Az ajándék egy jó hír: jobb lesz a következő esztendő. Ez persze nem nagy ajándék, mert józan ésszel nehéz elképzelni, hogy lehet a mostaninál rosszabb. Talán egy háború? Az is megvolt. Idegen megszálló hadsereg álarcos katonái lőtték és üldözték a fegyvertelen magyar polgárokat a főváros utcáin, miközben a kollaboráns média üvöltve uszított az ártatlanok ellen. A hazugság hadserege, Moslékszáj tábornok vezetésével, ezen az őszön – a történelemben nem először – a szó szoros értelmében a földre verte az igazság egyre kétségbeesettebben reménykedő híveit. És ami a legjobban fáj, hogy ez a kegyetlen attak megtorlatlan maradt.

Most azonban valami szépet kellene mondani, mert valahogy be kell fejezni az évet. Úgy nem ülhet az ember a karácsonyi asztal mellé, úgy nem merítheti kanalát a halászlébe, nem törhet egy falatot a vastagra szelt kenyérből, nem tarthatja poharát a benne csillogó borral a szeme elé, hogy gyönyörködjön annak tiszta tüzében, érezze a világ legjobb italának, a magyar bornak felülmúlhatatlan illatát és zamatát, hogy ne legyen a lelkében béke, hogy valahol fent a magasban ne lássa a fényt.

A sötét talán soha nem volt ilyen mély az elmúlt másfél évtizedben, talán soha nem volt ilyen tömör és áthatolhatatlan, mint ebben az esztendőben. Talán soha ennyien nem érezték, hogy bekövetkezett, amitől a legjobban féltünk: meghalt a remény, meghalt a fény. A világ világossága belefulladt a káosz sötétjébe. Az ember még létezik, mert mi mást tehetne, működnek benne az életösztönök, végzi a dolgát, messziről nézve, mintha nem is volna semmi baj, de érezzük mindannyian, hogy nagy baj van mégis: a sötétben elveszítettük egymást.

Botorkálunk előre a történelem ködében, és mondogatjuk egymásnak, hogy tartsunk ki, tartsunk ki, már nem kell sokáig menni, ne adjuk fel semmiképpen, mert az igazság ott túl, majd valóban szabaddá tesz… Egyre többször gondolunk Istenre, és egyre kétségbeesettebben hajtjuk el magunktól a kísértő gondolatot, hogy valami nincs rendben odafent. Isten talán elfeledkezett rólunk, vagy ami még rosszabb, talán meg is halt.

Amióta ember él a Földön, ez az a kísértés, amelynek a legnehezebb ellenállni: hogy nincs értelme, hogy nincs tovább, hogy az igazság nem hoz megváltást, hanem éppen ellenkezőleg, árad a gazság és csak a gyom virul. Hogy a fény végül mindig kihuny, mint a szabadon rakott tűz, ha már nem táplálják, és a sötétség elnyel mindent, béküljünk hát meg vele…

És lám, a Főnix teste is elég a pokol tüzében… és ekkor egy pillanatig úgy tetszik, meghalt a világ. Nincs remény, nincs igazság, nincs feltámadás, nincs elégtétel, nincs szeretet, nincs öszszefogás, nincs felemelkedés. Nincs semmi. Moslékszáj, Köcsög, Vicsorgó, Sopánka, Kígyószem, Lófog és a többi ördög – aktualizálván kozmikus átkaikat – mintha ezt mondanák: „Le kell verni a jobbakat. A mi feladatunk az, hogy ennek a verésnek irányt adjunk, feladatokat szabjunk, és azokat számon is kérjük. És ezt meg is tesszük, hezitálás nélkül”. Igen, tisztelt olvasó, ismerős szavak: ilyen a pokol.

Ez a mélypont. Ám az idő nem áll meg, az inga továbblendül és a következő pillanatban felizzik egy fénysugár, a főnix a hideg hamvakból újraéled, a fény a magasba lendül, és a sötét gyűlölködve menekül előle, de hiába, mert a fény magasabb rendű. A fény legyőzhetetlen, a fény a reménység, a fény maga Isten. Jézus megszületett.

A legendák első istenembere, Hermész Triszmegisztosz láthatatlan sírban alussza végtelen álmát. Mellén smaragdtábla, azon a híres mondatok, amelyek így kezdődnek: „Ami fent van, az van lent…” Ezt Jézus így öntötte szavakba: „Miképpen a mennyben, úgy a földön is…” Ami azt jelenti számunkra, hogy az igazság kegyelmét nekünk sem adják ingyen. Szent Pál mondja erről, hogy vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Kevesen tudják, hogy Szent Pál nem a mások, hanem a magunk vérére gondolt.

Ezért hát reménykedjünk, mert a legrosszabbon már túl vagyunk. Már meghalt a fény, és már meg is született. Mostantól hosszabbodnak a napok, erősödik a remény. Megálltuk a próbát, kedves barátaim. Meghaltunk, és mégis életben maradtunk. Azt ajánlom ezért, fogjuk kezünkbe a poharat és miután urunkra, Jézus Krisztusra gondoltunk a születése napján, s miután szeretteinket is köszöntöttük, gondoljunk egymásra és emeljük lélekben egymás felé, ürítsük egymás egészsége az első poharat. Áldott karácsonyt kívánok mindenkinek! Az új év majd elhozza a boldogságot.