Hirdetés

A demokrácia gyakorlata szerint a politikus vezeti a népet, döntéseket hoz emberekről és ügyekről, irányítja a közélet folyamatait. A választásokon azonban a viszony megfordul: a nép az, amely a döntéseket hozza, és a politikus viseli a következményeket. Minden választás vizsga, a politikai osztály tagjai kapnak érdemjegyet az addigi működésükről. Aki tanul belőle, feljebb léphet, vagy esélyt kap egy következő vizsgára. Aki nem, a végén olyan helyzetbe jut, hogy már vizsgára sem mehet.

A június 9-i választásnak is számos tanulsága van. Ezek közül az egyik leglátványosabb, hogy az önkormányzatok világában egyre nagyobb súllyal esik latba az egyéni teljesítmény, és egyre kisebbel a pártkötődés. Az utóbbit persze ne becsüljük le: van annak jelentősége, hogy egy településvezető milyen eszmei körrel vállal közösséget. De hogy önmagában a pártlogó már nem elég, meglepő sikerek és meglepő kudarcok igazolják mindkét politikai oldalon. Aki összeveti az adott körzetben az országos pártlistákra és a helyi pártjelöltekre leadott szavazatok mértékét, könnyen megtalálja a pártjuk teljesítményét helyenként szélsőségesen felül- vagy alulmúló jelölteket.

Azt eddig is tudtuk, hogy a kisközségekben, ahol a legtöbben ismerik egymást, nem pártra szavaznak az emberek, hanem személyekre és politikusi teljesítményekre. Ezúttal viszont sokkal nagyobb népességnél is ez történt, fel egészen a megyei jogú városokig, sőt fővárosi kerületekig. A budapesti főpolgármester esetében még nem következett be az áttörés, és a pártlogika, ha hajszálnyival is, de felülírta az alkalmasság követelményét. A tendencia azonban egyértelmű: amelyik párt az önkormányzatok világában sikert akar, annak olyan jelölteket kell támogatnia, akik pártrokonszenveken túlmenően élvezik az adott település lakóinak bizalmát. Hiszen hadd ismételjük meg: a választásokon nem a párt vizsgáztatja a lakosságot, hanem a választók adnak minősítést a versengő pártoknak. Aki ezen a vizsgán elbukik, még osztályismétlésre sem mehet.

Korábban írtuk