Miközben Közép-Európa művelt közvéleménye a szlovák választási eredményeket elemzi, hogy miképpen áll majd fel Robert Fico vezetésével a szuverenista szlovák kormány, valamint azon aggódik, hogy megússza-e Lengyelország a testvéri tankok feldübörgését az ottani választásokig, vagy csak az Európai Unió szokásos zsarolását kell elviselniük, továbbá örvendezik Karikó Katalin megosztott Nobel-díjának, bár a Pfizer korrupciós botrányától még émelyeg a gyomra, aközben történt itthon valami, aminek nagyon lehet és kell is örülni: a Nemzeti Vágta hazaért.

Hirdetés

Úgy értem, nem csupán Szilvásváradra ért haza, hanem az egyetemes magyar értékrendbe. És ez óriási diadal, fel sem fogjuk elsőre, mennyire az.

Az alapötlet tizenhat évvel ezelőtt egy túlfejlett pesti kabarétréfa volt: „Te, figyelj, mi lenne, ha a Hősök terén egy nagy lóversenyt rendeznénk? Tök jó lenne, ahogy a királyok szobrai előtt körbe-körbe rohangásznának a lovasok, mint Sienában a Palión. Miért ne lehetne Palio Pesten is?” És lett. Tizenöt éven át a Hősök terét elrekesztették egy bazi nagy, ronda kerítéssel, ami belülről egy lelátót tartott a kiválasztottaknak, a teret körben vastagon beborították homokkal, és azon futottak a lovak, bár szinte senki sem látta. A televízió valamit adott róla, a nézőtérre azonban nem sokan fértek be. És hogy még szebb legyen a tréfa, a Városligeti-tó vizét már jó előre leengedték, mert a kiszáradt betonteknőben szállásolták el a lovakat, meg mindent, ami ezzel jár.

Normális ember szívből utálta ezt az erőltetett komédiát, idegesítette a tüdőfejű huszárok látványa, ugyanis a kötelezően viselendő fekete kobakokra ültették rá a túlméretes huszárcsákókat, másfelől pedig a huszárdolmány helyett libegő, vékony anyagból varrott jelképes kabátot kaptak a lovasok, hogy ne hátráltassa őket a lovaglásban. Volt az egészben valami természetellenes.

Aztán valaki ráébredt, hogy lóversenyt legjobban a lóversenypályán lehet rendezni. Majd jött a következő fölismerés, hogy az egyik legszebb lóversenypálya Szilvásváradon van, ami egyben a lipicai lovak hazája. Van ugyan Pesten is lovi a Kincsem parkban, de közel sem olyan szép, mint a szilvásváradi. Amit pont arra találtak ki, hogy sok ember gyönyörű környezetben pompás versenyeket élvezhessen.

És lőn. A Nemzeti Vágta hazaért. Rengetegen nézték meg a helyszínen, nem kellett kulisszákat fölépíteni, sem lebontani, minden önmagával volt azonos, végre a verseny is. Volt kishuszár-verseny, felnőttvágta, nemzetközi lóverseny, fogathajtó verseny, hagyományőrző huszárok felvonulása, sőt csatajelenet, ördöglovasok bemutatója, díszfelvonulás és minden, ami szemnek, szájnak ingere. Két napon át százezrek követték a televízión át is a rendezvényt, ami egyik pillanatról a másikra a különlegesen szép hazai versenyek egyik ékköve lett.

De ami ennél is fontosabb, ez a lóverseny is hozzájárult ahhoz, hogy a nemzeti identitásnak és igen, a nemzeti büszkeségnek az elmúlt évszázadban nem csekély részben elveszített képessége helyreálljon. Nemcsak a magyar volt lovas nemzet abban a korban, amikor a ló volt a legfontosabb közlekedési eszköz, de mi határozottan azok voltunk, és aki lovagolt már, az tudja, hogy a ló hátán kihúzott, egyenes derékkal ül az ember, ami az öntudatára is visszahat. Hát még, ha eközben huszáregyenruhát visel. Köszönet és hála a szervezőknek a bátorságukért, hogy tizenöt suta év után a Nemzeti Vágta hazaért.

Korábban írtuk