan jövőképet vázol fel, amely Ukrajnának a fokozatos csatlakozáshoz vezető utat kínálna, és ezzel elszakadna a tagjelölt országok által kivárni kényszerült hagyományos, hosszú várakozási szakasztól. A javaslat bizonyos tagsági kiváltságokat ad a csatlakozási tárgyalásokon részt vevő országoknak, köztük Ukrajnának, Moldovának és a nyugat-balkáni államoknak. E lépés jelentős eltérés a korábbi gyakorlattól, és kidomborítja az EU elkötelezettségét a szomszédos országokkal való szorosabb kapcsolatok előmozdítása iránt. A javaslat központi eleme az unió belső piacához való fokozatos hozzáférés koncepciója, amelyet Franciaország, Németország és Portugália a korábbi tárgyalások során támogatott. A javaslat szigorú kritériumok és normák – például az Európai Bíróság ítéleteinek való megfelelés és a kulcsfontosságú rendeletek elfogadása – érvényben tartása mellett olyan utat kínál az integrációhoz, amely egyensúlyt teremt az ambíció és a pragmatizmus között. E kritériumok teljesítéséért cserébe a tagjelöltek hozzáférhetnének az EU piaci keretrendszerének teljes spektrumához, beleértve a vámmentes kereskedelmet és a korlátlan mozgást az Európai Gazdasági Térségen belül. Azzal, hogy Brüsszel gazdasági ösztönzőket kínál az uniós szabályozásoknak és szabványoknak való megfelelésért cserébe, igyekszik nagyobb ellenőrzést gyakorolni a tagjelöltek felett, vazallus államokká téve őket, amelyek engedelmeskednek az unió diktátumainak.

A javaslat továbbá az egyhangúság követelményének fokozatos megszüntetésével át kívánja alakítani az EU-n belüli döntéshozatalt, ami a nemzeti szuverenitás felhígulásával járna. A minősített többségi szavazásra való áttéréssel a bizottság célja, hogy háttérbe szorítsa az ellenvéleményeket, és a tagállamok ellenvetésein keresztülgázolva gyakorlatilag elhallgattassa a baloldali fősodorral szembeni ellenállást. A javasolt rendszer szerint a döntéshozatalhoz a tagállamok 55 százaléka (tehát a 27 országból legalább 15) kell hogy támogassa az adott ügyet, a másik pedig az, hogy ezen országok az unió népességének 65 százalékát adják, mely felvetés távol áll a szuverenitás és az önrendelkezés elvétől. Az ilyen intézkedések nemcsak az EU demokratikus alapjait ássák alá, hanem megnyitják az utat az ellenőrizetlen bürokratikus terjeszkedés és a szövetségi túlhatalom előtt is.

Korábban írtuk

A mostani javaslat középpontjában valójában az egyhangúság elve áll, amely az uniós döntéshozatali folyamatok sarokköve. Ez az elv biztosítja, hogy minden egyes tagállamnak legyen szava az unió közös sorsának alakításában, és védi a kisebb nemzetek érdekeit a nagyobb szereplők dominanciájával szemben. A javaslat azonban, amely ezt a biztosítékot a minősített többségi szavazás javára kívánja megszüntetni, azzal fenyeget, hogy a kisebb államok az európai ügyek perifériájára szorulnak.

Az EU-n belül számos ország élt az úgynevezett „vétójogával”, hogy megvédje létfontosságú érdekeit. Ilyen például Lengyelország és Magyarország, amelyek határozottan ellenálltak a nemzeti szuverenitásukba való beavatkozásnak tekintett intézkedéseknek, különösen a jogállamiságot és a migrációs politikát érintő kérdésekben. Bulgária például 17 éven át vétózta Észak-Macedónia uniós csatlakozási tárgyalásait, de a schengeni térség is a vétók csataterévé vált, mivel a 2011 óta feltörekvő Románia és Bulgária Finnország és Hollandia ellenállásába ütközött. Ezek a példák aláhúzzák az egyhangú döntéshozatal jelentőségét, amely eszközként szolgál a tagállamok számára autonómiájuk érvényesítésére és alapvető érdekeik védelmére az EU keretein belül. Eltörlésének következményei mélyrehatóak és messzemenőek. A kisebb nemzetek befolyásának felhígításával az EU azt kockáztatja, hogy tovább súlyosbítja a meglévő megosztottságot, és aláássa az együttműködés szellemét, amelyre épült. Ahogy Andrzej Duda lengyel elnök helyesen megjegyezte, az EU alapító elve a testvériség és az együttműködés elve, amelyben minden tagállam egyenlő képviseletet kap. Ennek az elvnek az aláásása az európai egység lényegének elárulását jelenti.

Ezen túlmenően a nemzeti szuverenitásnak a központosított döntéshozatal leple alatt történő erodálása komoly fenyegetés magára a demokráciára nézve. Azáltal, hogy az EU a hatalmat néhány kiválasztott kezében összpontosítja, azt kockáztatja, hogy elidegeníti a polgárokat, és egész nemzeteket von ki a politikai folyamatból. Ahogy Ryszard Legutko professzor találóan rámutat, egy ilyen rendszer következményei szörnyűek, mivel az elszámoltathatóság elvesztéséhez, a brüsszeli elit – és a mögöttük álló háttérhatalom –, illetve a polgárok közötti kapcsolat megszakadásához vezetnek.

Ráadásul a vétójog eltörlésére irányuló törekvés figyelmen kívül hagyja az EU alapítószerződéseiben lefektetett alapelveket. A szubszidiaritás elvét, amely a lehető leghelyesebb szinten történő döntéshozatalt szorgalmazza, félredobják a felülről lefelé irányuló brüsszeli kormányzás javára. Ez nemcsak a tagállamok szuverenitását ássa alá, hanem szembemegy az EU-nak az egyenlőség és méltányosság melletti, bevallott elkötelezettségével is.

Az egyhangúság létfontosságú biztosíték az egyes nemzetek érdekeivel ellentétes politikák erőltetésével szemben. E biztosíték nélkül a kisebb államok kiszolgáltatva találnák magukat a nagyobb, befolyásosabb tagoknak, amelyek prioritásai nem feltétlenül egyeznek a sajátjukkal. Ez nemcsak az unión belül meglévő megosztottságot mélyítené el, hanem veszélyeztetné az EU hosszú távú stabilitását és életképességét is.

Minden tagállamnak ellen kell állnia a jogaiba való beavatkozásnak, és életben kell tartania az európai egységet megalapozó együttműködés és kölcsönös tisztelet szellemét. Ennek elmulasztása azzal a kockázattal jár, hogy aláássák az EU szerkezetét, és veszélybe sodorják az EU mint egyenlő és szuverén nemzetek közösségének jövőjét.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.