Egy amerikai konzervatív kritikája a neokonzervatívokról

Prof. dr. Alfred de Zayas

Tavaly szeptemberben – röviddel az amerikai választások előtt – jelent meg Patrick Buchanannak, Nixon, Reagen és az idősebb Bush volt tanácsadójának egy politikailag inkorrekt és rendkívüli módon figyelemre méltó könyve az egyik legjobb New York-i kiadónál, a St. Martin Pressnél. Patrick Buchanan elemzése különösen érdekes az egyesült államokbeli elnökválasztás után is, sőt talán még nagyobb jelentőségű, hiszen George W. Bush második választási időszakát is változatlanul az úgynevezett neokonzervatívok határozzák meg.

Buchanan ismert újságíró és televíziós hírmagyarázó, aki keresi és meg is találja a vitát. 1992-ben és 1996-ban pályázott a Republikánus Párt elnökjelöltségére és 2000-ben a Független Ross Perots Reform Pártjának elnökjelöltje lett.

Kihívó már Buchanan könyvének a címe is: Amiben a jobboldaliaknak nem volt igazuk, illetve hogyan tévedtek a neokonzervatívok. Az alcím még egyértelműbb: Hogyan ásták alá a neokonzervatívok a Reagen-forradalmat és hogyan kerítették hatalmukba Bush elnökségét. Buchanan tíz fejezetben számol le George W. Bush politikájával. Buchanan számára, aki maga is tagja a Republikánus Pártnak, Bush csak az elnevezés szerint republikánus, hiszen politikája a párt sok elvét és hagyományát sérti mind a bel-, mind pedig külpolitikában.

Buchanan központi tétele, hogy a legtöbb amerikai, aki 2000 novemberében Bushra szavazott, hagyományos és konzervatív kormányzási stílust várt, mást, mint Madeleine Albright erőszakos birodalmi politikája. Azonban egy szélsőséges kis csoportnak a Republikánus Párt soraiból, az úgy nevezett neokonzervatívoknak sikerült Bushhoz közel jutniuk és eladni neki kiforratlan tételeiket.

Dokumentumok és feljegyzések alapján bemutatja, hogyan árulták el a republikánus hagyományokat, miként ásták alá tudatosan az izraeli-palesztin ellentét békés megoldásának lehetőségét egy Izrael számára kedvező hatalmi megoldás előidézése céljából és végül hogy tervezték az Irak elleni támadó háborút jóval 2001. szeptember 11. előtt.

Ezek a neokonzervatívok jóformán ismeretlenek maradtak a hétköznapi amerikaiak előtt és azok is maradnak – senki meg nem választotta őket, kinevezéssel kerültek magas állásaikba. Közéjük számít a védelmi miniszter, Donald Rumsfeld, eddigi helyettese, Paul Wolfowitz (a Pentagon volt államtitkára, a WTO kiszemelt elnöke), munkatársa Douglas Feith (helyettes államtitkár a Pentagonban), Richard Perle (aki különböző miniszteri tisztségeket viselt, többek között volt katonapolitikai tanácsadó is) és Elliott Abrams (Bush Közel-Kelet-tanácsadója). Buchanan bemutatja, hogy a neokonzervatívok közül soknak nincsenek gyökerei a Republikánus Pártban, inkább a harmincas és negyvenes évek kommunista értelmiségi sejtjeiben, amik aztán radikális „konzervatívokká” változtak át. Veszélyes fanatikusok, modern Robespierre-típusú jakobinusok.

Érthetetlen, hogy ezek a neokonzervatívok még mindig tekintélyes hivatalokban maradhatnak, holott időközben világossá vált, Irakban és a Közel-Keleten teljességgel tévesen mérték fel a politikai helyzetet és hazudtak Szaddám Huszein állítólagos nukleáris programját és tömegpusztító fegyvereit illetően. A háború elképzelhetetlen zűrzavart okozott Irakban: polgári személyek tízezrei veszítették életüket, az amerikai GI-okat nem felszabadítóknak, hanem ellenséges megszállóknak tekintik és emiatt több mint ezer (két és fél ezer – a szerk.) amerikai katona esett el. Ehhez jön még az Abu-Ghraib-i kínzási botrány és az Egyesült Államok jó hírének elvesztése a világ legtöbb országában. Bush tényleg csak a demokráciát akarta bevezetni a körzetben? Micsoda vétek!

