Itthon a kormány sietve felajánlotta a magyar légteret az amerikaiaknak, hátha éppen felettünk szeretnék átröpültetni a nehézbombázóikat, melyek segítségével majd hatékonyan demokratizálják Szaddám Huszeint és népét. Hogy az új óriásbomba, a MOAB mire képes, lapzártakor még nem tudtuk, de volt egy olyan rossz érzésünk, hogy nem múlik el sok idő, és nagy szakértői leszünk ennek a kérdésnek is. Főleg, ha véletlenül egy a nyakunkba pottyan.

Mellesleg a kormány alkotmányellenesen ajánlotta föl a légterünket az amerikai agresszió céljára. Mellesleg az ENSZ felhatalmazása soha nem lesz meg az agresszióhoz. Mellesleg ez sohasem érdekelte Medgyessyt és Kovácsot. Mellesleg érdekelhetné.

Medgyessy Péter egyébként ez év március 15-én a budapesti ünnepségen kabátja jobb oldalán viselte a kokárdát. Ezt sokan zokon vették tőle. Hogy ő volt minden valószínűség szerint az egyetlen, aki rossz helyen viselte a jeles szimbólumot. Medgyessy nem tudta, hogy a kitűzési pont nem a helyi közlekedési viszonyokhoz, sem a kabát gombolásához igazodik, hanem ahhoz, ami neki valószínűleg vagy nincs, vagy egészen másképpen működik: a szívhez. Azt mondják, Medgyessy a kabátja bal felén, ott, ahol a kokárdát kellett volna viselnie, egy EU-jelvényt viselt, IGEN felirattal. Hát lehet, ezen nincs mit meglepődni, Medgyessy internacionalista volt, az is maradt. Csak kár, hogy a kokárdát kitette a jobb oldalára. Bár őszintén szólva, járhattunk volna rosszabbul is, ha mondjuk a hátsó felére teszi.

Megyünk Európába. Szép, bár nem veszélytelen utunk lesz. Felettünk majd amerikai harci gépek zúgnak kelet felé, porig bombázni az emberi kultúra bölcsőjét, eltüntetni egyszer és mindenkorra az ősi Mezopotámiát, ahonnan az emberi civilizáció elindult. Ingatag katonai pontonhídon át megyünk Európába, lábunk alatt Európa legmocskosabb folyója hömpölyög barnán, a meggyalázott Duna.

Tekintsük ezt is jelképnek: az ideiglenes hadi kormány egy megállíthatatlanul terjedő háborús hisztéria kellős közepén ingatag hadi hidat ver egy napra a magyarságnak. Aztán jön egy törzsőrmester, mondjuk, és elrikkantja magát: nyomás Európába! Aki átért, annak jó, az nyithat cukrászdát Bécsben és tanulhat a Sorbonne-on, aki nem, az végül bombát kap a nyakába.

De vajon tekintsük-e jelképnek azt is, hogy a hadi hidat másnapra eltakarították onnan? Mit jelent vajon ez a jelkép? Hogy hamarosan az ideiglenes kormány is eltakarodik? Avagy az uniós csatlakozás bizonyul illúziónak? Avagy arra utal, hogy csak egy pillanat a háború, s mielőtt felocsúdnánk, már vége is? Avagy a békés ünnep tekintendő ideiglenesnek?

Csupa jelkép az élet. A Sajtóklub első adását követően például gránáttal fenyegették meg a tévéstúdió tulajdonosát. Onnan mennünk kellett. A második adás felvételére most a Demokrata szerkesztőségében került sor. Ez számunkra nemcsak munkahely, bizonyos értelemben az otthonunk is, ahonnan már nincs hová hátrálni. Bízzunk abban, hogy még ebben a háborús hisztériában is maradt annyi józan belátás az emberekben, hogy elviselnek egy véleményműsort.

Mert valahol el kell mondani, hogy Robin Cook volt brit külügyminiszter, frakcióvezető benyújtotta lemondását, és ha mégis kitörne a háború, lapzártakor több kormánytag is lemondani készült. Arról volt ugyanis szó, hogy a három jóbarát, Amerika, Nagy-Britannia és Spanyolország vidáman úgy döntött, hogy nem kérik az ENSZ Biztonsági Tanácsának véleményét, hanem csak úgy izomból leszerelik Irakot, és mint mondták lapzártakor, a háborút már csak az akadályozhatja meg, ha az iraki elnök gyorsan távozik az országból.

Nos, ezt a társaságot támogatja a nagyeszű Kovács László, meg a kokárdás Medgyessy Franciaország, Németország, Oroszország, Kína és az egész arab világ ellenében. Emlékezzünk erre, emberek.