Hirdetés

Isten és fegyverek – valójában ezzel a két szóval lehet leginkább jellemezni az Egyesült Államok politikai krédóját az első angol gyarmat megalakulása óta. Nincs még egy nemzet a világon, amelyik ennyit hivatkozna Istenre, és amelyiknek az állampolgárai ennyire fel volnának fegyverkezve. (A világon magánkézben lévő 500 millió lőfegyver 80 százaléka Amerikában található.) Ez a két momentum szinte predesztinálja az amerikaiakat a gengszterkedésre otthon és külföldön egyaránt. Említettem már máskor, de nem árt ismételni, hogy államként való létezése óta csak 18 év volt, amikor az USA nem háborúzott senkivel. Történelmi hagyományaként a jelenlegi három világháborús tűzfészek (Ukrajna, Izrael, Tajvan) táplálásában is jócskán benne van a keze.

„Az Észak-amerikai Egyesült Államok azt a kísérletet mutatja, hogy minden önkényes alap nélkül járjanak el, vagyis hogy az absztrakt jogot tisztán és változatlanul érvényesülni hagyják. Az eredmény azonban nem vonzó. Hiszen az ország minden anyagi jóléte mellett mit találunk? Az uralkodó érzés egy alantas utilitarizmus és annak elkerülhetetlen kísérője, a tudatlanság; és ez az, amely kikövezte az utat a korlátolt anglikán bigottság, az ostoba előítéletek, a durva brutalitás és a nők gyermekded tisztelete egyesülésének. Még ennél is rosszabb dolgok vannak napirenden: a fekete szabadok leggonoszabb elnyomása, lincselés, gyakori, sokszor büntetlenül elkövetett gyilkosságok, máshol ismeretlen kegyetlenségű párbajok, minden törvény és igazságszolgáltatás nyílt megvetése, az államadósságok megtagadása, a szomszédos állam (Mexikó) felé irányuló irtózatos politikai gazemberség, amelyet a gazdag területének zsoldos kirablása követ – amelyet azután az állam főhatósága olyan hazugságokkal próbált mentegetni, amelyekről az országban mindenki tudta, hogy azok, és kinevetett –, egyre növekvő ochlokrácia és végül mindaz a katasztrofális hatás, amelyet az igazságosságnak ez a magas körökben való semmibevétele gyakorolhatott a magánerkölcsökre.” Ezt Arthur Schopenhauer majdnem 200 éve írta, és a diagnózisa mindmáig helytálló.

Az amerikai politikai és vallási-ideológiai programozás egyik fő eredménye az összes többi nép és kultúra iránti kifejezett intolerancia, sőt zsigeri megvetés, amely az amerikai énképet teljes mértékben uraló biblikusan ihletett felsőbbrendűség-tudatnak köszönhető. Az amerikaiak visszataszítóan pökhendiek szinte minden más nációval szemben, és mind egyénileg, mind kollektíve (kormány és média) annyira áthatja őket ez a felsőbbrendűség-tudat, hogy naponta negatív kommentárokkal árasztják el Kínát, Oroszországot, Iránt, Észak-Koreát és más nemzeteket, hogy kigúnyolják, lejárassák és elítéljék a saját politikai-vallási felfogásuktól eltérő minden kulturális attitűdöt vagy gyakorlatot. Az evangéliumi kereszténység sajátosan kiforgatott változata az, amely az amerikaiakban azt a megingathatatlan meggyőződést kelti, hogy ők „különlegesek” és közelebb állnak a teremtőjükhöz, mint bárki más. Ahhoz, hogy megértsük őket, először is tudnunk kell, hogy azt hiszik magukról, hogy ők „jók”. Nem abban az értelemben jók, hogy a „jó” elvont eszméjének megfelelően viselkednek (amit valójában nem tesznek), hanem ők maguk a „jó” megtestesítői – a megtestesült „jók”. Ez azt jelenti, hogy bármit tesznek, az szerintük per definitionem „jó”, és amikor úgy döntenek, hogy tesznek valamit, bármennyire is eredendően rosszat, tetteiket mégis erkölcsileg helyesnek hiszik. Sőt, nemcsak azt hiszik, hogy ők „jók”, hanem azt is, hogy bárki, aki nem az ő vallási, politikai vagy eszmei kereteikhez ragaszkodik, az vagy primitív, vagy aberrált, és nemcsak „rossz”, hanem valószínűleg „gonosz” is, tehát likvidálandó.

Ezek a kórosan eltorzult vallási tévtanok olyan mélyen begyökeresedtek az amerikaiak tudatába, hogy soha nem lehet őket semlegesíteni, és az ő sajátosan interpretált kereszténységük felsőbbrendűségétől áthatva nemcsak joguknak, hanem szent kötelességüknek is érzik, hogy más nemzeteket minden valós vagy vélt hibájuk miatt felelősségre vonjanak. Elvégre szerintük Isten is amerikai. Ugyanez az erkölcsileg felsőbbrendűnek hitt küldetéstudat az, amely az amerikai médiamamelukok „gonoszgyalázó” cikkeinek áradatát produkálja. Az igazság kiforgatására azért van szükség, hogy „jót” tegyenek. Amikor tisztességtelen és félrevezető cikkeiket írják a „gonoszról”, azzal indokolják, hogy ők „jók” és büntetik a bűnöst, mert „gonosz”. Isten szent munkájának végzéséhez néha gonosz hazugságokat kell mondaniuk, de mivel ők „jók” és csak azért cselekednek, hogy „jót” cselekedjenek, az ő istenük jóváhagyja ezt.

Korábban írtuk

Ugyanebből a forrásból ered az amerikai „kivételesség” mítosza is. Mivel azt képzelik magukról, hogy eredendően „jók”, az amerikaiak természetes felhatalmazással rendelkeznek az istenüktől, hogy befolyásolják, irányítsák és meghatározzák a világ sorsát. Ha pedig úgy döntenek, hogy ezt fegyveresen teszik, az az elképzelésük készteti őket erre, hogy Isten és a fegyverek egy természetes és áldott kombináció. Így az amerikai világmegváltó messianizmus következtében világszerte meghalt és nyomorúságba taszított milliók a „jó” amerikaiak „jó” cselekedeteinek az áldozatai. Mindennek a helyes értelmezéséhez egyszerűen csak el kell fogadnunk az amerikaiak önreflexióját, miszerint ők „jók” és csakis ők „jók”, márpedig az istenük nem akarja, hogy az ő „kivételes” gyermekei kompromisszumot kössenek a bűnös és gonosz pogányokkal. Ez igazságtalannak tűnhet, de kik vagyunk mi, hogy megkérdőjelezzük Isten akaratát?

Az amerikaiakat tehát hitük szerint arra szánta az istenük, hogy vagy megtérítsenek, vagy megöljenek mindenkit, aki különbözik tőlük. Ha ebbe a képletbe belevesszük a turbókapitalizmus alapjául szolgáló kóros kapzsiságot, akkor megértjük Amerika háborúfüggő pszichéjét.