Egyre több és jobb könyv, tanulmány jelenik meg Horthyról, de még mindig reménytelenül sok ismeretlen vagy félremagyarázott elem övezi alakját. Értékes és arcvonást árnyaló adatok fűződnek a Faragho Gábor-történetekhez. Azért kell ezt megjegyeznem, mert az egyik máskülönben jó, Horthyról szóló munka Faraghót negatív felhanggal emlegeti. Amiben lehet igazság, mert ama korban (de soha) nincs hiba nélküli cselekedet és makulátlan ember.

Faragho Gábort személyesen ismertem. 1944 nyarán találkoztunk, amikor apámat elvitte a náci tábori csendőrség, húgomat pedig túszként tartották László Károly utcai támaszpontjukon. Apám kimentéséért összefogott a kecskeméti vezető elit, Horváth Ödön újságíró, Liszka Béla főpolgármester (1945 után a Vatikáni Rádió munkatársa), Bende Sándor bankár, Kiss Endre főispán és még néhány városi korifeus. Nekem kellett kiderítenem, hol tartják fogva apámat és a megismert adatokat közvetítenem Faraghóhoz. A vezérezredes apám gyerekkori barátja volt Nagyváradon, a honvéd hadapródiskolában. Útjuk kétfelé vált, de barátságuk megmaradt. Faragho katonai és politikai karriert futott be, apám renitens, fékezhetetlen, apátlan-anyátlan árva gyermek volt, tizenévesen már katonaszökevény, ezért kirúgták a hadapródiskolából, vagyis leszerelték. Ám a világháborút így is végigharcolta, a testén 17 sérüléssel tért haza. Faragho 1945 után az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja volt, de Rákosiék támadássorozata miatt visszavonult birtokára a Koháry majorba. Jártunk nála apámmal. Szovjet katonák őrködtek portája előtt, amíg élt, a mindenkori kecskeméti városparancsnok ügyelt biztonságára.

Faragho moszkvai katonai attaséként ugrott ki mint politikus. Ő maga mesélte, neki jutott az az abszurd föladat, hogy átadja a hadüzenetet. Ha jól emlékszem (bár utánanézhetnék), Molotovnak. Mivel rendkívül barátságos figura volt csendőr elöljáró létére, az oroszok kedvelték. Az illetékes elvtárs röhögve kettétépte a hadüzenetet, s vodkázott Faraghóval. Mondván: felejtsük el, veled nem háborúzunk. A Magyar Dolgozók Pártja totálisan fölülkerekedve 1949-ben elvette tőle azt a kétszáz holdat is, amit szovjet utasításra hagytak meg neki a földosztók. 1951-ben még a tanyájáról (!) is kitelepítették Újfehértóra, de Puskin szovjet nagykövet óhajára visszaengedték birtokára. Ott halt meg két év múlva. A moszkovita kommunisták senkit sem tűrtek meg saját szűk körükön kívül, Gerő kivételével. Negativizálták a „spanyol” kommunistákat és a hazai kommunista ellenállókat is (Tömpe András, Rajk László, Pálffy, Aczél, Kádár, Kardos György, Szalai stb.)

Nem tudom, kinyomozták-é már Faragho történetét a mai kiváló, ifjú történészek? Amit tudok, közismert. 1942-től 1944-ig a csendőrség főfelügyelője volt és ez a megmaradt pesti zsidóság szempontjából döntő fontosságú tény. Erről 1945. június 15-én a Szálasi-per nyomozati szakaszában így vallott: „1943 elejétől kezdve szoros összeköttetésben voltam a kormányzóval, fia ifj. Horthy Miklós, illetve utóbbi irodájának vezetője, Szent-Iványi Domokos miniszteri tanácsos személyén keresztül. Ezen érintkezés 1944 augusztusától kezdve mind sűrűbbé vált (…) a célok eléréséhez tartozott, hogy 1944 augusztusában a kormányzó beleegyezésével és parancsára kb. 6000 csendőrt beposztoltattam Budapesten. E nagy csendőrerőknek a fővárosban való tartózkodása akadályozta meg azt, hogy a németek a zsidóságot elhurcolják.” Ugyancsak ő vallotta: a németek semmi áron nem akartak belemenni abba, hogy a pesti zsidókat ne vigyék el, Horthy azonban megmakacsolta magát. Tény. A vidéki zsidók bevagonírozásában összekötő szerepet játszottak a csendőrök is, ez a 6000 azonban éppen az ellenkezőjét cselekedte.

(Folytatjuk.)