Horthy sátánizálásának egyik alantas eszköze volt a valódi, véreskezű, zsidótlanítást végrehajtók szerepének kicsinyítése, s ezáltal bűneik Horthyra kenése. Már megírtam az Ungváry–Karsai kettős beszélgetését a tévében, amely diskurzusban Szálasit maszatolták szebbre, csak azért, hogy Horthy sötétebb színben tűnjék föl. A másik fondorlatos eljárás az elhallgatás. Szörnyű, de tény: a valódi gyilkosok felelősségének csökkentése célzatosan – Horthy kárára. Ennek az eljárásnak ordító változata Baky és Endre László szerepének eljelentéktelenítése. Holott a zsidók elhurcolását ők vezényelték le közvetlen náci közreműködéssel, pontosabban: ők voltak a közreműködők, a németek a végrehajtók. Sőt! Sokáig egyedül ők tudhattak a zsidók tragikus sorsáról, arról, hol végződik az elhurcoltak élete.

A szakirodalomban elsikkadt Baky László tanúvallomásának egy része. Többek között az is, amikor a vizsgálóbírónak arra a kérdésére, ismerte-e személyesen Horthyt, azt válaszolta: „Igen, egyszer találkoztam vele.” Mert: Őfőméltósága magához rendelt. Mégpedig a zsidó deportálások idején. És azt kérdezte tőlem a kormányzó úr: Baky! Igaz az, hogy elszállítják a zsidókat Magyarországról?

Ez a kérdés, kérem tisztelettel, utólag is döbbenetes. Mert mi, vidéki gyermekek csak annyit tudtunk, hogy összegyűjtik őket, a körülményekről semmit sem sejtettünk. De az ország első emberének tudnia kellett volna arról, mi történik a hazában! Bajcsy-Zsilinszky titkárától, Talpassytól értesültem, hogy Horthy nem tudott az Újvidéken történtekről, és ugyancsak sokáig nem tudott a zsidódeportálásokról sem. Ostoba kíméletből elhallgatták előle a tényeket.

A haláltáborok rémségeiről csak 1944 tavaszán értesült Európa, Magyarországon csak júliusban, másutt ezt is megírom. Baky igenlő válaszára azt kérdezte Horthy: „Mi baja van magának a zsidókkal?” A válasz: „haszontalan emberek”. Horthy azonnal lecsapott rá: „Maga ostoba fráter! Hát Korin báró, meg báró Kornfeld és Weiss Manfréd százszor hasznosabb a magyarságnak, mint maga!” Ezt is elhallgatják máiglan is! Karsai megerőltetve magát olyasfélét idéz, hogy Horthy különbséget tett a jelentéktelen kis zsidók és a nemzet számára értékesek között! Szálasi vallomásában hasonlót mond. Vagyis Horthy állítólag megkülönböztette volna zsidót zsidótól, mondván kivételt kell tenni azokkal a zsidókkal, akik „hasznot hajtanak a magyarságnak”. Ez a „kivételezés” a gyakorlatban folyt is, a katolikus klérus a kikeresztelkedett zsidókat, a tudósok, művészek zsidó kollégáikat igyekeztek megmenteni az elhurcolástól, részleges sikerrel. Nemcsak Wallenberg, sokan mások, magyarok is bújtattak üldözötteket, ezekről is hallgatott a kommunista korszak, hiszen ők is ludasok voltak éppen Wallenberg eltüntetésében. És a szovjet elnyomás propagandagépezetének érdeke volt (az utódállamokkal együttműködve), hogy a nemzet mentül gonoszabb színben tűnjék föl. Akik ma is ezt művelik, az elnyomó bolseviki diktatúra hagyományát ápolják. Őket nevezte Makovecz Imre „idegenszívűeknek”. Az utókor Horthy-ellenes hamisítása ama alapvető tény máig elhallgatásában gyökerezik, hogy százszor ismétlem: Horthy és Hitler között a legnagyobb ellentét a zsidókérdésben volt. Ebben makacsabbul ellentállt Hitlernek, mint a magyar hadsereg háborúba hurcolásának és veresége után hazahozatalának.

Ellenőrizhetetlen vallomások szerint Horthy megkülönböztette a kis zsidót és a „nagy” zsidót. Ennek az okát (ha egyáltalán igaz) abban látom, hogy Baky eleve értéktelennek minősítette az összes zsidót – fajelméleti alapon. Horthy ezt tromfolta vissza értékességük hangoztatásával. A lényeg mégiscsak az, hogy Faraghót ő utasította az egész pesti zsidóság akár fegyveres megvédésére, minden kivétel és különbségtétel nélkül.

(Folytatjuk.)