Azért szerveződünk társadalomba, hogy önzésünket korlátozva életfeltételeinket javítsuk, értékteremtő cselekedeteink, érzelmi és társas kapcsolataink révén nagyobb anyagi, de főként szellemi és lelki biztonságba kerülhessünk. Ennek feltétele a széles körű és folyamatosan tartó léleképítés lenne, ami az emberséges társadalom létrehozásának záloga. Ám hazánkban az egyének szintjén a mérhetetlen önzés, a tobzódó materializmus és haszonelvűség, pénzközpontú gondolkodásmód, egymástól elfordulás, bezárkózás, félelem, gyűlölködés uralkodott el a gátlástalanságig. Ezt pedig érték- és egyensúlyvesztés, kiüresedés és lelki elsivárosodás követte.

A társadalom szintjén a bankok, a gazdasági élet és az őket kiszolgáló politika, média túlsúlya hihetetlen agymosásban részesít mindenkit. Az anyagias szemlélet és az anyagias közéleti terror a társadalom deformálását eredményezte: a kulturális, az erkölcsi és spirituális közélet elsatnyulóban, degenerálódóban. Ez a magatartás a magyar közösséget, a társadalmat, a nemzetet lezüllesztette. Ezt psycho-merkantilista divergenciaként definiálhatjuk. A harácsolásért lélekromlással fizettünk.

Féloldai túltengés

Az orvoslásban van egy súlyos állapot, amit haemihypertrophiának, féloldali túltengésnek nevezünk. Jelenlegi viszonyainkat is így jellemezhetjük: az anyagiasság és harácsolás túltengése a lelki kultúra elsatnyulása mellett. Jellemző, hogy az emberek túlnyomó többsége csak a politikától, a banki és gazdasági élettől várja élete és jövője jobbra fordulását. Holott éppen ellenkezőleg, ezek térhódítását kéne visszaszorítani! Összegezve: Magyarországon a társadalmi tőke hihetetlenül meggyengült. Fogalmazhatjuk úgy is, hogy a nemzet gerince megroppant, összetartó ereje az önfeladáshoz, a végkimerüléshez közelít.

Mi tehát a teendő? Elméletileg mind az egyén, mind a társadalom szintjén a lélek, az erkölcs, az emberi viszonyok, a kultúra és a hit jelentőségének növelése, az egyensúly visszaállítása most a legfontosabb.

Az egyének szintjén alapvető, sürgető és elodázhatatlan a léleképítés, karakterfejlesztés, erkölcsi és kulturális gazdagodás megvalósítása, méghozzá minél korábban, minél kiterjedtebben, fokozatosan, de folyamatosan és a pozitív befolyásolás elsődlegességének eszközével, ám szükségszerűen a közakarat törvényesített érvényesítésével.

A jelen helyzetben elengedhetetlen rögzíteni, tanítani és betartatni a magyar társadalom erkölcsi, együttélési minimum elvárásait a hazánkban élő bármely állampolgár számára. Legyen az illető magyar, menekült, bevándorolt, kisebbségi vagy etnikai állampolgár: a magatartási, viselkedési elvárások mindenkire egyformán vonatkoznak, függetlenül a tanultság és kulturáltság fokától. Nincsen faji vagy rasszista kérdés, csupán a közösségbe beilleszkedés feltételeinek elfogadása vagy elutasítása.

Ahhoz, hogy a társadalmi feszültség csökkenjen vagy megoldódjon, az erkölcsi intelligencia egységesítésére, növelésére, továbbá az együttélési minimum elvárásokhoz alkalmazkodás elfogadtatására, gyakorlására van szükség. Kulcsfontosságú tény, nem kötelezhető senki arra, hogy vallásos legyen, ám a közjó, a hazaszeretet, a közerkölcs, embertisztelet és becsület gyakorlása alapvető belépő a társadalmi életbe. Tehát az erkölcsi, lelki nevelés megvalósítása a társadalom tagjai boldogulásának, a társadalmi kohézió erősödésének, a prosperitásnak, sőt túlélésének feltétele.

Vigyázat! Hatalmas mértékben nő a kisgyermekkorúak vadsága, engedetlensége, durvasága, trágársága, agresszivitása, önzése, érzéketlensége és hazudozása!

Hová vezet ez? Milyen felnőttekké válnak? Milyen társadalmat alakítanak a lelketlen egyének? Természetesen lélektelen, összefogást, segítséget, emberséget nélkülöző rideg, gyűlölködő, acsarkodó, ellenségeskedő, élősködést vezérelvnek tekintő, rabló beállítottságú társadalmat. De nem is várhatunk mást, mert a lelki nevelést nélkülöző, sekélyes érzelmű szülő képtelen lelkiekben gazdag gyermeket nevelni. Ezért a társadalmi igénynek megfelelően a felnövekvő generáció jelentős részének társadalmi segítségre van szüksége.

A csecsemőkkel kell kezdeni

Vissza kell állítani azt az erkölcsi, szociális, érzelmi közeget, amely a közös boldogulás feltétele. A magyar társadalom többségének történelmileg kialakult és megfogalmazott erkölcsi minimumának oktatása, nevelése elengedhetetlen. Ez már a bölcsődékben, óvodákban elkezdett és az iskolákban folytatott lelki, etikai, magatartási neveléssel, akár tantárgyként kezdődne és az ifjúsági közösségekben folytatódna.

