A virtualitás nehézségei
Egy szakszervezeti vezető egy háttérbeszélgetésen bosszúsan mondta: rengeteg jó ötletünk volna, de folyton bezavar a tagság.
Magyar Péter nem hagyja, hogy bezavarjon a tagság. Az ő pártjának nincs tagsága (azt az állítólagos két tucat embert hagyjuk, ez így komolytalan), az egész mozgalma merőben virtuális, az interneten él. Nincsenek pártszervezetek, nincsenek választások, nincsenek tisztviselők, nincsenek döntési folyamatok, ehelyett közösségi média van amorf helyi csoportokkal, amelyek egymáshoz sem kapcsolódnak. A Tisza egyetlen valóságos ember köré épített virtuális világ. Magyar Péter fölköltözött az internetre, ott épített magának saját világot, és onnan indít ostromot a valóságos pártok helyének elfoglalására.
Csakhogy a virtuális világ súlyosan sérülékeny. Elég kívülről belepiszkálni, és minden borul. Márpedig mindig lesznek, akik belepiszkálnak, nem kell ehhez összeesküvés. Szerte a világban emberek százezrei szórakoznak azzal, hogy belepiszkálnak mások virtuális világaiba, olykor pénzért, máskor merő passzióból.
De van ennél nagyobb fenyegetés is. A virtuális világ egyedül a létrehozójának utasításait követi, hiányzik belőle a visszacsatolások bonyolult rendszere. Itt nem kell a helyi pártembereknek megküzdeniük a pozícióikért, nem működik a kiválasztási rendszer, nem politikai bozótharcokban kipróbált, azokat túlélt emberekből lesznek vezetők. Egy akarat van, az érvényesül, akár igaza van, akár nem.
A választást azonban a valóságban tartják. Magyar Péternek előbb-utóbb elő kell jönnie a maga teremtette virtuális világból, és 106 jelöltjével a valóságban kell megmérkőznie az ellenfelekkel. Szervezet nélkül, közösség nélkül, harcedzett profik nélkül, csupán lelkes amatőrökkel a háta mögött. Alighanem érik még meglepetések.
