Sorra jelennek meg a világsajtóban borúlátó hírek arról, hogy egy évvel azután, hogy a WHO hivatalosan is világjárvánnyá nyilvánította az új típusú koronavírus-fertőzést, most ugyanott tartunk a védekezésben, ahol tizenkét hónappal ezelőtt elkezdtük. A Covid-pesszimizmust nekünk, magyaroknak sem kell importálnunk…

Kétségtelen, hogy a pillanatnyi helyzet nem ad túl sok okot az optimizmusra, hiszen a járvány történetének legnehezebb szakaszát éljük. Tavaly a félelem mérgezte meg az egyébként az újraéledést jelképező tavaszt, idén márciusban pedig a harmadik hullám minden korábbinál nagyobb fertőzés- és halálozási esetszámokat hozott. A koronavírus szövődményeiben elhunytaké már jócskán 16 ezer fölött van.

Hirdetés

Magyarország március 8-tól ismét bezárt: az iskolákban hétfő reggel már nem csengettek be, az óvodákban nem olvastak mesét, a munkahelyek lehetőség szerint home office-ra tértek át, a meleg ételt továbbra is haza kell vinnünk az étteremből, és egy ideig a szépségszalonokban sem szépül meg senki. A pánikvásárlók ugyanakkor pillanatok alatt elkapkodták az FFP2-maszkokat, pedig a viselése nálunk nem is kötelező, és egyes élelmiszerboltokban újra hiánycikk lett az élesztő. De a nőnapot megelőző hétvégén a fővárosiak nemcsak az egyik ismert svéd lakberendezési áruház előtt álltak az utcán kígyózó sorokban, hanem a belvárosi Louis Vuitton-márkabolt előtt is. Utóbbiba nyilván azért tülekedtek, hogy beszerezzék az utazásra egyelőre kevés eséllyel használható méregdrága táskákat… Kis rejtett optimizmus a pesszimista hetekben?

Mindeközben sorra szigorítanak az uniós országok is. Drámai halálozási adatokról számolt be Portugália és Csehország, a járvány első európai gócpontjaként számontartott északolasz Lombardiában pedig az elmúlt egy év során idén márciusban immár negyedszerre rendeltek el zárlatot, amelyet részlegesen az egész országra kiterjesztettek. Az emberek már-már rezignáltan veszik tudomásul a korlátozásokat.

Semmi sem változott – állítják sokan –, továbbra is saját börtönünkbe zárva tart minket a kórokozó, amely eddig világszerte több mint 2,5 millió áldozatot szedett.

De vajon valóban felesleges lett volna mindaz a hónapok óta tartó heroikus küzdelem, amit a kormányok, az egészségügyi dolgozók, a virológusok, a gyógyszerfejlesztők, a helyhatóságok és mi magunk is folytattunk annak érdekében, hogy a járvány végső legyűréséig valamelyest biztonságban élhessük mindennapjainkat?

A kérdés megválaszolásához legjobb lesz, ha szigorúan a tényekre hagyatkozunk.

Tavaly ilyenkor még egy ismeretlen vírus valamennyi földrészt érintő fokozatos terjedésével álltunk szemben. És bár talán soha nem tudjuk meg, hogy egy vuhani halpiacról vagy a közelében levő laboratóriumból, esetleg egyáltalán nem is Kínából terjedt-e el a betegség, azt senki sem vitatja, hogy az erőforrások gyors átcsoportosításával rekordidő alatt készültek el a Covid elleni vakcinák az immár többpólusú tudományos világ kutatóműhelyeiben.

Az oltóanyagokból hazánkban jelenleg ötféle áll rendelkezésre, köztük a nehézkes uniós beszerzések ellensúlyozásaként megvásárolt orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm. Ezeknek is köszönhető, hogy március 8-án Magyarország az egymilliomodik oltást regisztrálhatta, ami egyúttal azt is jelenti, hogy hazánkban az Európai Unió országai közül – Málta után – a legtöbben kapták meg az immár részleges védettséget adó első dózist. Arról nem is beszélve, hogy mi, magyarok demokratikus jogainkkal élve még válogatunk is a vakcinák között, amelyekhez a hozzájutás megannyi ország számára egyelőre vágyálom csupán… De az injekciók mellett ma már számos egyéb gyógyszer, illetve terápiás eljárás is rendelkezésre áll, amelyek alkalmazásában hazánk szintén jeleskedik.

Az európai és a magyar kórházak – az elmúlt egy év tapasztalatgyűjtése és eszközbeszerzései okán – a tavaszinál sokkal felkészültebben fogadják a betegeket, igaz, egyre fokozódó leterheltség mellett, amelynek várva várt enyhülését egyelőre csak jósolni lehet. Nem titkolva a realitást, hogy a folyamatba a lakosság beoltottságának mértéke és az újonnan megjelenő vírusmutánsok fertőzőképessége is jócskán beleszólhat.

Hol vagyunk már a tavaszi szükségtől, amikor a patikákban világszerte orvosi maszkért és gumikesztyűért folyt a harc? Az elsődleges probléma most a gazdaság működtetése mellett az általánosan akadozó vakcinaellátás és a kórokozó-változatok rohamos terjedése. Mert míg az „alapvírus” elleni harcot már megnyerni látszott a világ, most kénytelen folyamatosan versenyt futni a rendre felbukkanó, erősen fertőző variánsokkal. Jó hír azonban, hogy a nagy vakcinagyártók már fejlesztik a mutánsokhoz igazodó ellenanyagokat, úgy, ahogyan az influenza elleni oltóanyag előállításánál teszik évről évre.

Azokban az államokban pedig, ahol jelentős átoltottságot sikerült elérni, már a nyitásra készülődnek. Javulnak a fertőzöttségi adatok a briteknél, Izraelben pedig az óvintézkedések betartása mellett az oktatás és a vendéglátás újraindítását tervezik. Nekünk, többieknek azonban, bármennyire nehéz is a vakcinasorrend kivárása, egyelőre marad az alkalmazkodás, az önkorlátozás, a szabályok betartása és a bizalom. Az eredményeket pedig annak fényében értékelhetjük leginkább, hogy a védekezést egy erősen leterhelt egészségügyi ellátórendszer és részben megbénított gazdaság mellett kellett megszervezni. Innen vizsgálva biztosak lehetünk abban, hogy az elmúlt esztendő megannyi erőfeszítése nem volt hiábavaló, és hogy a fertőzöttek számának pillanatnyi emelkedése ellenére sem léphetünk még egyszer ugyanabba a folyóba, mint tavaly.

Korábban írtuk