Amerika: hadigazdaság lélegeztetőgépen
Sokasodnak a viharfelhők az amerikai gazdaság fölött. Az utóbbi időben már többször is foglalkoztam a témával, amely azonban globális fontossága miatt egyáltalán nem lerágott csont. Az Egyesült Államok a mesterséges intelligencia (MI) miatt minden idők legnagyobb költségvetési hiányát könyvelte el. A reál-GDP csökken, kivéve az adósság által táplált MI-buborék-láz kiadásait. A probléma az, hogy ha az összes GDP-növekedés a veszteséges MI-vállalatoknak köszönhető, akkor nincs nyereség, amely után adót lehetne fizetni! Mindez akkor, amikor Donald Trump a „haverkapitalizmus” (crony capitalism) szellemében szocializálja a privátszféra veszteségeit, vagyis adófizetői pénzből próbálja megmenteni a bajba jutott MI-vállalatokat, és amikor Kína visszalép az MI-kiadásoktól, mert attól tart, hogy buborékról van szó.
Az amerikai gazdaság ma már szinte teljesen az MI-re épül: a magántőke MI-adatközpontokba történő befektetései az elmúlt 3 évben háromszorosára emelkedtek, ugyanezen időszak alatt a nem lakóépületekbe (irodák, bevásárlóközpontok, szállodák, raktárak, gyárak és egyéb kereskedelmi épületek) történő invesztíciók alig növekedtek. Az MI-adatközpontokkal kapcsolatos kiadások 62,5 százalékkal járultak hozzá az USA GDP-jének 1,6 százalékos növekedéséhez az év első felében, vagyis az MI nélkül az Egyesült Államok technikai recesszióban volna.
Az amerikai kincstár októberben 284,4 milliárd dolláros hiányt könyvelt el, ami a történelem legrosszabb pénzügyi évének kezdete. Ez meghaladja a korábbi rekordot, a 2020. októberi 284,1 milliárd dollárt, amely a Covid-válság idején keletkezett. Trump hivatalosan is megszüntette az év elején nagy csinnadrattával beharangozott Musk-féle kormányzati hatékonysági sóhivatalt, éspedig dolgavégezetlenül, úgyhogy a kormányzati kiadások 18 százalékkal 689 milliárd dollárra emelkedtek az előző évhez képest. Más szóval a kormány egyáltalán nem spórol, hanem inkább herdál, kiadásai a múlt hónapban elérték a napi 22,5 milliárd dollárt, és a hiány spirálja rekordütemben gyorsul.
Amerikában a botrányosan rossz tömegközlekedés miatt a személygépkocsihoz való hozzájutás a társadalmi közhangulat egyik legfontosabb fokmérője. Márpedig immár minden negyedik új autót vásárló amerikai hitele „víz alatti”, ami a szakmai zsargonban azt jelenti, hogy több felhalmozott hitelt görget maga előtt, mint amennyi az autója értéke. Bármely harmadik negyedévre vonatkozóan ez a legmagasabb szint a 2020-as világjárvány óta. Az ilyen hitelek átlagos összege rekordszintű, 6905 dollárt ért el. Ráadásul az autótulajdonosok rekordmagas árakkal szembesülnek, az új járművek átlagára szeptemberben először haladta meg az 50 ezer dollárt, ami több mint 25 százalékos emelkedést az elmúlt öt évhez képest.
Az autók megfizethetősége egyre nagyobb válságot gerjeszt. Ráadásul az amerikai lakáspiac összeomlott. Átlagosan egy új családi ház 12 hónapja olcsóbb, mint egy meglévő, ami 54 éve nem fordult elő. Ez azzal párhuzamosan történt, hogy 2024-ben az új lakások ára 2005 óta először alacsonyabb lett, mint a használtaké. Összehasonlításképpen: mindössze 3 évvel ezelőtt az új házak 10 százalékkal drágábbak voltak, és a különbség 2012-ben, a 2008-as pénzügyi válságot követően akár 40 százalékot is kitett. Ez azt mutatja, hogy valami komoly baj van az ingatlanpiaccal.
Aggasztó ütemben növekszik az amerikaiak körében a munkaerőpiacot övező pesszimizmus. 71 százalékuk a munkanélküliség növekedésére számít a következő 12 hónapban, ami a legmagasabb arány az 1980-as évek csúcsa óta. Ez az arány kevesebb mint egy év alatt megduplázódott, és jelenleg meghaladja a 2008-as csúcsot. Ezenkívül a fogyasztók körében a munkahelyek elvesztésének valószínűsége 23 százalékra emelkedett, ami legalább 15 éve a második legmagasabb érték. Ilyen borús hangulat a munkaerőpiacon még soha nem volt tapasztalható recesszión kívül.
A munkanélküliségtől való félelem szinte soha nem volt ilyen magas. A Forbes szerint a „szellemállások”, vagyis a hamis álláshirdetések aránya több éve az összes álláshirdetés legalább egyharmadát teszi ki (valójában ez az arány közelebb áll az 50 százalékhoz), ami a jelenlegi amerikai munkaerőpiac strukturális jellemzőjévé vált. Ezek általában olyan állások hirdetései, amelyeket a vállalatok valójában nem szándékoznak betölteni, és gyakran csak azért jelentetik meg őket, hogy a növekedés benyomását keltsék, vagyis becsapják a piacot.
Az Egyesült Államoknak jövőre tízbillió dollárnyi adósságot kell refinanszíroznia, magasabb kamatok mellett, mint amivel jelenleg hitelt vett fel. Az USA teljes államadóssága 35 billió dollár. 2000-ben ez az összeg ötbillió volt, és az ország 2001 óta nem rendelkezett költségvetési többlettel. A sors iróniája a paradoxon, hogy miközben az amerikai propaganda évekig építette a kínai „adósságcsapda” körüli mítoszt, arra figyelmeztetve mindenkit, hogy ne vegyen fel hitelt Kínától, addig mostanra kiderült, hogy az amerikaiak voltak messze leglelkesebb felvevői a kínai hiteleknek világszerte. Ez természetesen megmutatja, hogy mennyire álnok volt az egész narratíva. Valójában soha nem hitték igazán, hogy ezek a hitelek kizsákmányolók lennének, mert maguk is 202 milliárd dollárt (!) vettek fel kölcsönbe egy sor projektre.
Miközben az amerikai gazdagok vagyona dinamikusan növekszik, létezik egy másik gazdaság is. Ez a megnövekedett megélhetési költségek, a borús munkahelyi kilátások és a Wall Street-i tőzsdeblöfftől való elszakadás gazdasága. Idén az amerikaiak felső tíz százaléka állta a fogyasztói kiadások felét. Ez egy olyan gazdaság, ahol a luxuscikkek iránti kereslet szárnyal, de a háztartások visszafogják a létfontosságú kiadásokat, és ahol a leggazdagabb egy százalék birtokolja a nemzet vagyonának 35 százalékát, a legszegényebb 50 százalék pedig alig egy százalékát.
Az USA a szélsőségek országa, ahol 22 millió milliomos mellett 48 millió éhenkórász (élelmiszersegélyre szoruló), húszmillió munkanélküli, 15 millió fogyatékos, 25 millió drogos, kétmillió börtönlakó, hatmillió feltételesen szabadlábon lévő és húszmillió illegális bevándorló él. Ilyen gazdasági és társadalmi anomáliák mellett nem csoda, hogy a figyelem elterelésére égető szükség van egy újabb háborúra. Például Venezuela ellen – Kínára tréningezve.
