A zölddzsihád vége?
Magyar vétó tehet pontot a brüsszeli zöldítési őrület végére
Az elmúlt bő tíz évben válságról válságra bukdácsolt az Európai Unió: eurózóna-válság, migrációs válság, brexit, majd az elmúlt két évet meghatározó koronavírus-válság. Még magunk mögött sem hagytuk az uniós szinten az elmúlt évtizedek legnagyobb gazdasági megrázkódtatással járó krízisének, a Covid-járvány és következményeinek a kezelését, úgy tűnik, hogy egy újabb köszönt rák.
Az energiaválságról van szó, mely az elmúlt hónapokban a rohamosan emelkedő energiaárakban és – Európa egyes helyein – immár az energiaellátás biztonságának a megrendülésében öltött testet.
Noha az áremelkedés már hónapok óta tart, az Európai Bizottság – hasonlóan a koronavírus-járvány kezeléséhez – ismét késedelmesen reagált. A nyári alacsonyabb energiafogyasztást követően az uniós politikusok figyelme csak most, a tél közeledtével fordult a probléma felé. A bizottság mindössze október elején tett le egy megoldást célzó javaslatcsomagot az asztalra, majd a téma szerepelt az uniós állam- és kormányfők múlt heti ülésének napirendjén is.
A koronavírus kapcsán mutatott késedelmes és erőtlen válságkezelést az elmúlt hónapokban, sőt években ideológiai csatározásokkal igyekeztek elfedni az uniós intézmények. Az európai polgárok egyre szélesebb köre előtt azonban fokozatosan világossá vált: a király meztelen. Az ideológiai viták helyett azonban most egy olyan krízis megoldása tornyosul az unió vezetői előtt, amely valamennyi uniós polgár pénztárcájáról szól.
Noha az energiaárak emelkedésének globális mozgatórugói is vannak, le kell szögeznünk: az Európai Bizottság elhibázott döntései nagyban hozzájárultak a mostani helyzet kialakulásához. Az elmúlt években a bizottság, valamint még inkább az Európai Parlament baloldali többsége által képviselt erőltetett zöldítés – amit egyesek nemes egyszerűséggel csak zöldzsihádnak titulálnak –, a hagyományos energiahordozóktól való elfordulás, a fokozatosságot mellőző energetikai átmenet és a szélsőbaloldali zöldpártok erősödésével egyre hangsúlyosabb atomenergia-ellenes politika megrendítette az EU-tagállamok egy részének energiabiztonságát, és hozzájárult az árak emelkedéséhez. Mindezt tetézte az Európai Unió Oroszországgal szembeni elhibázott, ideológiailag vezérelt politikája: az eredménytelen szankciók áttételesen szintén hozzájárultak az energiaárak növekedéséhez az európai kontinensen. S ha mindez még nem lenne elég, a Helyreállítási Alap forrásainak ideológiai feltételekhez kötése is gátolja, hogy az Európai Unió és tagállamai sikerrel vegyék fel a harcot az energiaválsággal. Az RRF források egy jelentős részét ugyanis energiahatékonysági beruházásokra lehetne – sőt, kellene – költeni.
A mostani áremelkedés, az európai energiapiacon uralkodó bizonytalanság nagyban kapcsolódik az Európai Bizottság idén júliusban nyilvánosságra hozott „Irány az 55%” elnevezésű jogszabályi csomagjához. Az 55% arra utal, hogy a bizottság célja: az 1990-es szinthez képest 55 százalékkal csökkenjen a kibocsátás 2030-ig. Az angol elnevezés után előszeretettel csak „Fit for 55”-nak nevezett uniós klímavédelmi intézkedéscsomag lényege, hogy a bizottság a zöldítés terheit a szennyező nagyvállalatok helyett a lakosságra terhelné. A holland baloldali Frans Timmermans bizottsági alelnök nevével fémjelzett csomag elhibázott koncepcióját mutatja, hogy az egy új, központi, az európai polgárok tulajdonában lévő lakóingatlanokhoz és gépjárművekhez kapcsolódó szén-dioxid-kvótakereskedelmi rendszer bevezetésén keresztül várhatóan tovább növelné az egyébként is magas energiaárakat.