Buchanan igyekszik meggyőzni az amerikai választót, hogy a Bush-kormány nem tartotta be a 2000-es pártplatform ígéreteit és hogy a neokonzervatívok súlyosan téves megítélései miatt sokkal bizonytalanabbá lett a világ. Ezenkívül a legutóbbi négy év a legnagyobb államháztartási hiányt és a legnagyobb kereskedelmi mérleghiányt mutatja. Korábban a demokraták bővíteni akarták az államigazgatást Washingtonban, ők voltak azok is, akik Amerikát a legtöbb háborúba vezették. Így hát egy republikánus elnöknek nem a kormányzat minél kisebb keretek között tartásán kellene fáradoznia, hogy a polgár gyarapodhasson, ne pedig a nómenklatúra?

Buchanan két korábbi könyvben foglalkozott a nyugat önazonosság-válságával és a Republikánus Párt filozófiájával (A nyugat halála, Köztársaságot, nem birodalmat) és azt a kérdést tette fel, egyáltalán meddig maradhat fenn egy amerikai birodalom. Anélkül, hogy közvetlenül idézne a Nyugat alkonyából, Buchanan olykor Oswald Spenglerre emlékeztet. Utal a Római Birodalom, a kalifátus, a brit, a szovjet birodalom elmúlására. Anélkül, hogy izolacionista akarna lenni, felteszi a világ valamennyi földrészén való állandó amerikai jelenlét lehetőségére és annak megfontoltságára vonatkozó kérdést. Az Egyesült Államok mégiscsak száznál több országban tart fenn katonai jelenlétet, amit az amerikai adófizetőnek kell megfizetnie.

A legérdekesebb Buchanan elemzése a terrorizmusról, amit nyilvánvalóan csak tünetként, nem pedig a tulajdonképpeni betegségként kell értékelni. Felteszi a kulcskérdést, amit feltenne bármelyik gimnáziumi tanuló is: „Miért gyűlölnek ennyire bennünket?” Bush válasza – mert „jók vagyunk, mert a terroristák gyűlölik demokráciánkat és értékeinket” – olyan gyermeteg, hogy nem lehet komolyan venni. A 2001. szeptember 11-ei merényletek gonoszak voltak, ártatlan embereket értek, de a merénylőknek megvoltak a maguk okai. A terroristák számára Amerika a Gonosz Birodalma. Azt is leszögezzük, hogy Bush válasza, a terrorizmus elleni háború nem vezethet sikerre, mivel a terrorizmus gyökereit félreérti.

Buchanan az Egyesült Államok elleni gyűlölet öt okát nevezi meg:

1.) Amerika demokráciáról beszél, de diktatúrákat és oligarchákat támogat, akik elnyomják a muzulmán népet és eltékozolják vagyonát. 2.) Az USA gazdasági és katonai jelenléte az arab országokban valójában megszállás. 3.) Amerika anyagelvű és élvhajhász kultúrája összeférhetetlen a muzulmánok vallási elképzeléseivel. 4.) Az USA kettős erkölcsiséget gyakorol, amikor megtámadja és megszállja Irakot – állítólag azért, mert Irak az ENSZ-határozatokat nem százszázalékosan valósítja meg -, de egyidejűleg pénzeli Izrael politikáját, amely a Biztonsági Tanács számos határozatát megszegi, sőt a Nemzetközi Bíróságnak a palesztin területeken épített falra vonatkozó döntéseit is semmibe veszi. 5.) Amerika csak azért, hogy elrabolja tőlük az olajukat, megtámad muzulmán országokat, akik nem akartak háborút Amerikával. Ezeknek az érveknek a megfogalmazása egyáltalán nem „hazafiatlan” Buchanan szerint. Éppen ellenkezőleg. Az Amerikát fenyegető jövőbeni terrortámadások elhárítása céljából Bush azt követeli, Amerikának törekednie kell arra, hogy megtudja, más emberek és más országok miként látják és ítélik meg Amerikát. Így hát annak a kérdésnek a feltevését sem lehet megkerülni, nem Amerika-e az, aki provokálja a muzulmánokat? Önrendelkezési joguk megsértése és gazdagságuk kizsákmányolása nem vezethet-e egy napon végítéletszerű következményekhez Amerika számára?

A Megnyerhetetlen háború – utalás a terrorizmus elleni háborúra – című fejezet egy Sir Peter Ustinovtól vett idézettel kezdődik: „A terrorizmus a szegények háborúja, a háború a gazdagok terrorizmusa.” Buchanan az amerikai olvasóra szabott történelmi kirándulás keretében mutatja be a forradalmi és az állami terror különböző jelenségeit. Terrornak nevezi Grant, Sherman és Sheridan tábornokok hadviselését az amerikai polgárháború idején, továbbá Drezda bombázását a második világháború idején és természetesen Hirosima és Nagaszaki bombázását. Utal arra, hogy a gyarmati háborúk idején az összes résztvevő alkalmazott terrorista módszereket – és hogy sikeres szabadságharcosok illetve terroristák tisztelettel övezett államférfiak lettek.

