A szavak erejéről

Nemrég írtam arról, mekkora stratégiai jelentősége van annak, hogy a közbeszédben milyen fogalmi keretek között tárgyalunk egy kérdésről (Az értelmezési keretekről – Demokrata, szeptember 6.). Úgy tűnik azonban, hogy erről még sokszor kell beszélni, mert e keretek rákényszerítése a politikai ellenfelekre súlyos következményekkel járhat. Ha az egyik fogalmi keretben például – a mi értelmezésünk szerint – a szuverenisták állnak szemben az imperialistákkal, vagyis amíg az előbbiek az évezredes gyökerekkel rendelkező nemzetállamok függetlenségét védelmezik, addig a birodalmi törekvés hívei éppen ezt akarják elsöpörni, akkor ugyanezt az ellentmondást egy másik fogalmi keretben a túloldal a fasiszták és a demokraták közötti ellentétnek írja le.

Függetlenül attól, hogy melyik értelmezési keret érvényesül, a vitát mindig az nyeri meg, aki az adott fogalmi keretben a „jó” oldalán áll. Lássunk egy példát.

A Vadhajtások.hu számolt be arról, hogy a berlini SPD (Németország Szociáldemokrata Pártja) a múlt szombaton megválasztotta jelöltjeit a jövő évi európai parlamenti választásokra. Ennek kapcsán Katarina Barley német európai parlamenti képviselő és az Európai Parlament alelnöke „sorsdöntő választásról” beszélt. „A demokrácia és a jogállamiság már nem magától értetődő az EU-ban, Magyarország már nem demokrácia” – mondta. Itt azonban nem állt meg, a frontot kiszélesítette: „Ugyanakkor a fasiszták más országokban is erősek, például Svédországban vagy Olaszországban.” Bizony, Svédországban is. Barley asszony szerint mi aggasztóan erős ellenfelek vagyunk, ezért szövetségeket kell kötni ellenünk. „Ha nem sikerül az Európai Parlamentet ellensúlyként felállítani, akkor egy jobboldali populisták által uralt közösség lesz az Európai Unióból” – hangoztatta.

Tehát aki nem akar lefeküdni Brüsszelnek, aki nem óhajt egy végzetesen korrupt és erkölcstelen globális elit alattvalója lenni, az szükségképpen fasiszta, antidemokrata és populista. Legalábbis az új imperialisták szóhasználata szerint. A megtámadott pedig akkor esik a csapdába, ha elkezdi bizonygatni, hogy ez nem igaz, ő igenis tiszteli a demokráciát, holott következetesen a saját szóhasználatával, a saját fogalmi keretén belül kéne beszélnie a lényegről, hogy mélyen antidemokratikus és erkölcstelen a választók megkérdezése és felhatalmazása nélkül az európai nemzeteket egy földrész méretű birodalomba kényszeríteni.

Nem vitatkozni kell tehát, hanem a saját szavainkat használva beszélni a valóságról – ahogy mi látjuk.

Van valami különlegesen diszkrét bája annak, ahogy a minket iskolai oktatófilmecskében gyalázó Svédországot a német szocialista politikus az olaszok és a magyarok mellett szintén a fasizmus meleg­ágyának tekinti. Azonban izgalmasabb téma, ahogy az idézett politikusnő sajátos nyelvpolitikai eszközökkel már előre le akarja járatni, tiltott zónába helyezni mindazokat, akik a soron következő európai parlamenti választáson a baloldallal, pontosabban szólva az új imperialistákkal szemben határozzák meg magukat.

Régi trükk ez, annak idején az SZDSZ ezzel a fogással igyekezett a bukott posztkommunista (és valóságos kommunista) politikai erőt szalonképessé tenni azáltal, hogy egy náluk is rémségesebb ördögöt festett föl a falra, akkor konkrétan Csurka István egy dolgozatára hivatkozva: „Barna eső esik, nyissuk ki az ernyőt!” A trükk ideiglenesen bejött, ám végül az SZDSZ bukását okozta. Reménykedjünk.