Az energiaárak emelkedése kapcsán az Európai Bizottság a közelmúltban hozta nyilvánosságra javaslatait azok megfékezésére vonatkozóan. A javaslatokból kiderült, hogy a bizottság „papírgyártással” igyekszik úrrá lenni a kialakult helyzeten: közép- és hosszú távú stratégiai dokumentumok kidolgozásától reméli a probléma megoldását az uniós testület, melyeknek az aktuális probléma megoldásában semmi szerepük nincs.
A bizottság javaslatai közül említést érdemel, hogy az uniós testület azt javasolja a tagállamoknak, hozzanak intézkedéseket valamennyi energia-végfelhasználó energiaköltségének csökkentése érdekében. Olyat javasol tehát a bizottság, amit Magyarország már több éve alkalmaz a sikeres rezsicsökkentési politika keretében. Mindez újabb példa arra, hogy hazánk az európai gondolkodást megelőző politikát folytat. A rezsicsökkentés kapcsán beigazolódott, hogy Magyarország az európai politikai folyamatok irányának és tartalmának meghatározójává vált, noha a rezsicsökkentést annak elindulásakor mind a bizottság, mind az európai és hazai baloldal erőteljesen támadta.
Az Európai Bizottság javaslatai között szerepel a – kudarcos közös vakcinabeszerzésre nagyon hajazó – közös energiabeszerzés is. A „közös” ezekben az esetekben mindig az uniós intézmények beavatkozását jelenti. Az elképzelés mögött felsejlik, hogy a brüsszeli intézmények talán nem is a válságot szeretnék megoldani – legbelül talán tudják, hogy arra nem képesek –, hanem annak apropóján céljuk a föderalista intézmények hatalmának növelése a tagállamok rovására. Ahogy a koronavírus-válságot is arra kívánja felhasználni a bizottság, hogy egy európai egészségügyi unió létrehozásával beleszóljon a kizárólag tagállami hatáskörbe tartozó egészségügyi kérdésekbe, úgy szemmel láthatóan az energiaválságból is mindössze annyit szűrt le az uniós testület vezetése, hogy jó lehetőséget kínál a lopakodó hatáskörbővítésre.
Hazánk a kialakult helyzetben három pilléren nyugvó védekezést alkalmaz a növekvő energiaárakkal szemben. Egyrészt a lakossági fogyasztók védelme érdekében fenntartja az elmúlt évek sikeres rezsicsökkentési politikáját. Másrészt pragmatikus, ideológiamentes kül- és energiapolitikát folytat Oroszországgal szemben a hazai energiaellátás stabilitása érdekében. Végezetül eredményes lépéseket tett az elmúlt években az energiaszegénység felszámolására. Ezek eredményeként az Eurostat adatai szerint az uniós tagállamok közül jelenleg hazánkban a legalacsonyabb a lakossági elektromos áram ára.
Az energiaválság kapcsán újfent kiderült, hogy válsághelyzetben nem a brüsszeli, hanem a tagállami megoldások működnek: a föderalista intézmények által kínált megoldási javaslatok erőtlenek, lassúak és nem hatékonyak. A bizottsági javaslatcsomagot olvasva ismét bebizonyosodott, hogy – hasonlóan a migrációs és a koronavírus-válsághoz – az Európai Bizottság által a tagállamoknak, az európai polgároknak kínált válságkezelési recept nem találkozik azok elképzeléseivel, elvárásaival. Az uniós testület újfent késedelmesen reagált egy válsághelyzetre, eddigi elhibázott klíma- és energiapolitikai döntései hozzájárultak az energiaárak emelkedéséhez.
Az energiaválság olyan időszakban köszöntött be Európába, amikor még a koronavírus-válság is velünk van, egészségügyi és gazdasági-társadalmi következményeivel egyaránt. A Covid-válság kezelése miatt a tagállamok egy része kiköltekezett, a megugró államháztartási hiány pedig újra előhozza az eurózóna-válság megismétlődésének rémképét. Az egzisztenciális biztonságában megrendült európai középosztály számára az elhibázott uniós klímapolitika, a növekvő energiaárak újabb csapást jelentenek. Jogos tehát az uniós klímacsomaggal szembeni magyar ellenállás, a belengetett vétó, amely remélhetőleg egyszer s mindenkorra véget vet a Brüsszelben elharapózó zölddzsihádnak.
A szerző az Alapjogokért Központ európai uniós műhelyének projektvezetője.