A Buchanannál találtakhoz hasonló gondolatok olvashatók egy a közelmúltban megjelent könyvben, melynek címe: Birodalmi vétek. Miért veszíti el a Nyugat a terrorizmus elleni háborút?, amit Anonymous néven egy magas rangú CIA-tisztviselő jegyez, aki korábban Oszama bin Laden címmel adott ki egy jelentős könyvet, megbízható jegyzetanyaggal.

Buchanan könyve egyébként hivatkozásokkal jól alátámasztott, de természetesen nem tudományos értekezés. A széles amerikai olvasóközönség számára íródott. Egyszerre lendületes és választékos. Míg Busht Michael Moore balról támadja, Buchanan azt jobbról teszi. Moore és Buchanan elemzései Bush újraválasztása után is megtartják érvényüket.

(Forrás: Zeit-Fragen, fordította Kádár István)

A szerző több könyvet írt jogi és történelmi tárgykörben; amerikai állampolgár, a Republikánus Párt tagja

Harry Belafonte Nyomozást Rumsfeld ellen

Az ismert énekes levélben szólította fel a német igazságszolgáltatást, hogy folytassák a nyomozást az USA védelmi minisztere ellen. A levelet az alábbiakban szó szerint közöljük.

Tárgy: bűnügyi nyomozások többek között az Egyesült Államok védelmi minisztere, Donald Rumsfeld ellen, ügyiratszám: 3AKP 207/04-2

Mélyen tisztelt Dietrich Úr, főállamügyész a Szövetségi Bíróságnál!

Azzal a kéréssel írok Önnek, gondolja át döntését, hogy berekeszti a Donald Rumsfeld és más USA-tisztviselők ellen nyomozásokat, amiket az iraki kínzások áldozatai és a Center for Constitutional Rights (CCR) büntetőfeljelentései alapján indítottak el. Mint tudja, rég elköteleztem magam a béke és az igazságosság ügye mellett. Németországot az ötvenes évek közepe óta ismerem. Nagy tisztelettel vagyok az iránt az álláspont iránt, amire a német polgárok és kormányuk helyezkedett a központi külpolitikai kérdésekben, mindenekelőtt, ahol a globális konfliktusok békés megoldásáról van szó. Amikor láttam a képeket az iraki foglyokról, akiket amerikai katonák kínoztak, mélyen megrendültem és elszomorodtam. Azóta minden héten napvilágot lát egy újabb leleplezés ezeknek a kínzásoknak a kiterjedtségéről – és ezenközben nyilvánosságra jutott, hogy az Irakban, Afganisztánban és Guantanamón elkövetett visszaélések és a foglyok kínzása széles körűen elterjedt gyakorlat. Ezekben bizonyítottan részt vettek az amerikai kormány és a hadsereg magas rangú tagjai.

Senki nem maradhat büntetlenül, aki részt vett a kínzásokban

Az USA kormánya mindezek ellenére megtagadta, hogy kivizsgálják felelősségét, beleértve abba Donald Rumsfeld védelmi miniszter felelősségét is. Büntetőjogilag ehelyett kizárólag csak alacsony rendfokozatú katonákat üldöznek.

A második világháború borzalmai és azok utóhatásai óta vitathatatlanul valamennyi államnak biztosítania kell, hogy mindenkit bíróság elé állítsanak, aki bűnössé teszi magát kínzásokban és háborús bűnökben. Ha az érintett államok ezt elmulasztják, a nemzetközi közösségnek és tagjainak kötelessége, hogy eljárjanak. (…) Tudomásom szerint az Ön illetékességébe és kötelességébe tartozik ilyen nyomozások megindítása. Ennek elmulasztása további törvényszegésekre adna bátorítást.

Nyomatékosan kérem, indítson nyomozást a német jog, a Genfi Egyezmények és a kínzás elleni egyezmények alapján. Határozott meggyőződésem, hogy ezeket az intézkedéseket meg kell tenni. Senki nem maradhat büntetlenül, aki részt vett a kínzásokban és háborús bűnökben. Kiváló tisztelettel.

(Forrás: Süddeutsche Zeitung, fordította Kádár István)