A Tisza Párt „bátor” visszavonulása
Egy párt teljesítményét a politikában egyedül éles helyzetben lehet lemérni. Két „rendes” országgyűlési választás között a közvélemény-kutatásoknál sokkal jobban megéri kiindulni az egyéni időközi választások eredményeiből. Még akkor is, ha ezek a szavazások csak egy adott választókerületre korlátozódnak, de a mérsékeltebb részvétel ellenére is nagyobb mintát jelentenek, mint a különféle cégek kutatásai.
Miután októberben tragikus hirtelenséggel elhunyt Potápi Árpád János fideszes képviselő, Magyar Péter sietve bejelentette, hogy 2026-ig egy időközi országgyűlési választáson sem indítanak jelölteket. Aztán kiderült, hogy a helyhatósági időköziken sem állnak rajtvonalhoz sehol az országban.
Magyar Péter tudta jól, hogy a Tolna megyei választókerület erősen kormánypárti, így azt gondolta, a leégés helyett jobb ki sem jönni az öltözőből. Mivel nem erőssége a stratégiai gondolkodás, azzal nem számolt, hogy március 23-án még egy – ezúttal erősen ellenzékiként elkönyvelt – körzetben, Újpesten is urnákhoz hívják a választókat. Itt Gyurcsány Ferenc hű elvtársa, Varju László mondott le a mandátumáról, mivel december elején a bíróság – már Magyar dombóvári bejelentése után – jogerősen elítélte garázdaság, testi sértés és választási rend megzavarása ügyében. A Magyar Péter által nagy dérrel-dúrral bejelentett Tolna megyei távolmaradás után kínos lenne, ha Újpesten mégis ringbe szállna a Tisza. Nagyon úgy tűnik, itt is a „bátor visszavonulás” taktikáját alkalmazzák. Pedig a fővárosban alkalmuk nyílt volna arra, hogy a Fidesznek és az állítólagos másik ellenfélnek, a DK-nak is megmutassák erejüket. Biztosra vehetjük, hogy az elsunnyogás után majd a pártelnök – ahogy Dombóvár után is megtette – a Facebookon „megszakérti”, hogy a győzelem felér egy bukással egy olyan választáson, amelyen ő el sem indult. Elég röhejes, nem?
A Fidesz Újpesten bizonyosan el fogja mondani, Magyar azzal, hogy nem lesz Tisza-jelölt, tulajdonképpen Gyurcsány emberét támogatja. Ez logikus érv, hiszen Magyar budapesti képviselői a Fővárosi Közgyűlésben a DK-val együtt megszavazták a költségvetést, és megmentették a bukástól a Gyurcsány-szövetséges Karácsony Gergely főpolgármestert.
Az Újpest-Angyalföld választókerületben sajnos Varju ismét esélyes. Amennyiben újra elnyeri a mandátumot, Gyurcsány feladja a leckét a Tisza Pártnak. Egyértelművé teszi, hogy ott van a páston, 2026-ban a fővárosi körzetekben is számolni kell vele és a régi balos képviselőkkel. Az előző választáson a tizennyolcból tizenhét mandátumot az ellenzék vitt el – akkor is, ha jövőre változnak majd a körzethatárok –, tehát nem lehet rajtuk átnézni, ők jövőre is készek elindulni a választókerületükben. Biztosak lehetünk benne, hogy például a DK-s VI–VII. kerületi Oláh Lajos, a kőbányai Arató Gergely vagy épp a csepeli Szabó Szabolcs, a zuglói Hadházy Ákos nem mond le önként és dalolva az indulásról egy teljesen ismeretlen tiszás jelölt javára.
Az elmúlt hetek időközi voksolásain az is egyértelművé vált, hogy Tolna vármegyében, a kiskunmajsai, a veszprémi és az óbudai önkormányzati körzetekben is teljesen lényegtelenek voltak a baloldali közvélemény-kutatók tavaly október óta közzétett jelentései. Ezek az adatok azt rögzítették, hogy már országosan is vezet a Tisza Párt, amely rögtön le is vonta a következtetést: kormányváltó hangulat van az országban. Nagyon nincs az. Tolna megyében például a fideszes Csibi Krisztina 64 százalékot kapott, de az állítólagos balos szimpatizáns III. kerületben is közel negyvenszázalékos eredménnyel nagyot javított a tavalyi eredményéhez képest a kormánypárti induló, Malinás Sándor.
