A múlt heti görbe estéről, agresszív fellépésről és fiatal nők vegzálásáról szóló hírek, valamint az ezeket alátámasztó videófelvételek erőteljesen kétségbe vonják, hogy a baloldal új üdvöskéje, Magyar Péter birtokában volna a kormányzóképesség minimumának. Az európai parlamenti és az önkormányzati választás hagyományos terepe a protestszavazásnak, ami még a mostani erős tét mellett is meg tudott jelenni június 9-én.

Hirdetés

A parlamenti voksolás azonban más kávéház, ami nem vetít fényes jövőt a Tisza Párt alelnöke elé.

Ki adná oda jó szívvel a kisfia legféltettebb matchboxát a legsértődősebb óvodai csoporttársnak, aki kivágja az ablakon a játékokat, ha az óvó néni nem elég szépen néz rá? Ki utazna nyugodtan egy olyan repülőn, melynek kapitányáról köztudott, hogy hajlamos elveszíteni az önkontrollt, és egy-egy átmulatott estén olyan balhékban is benne van, amelyek végén a biztonságiaknak kell kidobniuk a szórakozóhelyről? Ki állítana oda egy ilyen embert a közössége első sorába, azt mutogatva mindenki másnak, hogy ő képvisel és szimbolizál mindannyiunkat? Ha egy futballjátékosról kerül a széles nyilvánosság elé ilyen eset, kirakják a csapatából. Hiszen egyetlen igazán profi sportklub vagy válogatott sem engedheti meg magának, hogy hasonló tettekkel azonosítsák, nem beszélve arról, hogy aki nem ura a cselekedeteinek, az a pályán is megbízhatatlan.

És mi történik akkor, ha egy politikusról beszélünk? Egy képviselőről, aki hamarosan Brüsszelben reprezentálja legalábbis azokat, akik rá szavaztak, de a neve mellett mindig megjelenik majd, hogy Magyarországról érkezett? Ha ezzel még meg tud is békülni azoknak egy része, akiknek a kormányellenes érzései már szűk másfél évtizede nem találnak széles körű megértésre, az már egy másik szituáció, amikor azon kell elgondolkodni, hogy vajon ki képes egy ország irányítására. Arra, hogy higgadt maradjon a legkiélezettebb helyzetekben is, amikor emberek sorsáról kell dönteni, vagy a ránk minden irányból nyomást gyakorló nagyhatalmak malomkövei között elkerülni a felőrlődést. A nagypolitika világa tele van feszültséggel, és aki ezt nem képes elviselni, az nem való vezetőnek, alkalmatlan erre a szerepre.

Korábban írtuk

Az egyre több hírből és eseményből kibontakozó agresszív és narcisztikus személyiségjegyek, amelyek a jelek szerint Magyar Pétert jellemzik, nem vetkőzhetők le egyik pillanatról a másikra. Imitt-amott takargatni persze lehet őket, de az elmúlt csütörtökön is elővillant a ronda valóság, 2026-ig pedig még nagyon sok idő van rá, hogy a választók ennél is többet és ennél is egyértelműbben láthassanak belőle. Kutyából nem lesz szalonna, az agresszív kismalac nem megfelelő munkaerő a miniszterelnöki pozícióra.

Az ellenzéki térfél átrendeződéséről gondolkodva ismét könnyű lehorgonyozni annál a megállapításnál, hogy Magyar Péternek azért volt lehetősége a legvastagabb szelet kihasítására a baloldal 2010 óta százszor újraosztott tortájából, mert az eddigi szereplők alulmúlhatatlan teljesítményt nyújtottak. Ráadásul nem ő az első olyan karakter, akinek a tevékenységét figyelve az elemző szemöldöke észveszejtő tempóban szalad fel a homloka tetejéig.

