A patkánybűvölő

Achtung! Achtung! Luftgefahr! Figyelem! Figyelem! Légiveszély! A magamfajta aggastyán még tudja, hogy a második világháború idején ezzel riasztott a rádió, a londoni is, csak angolul. Értelme szerint: készüljetek az óvóhelyre!

De hová meneküljünk mi a szőnyegbombázó, mindent elpusztító mai ellenzék elől? Normális körülmények között fontos és építő szerepe lenne a politikai életben, afféle kontroll, de nálunk puszta léte is csak fenyegetőzés. Több mint légiriadó.

Az elmúlt tizenkét esztendőben is szakadatlanul keresztbe tettek, akadályoztak, puszta létük negatívum a mai magyar társadalom számára. Ezt a tényt nem lehet elégszer ismételni. Mégpedig azért, hogy megmentsük honfitársainkat a hamelni patkánybűvölő furulyázásának a következményeitől. Attól, hogy a hullámsírba fullassza a naiv hiszékenyeket.

A hamelni rémnek megvan a magyar megfelelője is. A zseniális Remenyik Zsigmond 1934-ben már megírta a nácizmus szatíráját, amelyben Cassius urat ostoba tévedés avatja nemzeti hőssé a szédületek és kábulatok meredekjén. Cassius megvadítja a tömeget, de megvadul ő is. Önmagamat idézzem 1980-ból: „…És Cassius úr fuvolázott is, s a fuvola hangjaira tolongtak, tülekedtek utána mindenféle polgárok, s ő mint a patkánybűvölőknél szokás, könnyed tánclépésekkel megindul előre, a tömeg pedig követte. Bele a Dunába, a Duna szennyes árjába. És mindjobban elöntötte őket az ár, míg az egész tömeget be nem borította. Reménytelenül, kikerülhetetlenül… fellebbezhetetlenül.”

No, de ki is ez a mai modern Cassius, aki hullámsírba fuvolázza a magyar nép remélhetőleg csak kis töredékét?

Nem kell találgatni, világos. Napjainkra leszűkítve az eseményeket, ez biza Gyurcsány Ferenc. De csak volt! Ő az első igazi nagy formátumú magyar patkánybűvölő. Azonban mielőtt még hullámsírba fuvolázhatta volna az országot, megbukott, mert lelepleződött. A demokrácia logikája szerint.

Lelepleződött, ám a háttérben meglapult, és bábjátékosként ő rángatta tovább a figurákat. Tapasztalnunk kellett, hogy az önjelölt patkánybűvölő-tanoncok is sorra megbuktak. Hihetetlenül gyorsan és alaposan.

Dobrev Klára, akinek az lett volna a tiszte, hogy Gyurcsányt visszacsempéssze a trónra, láthatatlanná tévő varázssüveg alatt. Ez nem sikerült, de „van másik”. Nota bene!, még négy miniszterelnök-jelölt. Olybá tűnik, hogy az ellenzéki választópolgárnak is van némi ízlése, értékítélete, s kigolyózta a leendőségek közül a kelekótya Fekete-Győr Andrást. Pártja nemkülönben. Aztán kirostálódott a krumpliszsákos Jakab Péter is. És maradt egyedül Márki-Zay. Ő most az ügyeletes hamelni patkánybűvölő.

Ravaszabb, képmutatóbb, jobb megjelenésű, mint a többi, de tartok tőle, hogy agybuggyantságban majdhogy kenterben veri őket. Egyfelől oktalanul sorra bántott meg embereket. És állandóan bocsánatot kért. Ama nyomdafestéket nem tűrő vicc jut eszembe, amikor is a fiú sorozatban mondja az apjának, hogy „pardon papa”. És akinek ez a vicc az eszébe jut, annak megsemmisítően röhögségessé válik Márki-Zay.

Azt viszont másfelől mindenki fölismerhette, minő találékony közgazdász. Idézem őkelmét: nem a benzinárakat kell szabályozni, hanem kisebb fogyasztású új autót kell venni! Mibül? Őrület! Csak úgy a mellényzsebből. Ezt hozta tanulságként Amerikából? És rezsicsökkentés helyett öltözzünk melegebben, együnk kevesebbet, ne költekezzünk – bölcselkedett. Még nem is miniszterelnök, de máris hülyönc. Visszasírjátok ti még Gyurcsányt, ha ez a meghúzott agyú nyer.

Nem Hannibál, hanem ez a tömény téboly áll „ante portas”. Mentsétek meg lelkünket! S. O. S.!

Úgy látszik, az ostobaság ellenzéki körökben kifogyhatatlan.