A Tisza sehol sem állt rajthoz.
Ez több dolgot is jelez: a Tisza láthatatlan alakulat, nincsenek komolyan vehető jelöltek, nincsen aktivistahálózat, nincs párttagság, szervezettség, hierarchia. Magyar tehát blöfföl, az előre hozott választások újévi bedobása is csak ilyen lejárt szavatosságú ötlet volt. Bár léteznek alelnökei, nem hallunk elnökségi ülésekről, nincs választmány, nem rendeznek kongresszust. Így persze egy válságos időszakban meg sem tudja buktatni a párttagság.
Magyar egy általa megvásárolt, virtuális szervezetet vezet, szó sincs organikus szerveződésről, demokratikus működésről. Nemrég lehetett arról olvasni, hogy a Tisza központja még mindig egy egri lángossütő címén van bejelentve. Vicc az egész.
Az viszont egyértelmű, hogy a brüsszeli parancsokat így is kiválóan végre tudják hajtani. A globalista hálózatok által – Magyar Péter bólogatásával – pártba betolt Soros-ügynökök ott ülnek az Európai Parlamentben, a pártelnök pedig Manfred Weber magyar hangjaként cselekszik itthon. Ahogy azt elvárják tőle például a mentelmi jogáért cserébe.
Magyar itthon még mindig egy személyben jeleníti meg a politikáját, az, hogy a médiában rendre szóba kerül a Tisza Párt elnevezés is, csak egy érzület kivetítése, mintha valóban volna mögötte bármilyen szerveződés. Ha így volna, nem apróhirdetésben választaná ki a 106 egyéni körzet indulóit, hanem a helyi csoportok, a Tisza Szigetek ajánlanának maguk közül rátermett jelölteket. A meghirdetett tenderen indulókat, leendő kiválasztottakat még a lelkes Tisza Sziget-es tagok sem ismerik. Képzeljük el, mennyire fognak örülni a helyi aktivisták olyan indulónak, akiről még hírből sem hallottak korábban. Amennyiben ez így lesz, a kampányuk sem fog működni, hiszen alapvető, hogy a helyi jelölt és a csapata között meglegyen a bizalom. És még szót sem ejtettünk arról, hogy a választókerületekben bizonyosan lesz a tiszás jelöltön kívül a baloldalról DK-s induló vagy olyan „független”, aki volt balos pártból érkezett. Őket nehéz lesz „lebeszélni” az indulásról, pedig az ellenzék számára létkérdés, hogy egy kormánypárti, egy ellenzéki politikus álljon rajthoz a választókerületekben. Úgy viszont a DK, MSZP, Jobbik, Momentum erejét redukáló manipulációs közvélemény-kutatások sem érik majd el a céljukat; hogy a valóságban a régi ellenzék még igenis a pályán van. Dombóváron például a gyurcsányista jelölt tíz százalékot kapott, Veszprémben a momentumos pedig hetet. A Kutya Párt a III. kerületben a második, Veszprémben harmadik helyen végzett.
A tény az, hogy a Tisza Pártnak kevesebb mint másfél évvel a választások előtt nincsenek emberei; tévedés azt gondolni, hogy csak 106 egyéni jelölt kell az induláshoz. Több száz elhivatott kampányoló aktivistára, helyi és központi szakértőre, jogászokra, szavazóköri küldöttekre is szükség van egy kampányban. A jövő évi választásokra az időközi szavazásokat a pártok alapozásnak tekintik, hogy kipróbálják a mozgósítást, a szervezet éles helyzetben való működtetését. Ezt nem lehet megspórolni.
A Tisza nevű virtuális szerveződés szimpatizánsainak nemsokára elfogy a türelmük, hiszen mindenhol a Fidesz nyer, ők meg hiába háborognak, sehol sem képviselik őket. Azok, akik még hisznek Magyar Péterben, egy idő után azért felteszik majd a kérdést: mire kell például a rendszerváltó kártyára befizetett pénzük, ha a Tisza a valóságban semmit sem a tesz a „rendszerváltásért”, nem indul egy időközi választáson sem? Sőt, ezek után még az is megfogalmazódhat majd bennük, hogy a Tisza 2026-ban biztosan ott lesz-e a rajtvonalnál, vagy ez is csak ámítás?!
A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.