A társadalom szubkultúráiban a felnőtteknek egyrészt a családi pótlékok, segélyek, szociális juttatások utalásának alapfeltételeként a magatartást befolyásoló csoportfoglalkozásokon való részvételt, illetve a társadalom, a környezet elleni vétségek hiányát kellene feltételül szabni.

A társadalom segítségének haszonélvezői: hajléktalanok, munkakerülők, segélyre, családi pótlékra támaszkodók a társadalom segítségének megtartása feltételeként társadalmi szerződést kell hogy kössenek, és vállalniuk kell a rendszeres magatartásfejlesztő képzést, továbbá a közszolgálati értékteremtést (közmunka). Az az egészséges, munkaképes felnőtt, nyugdíjkorhatár alatti személy, aki nincs hasznára a társadalomnak: méltatlan az állam, illetve az önkormányzat segítségére. Fogalmazhatjuk úgy is, ha alkalmazkodás nélküli, társadalmi kötöttségeket elutasító a magatartása, társadalmon kívülivé, önkirekesztővé válik.

Ki kell dolgozni a korosztály- és intellektusfüggő erkölcsi-magatartási képzés tematikáját és módszereit, továbbá létre kell hozni intézményeit. Amíg a hivatalos oktatási intézmények programjai, tantervei ezt nem tartalmazzák, addig önkéntes vagy civil szervezetek, alapítványok kell hogy vállalják ezt a feladatot.

Fentieknek megfelelően, már csecsemőkorban kell a szeretetre, alkalmazkodásra, bizalomra neveléssel kezdeni. Mivel ez a legfogékonyabb, legképlékenyebb életkor, ha elmulasztjuk, pótolhatatlan lelki deformáció alakul ki. A kisdedkori lélekfejlesztés már a közösségre, önzetlenségre, jó szándékra, jóakaratra, segítőkészségre, udvariasságra nevelést kezdje el.

Óvodáskorban a fentieken túl a becsületesség, a csoportszellem, közösségi szellem, fegyelem, szorgalom, megértés, önzetlenség, magabiztosság és tiszteletre nevelés legyen a cél. Az általános iskolákban már a jelentősebb bűnök ismerete, elutasítása, a hazaszeretet, a közösségi szellem fejlesztése, az önzés visszaszorítása, a társadalmi együttélés alapszabályai (lásd: Tízparancsolat) lehetnek a lélekfejlesztés irányai.

A társadalom szintjén elengedhetetlen a magyar nemzeti, társadalmi tőke ismételt felhalmozása és működtetése, méghozzá a hatalomtól és a politikai pártoktól függetlenül. Ehhez nincs szükség pénzre, kinevezésekre, hatalmi és politikai támogatásra, vagy a velük való egyeztetésre.

Alakítsuk át végre a közgondolkodást: ne a társadalom szolgálja a hatalmat és a politikát, hanem fordítva! Ha nem bízhatunk a hatalom, a politikai élet képviselőiben, másokat kell a közbizalom és közfigyelem kitüntetettjeivé tenni, az érték és a cselekvés meghatározóivá avatni.

A cél a társadalmi lelkület regenerálása, vissza-, illetve felépítése, ami kulturális, erkölcsi és hitéleten alapuló közösségek szervezését jelenti. Másként fogalmazva: a társadalmi lelkület degenerálódását a regenerálódásnak kell követnie.

Pozitív kulturális forradalom

Sürgető teendőnk visszaszorítani a politikát és a mögöttes profitorientált, haszonelvű érdekhatalmakat, ha kell, akkor kontrollálni a lelki értékek alapján szerveződő helyi és országos közösségek segítségével. Ennek következménye egyrészt a közvélemény-formálás, közérdek-megfogalmazás, -érvényesítés és mozgósítás. Bizony könnyű lehetne a jelenlegi erkölcsi válság megoldása, csupán a magyarság, a nemzet, a közösségi érdek hiteles képviselőit kéne helyzetbe hozni.

Ehhez viszont a lelki nagyságot hordozó személyek, illetve szervezetek szövetségére, együttműködésére és az általuk adott minta és program alapján társadalmi erjedésre lenne szükség.

További lépésként tehát a még és már működő lelki, vallási, magyar szellemiségű kulturális közösségek szövetségét kéne megteremteni. Ez a szövetség hozhatná létre a megyei, illetve az országos erkölcsi parlamenteket. Egy ilyen országos szervezet választhatná meg a nemzeti felsőházat, amely kimagasló moralitású, hiteles képviselői révén a magyar szellemi elit reprezentálója lehetne. A nemzeti felsőház az erkölcsi parlament legfelsőbb szerveként a hatalom és a politika felett társadalmi kontrollt jelentő, határozatokat hozó, kommunikáló, koordináló és végrehajtó szerveként a köztársasági elnök konzultánsa szerepkört is betöltené.

A társadalmi tőke megerősítésének programjában a legsürgetőbb a hazaszeretet és az erkölcsi nevelés megszervezése lesz. Amíg nincs rá mód, hogy állami feladatként óvodában és iskolákban végezhessék: önszervező módon nekünk, civileknek kell megteremteni a lehetőségét és módját a helyi viszonyok figyelembe vétele alapján. A társadalmi tőke helyreállítása tehát nem pozíciófüggő és nem is anyagi áldozathozatal kérdése. Önkéntes, öntevékeny és önzetlen felajánlás, lelki és szellemi adomány és közösségfejlesztő munka mindazoktól, akik erre képesek és mindazoknak, akik erre fogékonyak.

Ehhez kívánok lelkesedést, örömet és sok sikert magunknak és nemzetünknek.

Wilhelm Ottó

gyermekgyógyász-genetikus