Ne felejtsük el, hogy Márki-Zay Péter gyakorlatilag ugyanazzal az ígérettel érkezett meg a mezőnybe, amellyel druszája, a szemétdombhoz hasonló állapotban leledző baloldal aktuális kiskakasa is. Mindkettejük története arról szól(na), hogy jött egy új figura, aki képes lehet Orbán Viktor és a nemzeti kormány megszorongatására. Márki-Zay népszerűségét 2021 októberének végén a miniszterelnökénél is magasabbra mérte a Horn Gábor-féle liberális Republicon Intézet, amit persze érdemes erős forráskritikával kezelni, annyi azonban biztos, hogy sok kormánykritikus választó hajlandó volt felülni arra a bizonyos hullámra, és sokáig ki is állt remélt megmentője mellett. Aki azonban elkezdett beszélni, és ez nem kis hibának bizonyult. Sokan emlékeznek még az általa megénekelt halálcsillagról sugárnyalábbal lődöző kormányfő sztorijára, az indiai szemészetekre, az ostobaságnak nevezett rezsicsökkentésre és az országunk szomszédságában kitört háború kapcsán tett meredek kijelentésekre. Hívei sokáig védték, ahogy azonban telt az idő, sokuk hite elpárolgott, mert nem lehet az ország vezetését olyan emberre bízni, aki nem ura a saját nyelvének sem. Egy idő után még kommunikációs felügyelőt is kapott Simon András személyében, mindhiába.

Magyar Péter sok tekintetben teljesen más, mint Márki-Zay, ráadásul nyilván végignézte, hogy miként bukott meg a minimum támadható mondatokat ontó elődje. Tudja, hogy bizonyos ügyekről mit nem szabad mondania, ha nem akar gyorsan a politikai süllyesztőbe kerülni. Erre maga a Tisza Párt alelnöke is utalt egy részben Soros György által tulajdonolt lengyel lapnak adott interjújában: „Ha elkezdenék rosszakat mondani Oroszországról, azonnal elveszítenék minden támogatottságot. Itt egy évtizednyi agymosás volt” – jelentette ki. Van benne tehát egyfajta közéleti ravaszság, és professzionális eszközökkel igyekszik építeni saját magát, növelni és egyben tartani sebtében összeállt táborát. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy az idő nem neki dolgozik, és örülhet, hogy az önkormányzati és európai parlamenti választásokra nem néhány hónappal később került sor.

Ahogy Márki-Zayt a zabolátlan és meggondolatlan beszéd, úgy Magyart a hírekből és beszámolókból kirajzolódó alaptermészetének elkendőzhetetlen megnyilvánulásai rombolják a legerősebben. „Megütött egy embert, és elvette a telefonját, mert a buliban jelen lévő személy kamerájával felvette.” „Így csúszik-mászik Magyar Péter egy nála jóval fiatalabb lány lábai között a bulin.” „Egy budapesti szórakozóhelyen vállalhatatlanul viselkedett és botrányt okozott.” Az eset egyik szemtanúja szerint „azt hiszi magáról, mindent megtehet”. Múlt csütörtök óta ilyen mondatokat lehet olvasni arról a politikusról, aki június 9-e éjszakáján már arról beszélt, hogy akár hónapokon belül össze tudja állítani azt a csapatot, amely 2026-ban majd a nemzeti erők legnagyobb kihívója lehet. El tudjuk képzelni, hogy annak idején a fiatal, politikai pályája elején járó Orbán Viktorról ilyen beszámolók születhettek volna? A válasz a nyilvánvaló nem.

A politikai kommunikáció tendenciái, az elbulvárosodás, a leegyszerűsített üzenetek és a világszerte tapasztalható permanens kampány persze sok mindent megváltoztatott a kilencvenes évek óta. Egy ország vezetése azonban ma is kellő komolyságot és megbízhatóságot feltételez. Egy erőszakos hejehuja herceg pedig nehezen képzelhető el ilyen szerepkörben. Az, hogy Magyar ezúttal is rogánozással és megafonozással próbálta menteni a menthetőt, legfeljebb arra jó, hogy ezeket a baloldali körökben bevett panelszövegeket is erodálja.

A Tisza Párt előtt meglehetősen rögös út áll tehát a következő szűk két évben. Amellett, hogy az eddig rejtegetett képviselőiknek is ki kell jönniük a napfényre, szükségük van egy országos hálózat, egy szervezet felépítésére. Abból, amit eddig megtudtunk Magyar Péterről, mindez igen komoly kérdéseket vet fel. 2026-ra pedig a párt alelnökének bizonyítania kellene, hogy alkalmas kihívó. A múlt heti cselekedeteivel éppen ez ellen tette a legtöbbet.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője