Alkalmasság
Most, hogy az elmúlt napok közéleti vitái a szivárványos zászló körül forogtak, rengeteg érvet és ellenérvet hallottam, illetve olvastam. Nagyon foglalkoztatja ez az embereket. Egy bizonyos illetőtől – a nevét nem írom le – még levelet is kaptam, melyben felsorolta a szokásos dolgokat a gyűlölködésről, megkülönböztetésről, elfogadásról, majd ezzel zárta sorait: „Tartsa meg az ideológiáját magának, és ne tömje mások fejét a zagyvaságával! Üdvözlettel, A jó édes anyád!”
„A jó édes anyád!” Kérdezném, ki gyűlölködik? „Tartsa meg az ideológiáját magának, és ne tömje mások fejét a zagyvaságával!” Nem én teszem ki a városházára, és nem én vonulok fel.
De ha már itt tartunk, nézzük az érveket. Nem házasodhatnak a homoszexuálisok. Nem fogadhatnak örökbe gyerekeket. Állítólag: nem veszik fel őket, ha munkakeresők, nem járhatnak templomba, rendszeresen vegzálják őket a köztereken, furcsán néznek rájuk, rokonaik is elfordulnak tőlük.
Miért házasodhatnának? A házasság társadalmi intézmény. A közérdek és közjó számít, nem a lelki nyenyere elsősorban. Aki egy feladatra nem alkalmas, az nem alkalmas. Mert a házasság egy feladat. A kézen fogva sétálunk és élvezzük az életet, mert mi „járunk”, az nem. Nincs is feltételhez kötve. Épp ezért gyereket se fogadhatnak örökbe. Magánemberként bárkinek joga van horrorjelmezben járkálni, de a családsegítő egy idő után lép, ha a gyerek visítozik és retteg. A gyerek attól is sérül, ha a szülei veszekszenek, és az egyik soha nem jár haza, mennyire sérül, ha anyuka egy bajuszos úr, s a neve Géza?
A többi nem igaz. Ha normálisan öltözik, fel sem ismered. Ahogy a munkahelyen, úgy a templomban és a köztereken se. És az sem igaz, hogy ne házasodhatnának. Megtehetik, pontosan olyan feltételekkel, mint bármelyikünk. Ha az anyakönyvvezető előtt egy férfi és egy nő jelenik meg, össze fogja őket adni, nem fogja firtatni a nemi vonzódásukat. Tehát ebben sincs különbség. Házasodhatnak, csak nem egymással.
