A történelem folyamán békeidőben a „szociális ortopédia” (Michel Foucauld) még sohasem volt ennyire nyilvánvaló és hatékony szinte már teokratikusan mindenható kutakodásában, mániákusan igyekezvén megerősíteni büntető-elrettentő, elnyomó-megelőző potenciálját. Egy olyan rendszer döntő szakaszában élünk, amely ugyan demokratikusnak hirdeti magát, de bármire képes, hogy az egyént tudatos dezinformáció révén tudatlanságban tartsa, állandó megfigyelés alá helyezve pedig szolgai „egyenességbe” kényszerítse.

Ez a rendszer az igazságtalanságai és félelmei által kísértett establishment rendszere, elkerülhetetlen betegsége a paranoia, amelyet gazdasági agresszorok és ideológiai cerberusok okoznak, szüntelenül az általuk terrorizáltak ellenerőszakától rettegve. Félnek, s ezért mindent elkövetnek, hogy félelmet keltsenek, akárcsak az úr vagy a börtönőr, akit megrémít a tudat, hogy a rabszolga vagy a fogoly bármelyik pillanatban fellázadhat, széttörheti láncait és megölheti őt, hogy visszanyerje szabadságát. A kozmopolita plutokrácia, színlelt demokráciáink gazdasági és társadalmi létezésmódjának ura és parancsolója számára a gondolkodó állampolgárok gondolkodási önállósága antibiotikum lenne az általa elterjesztett elmekórtani fertőzésre, amely ebben a globális átnevelő táborban pusztít, ahol a minden emberi lényben látensen jelen lévő és a rendszer stabilitását fenyegető szabadságkórból igyekszik „kikezelni” az állampolgárt – nem is teljesen eredménytelenül.

Tévedés azt gondolni, hogy a plutokratikus rendszerben hatalomba „választott” politikusok ugyanolyan emberi lények, mint a közönséges halandók, holott többnyire csak a pénzhatalom automatái, akik előre megírt forgatókönyv alapján játsszák a színielőadást, amelynek ők a sztárjai vagy inkább a csepűrágói. Mesterségesen heroizált hologramok a rájuk szavazó hiszékeny zombik számára. A monarchiák korszakában a karakteres uralkodók, akármilyen kegyetlen zsarnokok is voltak, kierőszakoltak egy rendet, amely tőlük és udvaruktól eredt. Napjainkban a despotizmust a „képviseleti demokrácia” szemfényvesztésével palástolják, az igazi hatalom azonban a rendszer kulisszái mögött megbúvó gazdasági potentátok kezében van. A globális pénzrendszer urai a politikát hitvány mimézissé, vásári komédiává változtatták, amelyet hírnévre ácsingózó politikai hisztriókkal adatnak elő.

Maguk a politikusok – akár jobb-, akár baloldaliak, többségükben egyaránt a planetáris plutokrácia adósai – jól tudják, hogy uraik számára, tökéletesen csereszabatosak lévén, egy árnyéknál is kevesebbet számítanak. Ezért inkább a nép kizsigerelését választják, amelynek pénze és kényszermunkája a neoliberális rendszer hivatalos és hivatásos tolvajait, a benksztereket táplálja (azok a milliárdok, amelyeket a kormányok adtak nekik a mostani pénzügyi krízis idején, amelyért egyedül őket terheli felelősség, csupán egy újabb botrányos és nyilvánvaló bizonyítéka ennek), miközben a „közbiztonságra” hivatkozva szisztematikusan szűkítik az egyéni szabadságjogokat.

Minden emberi tevékenység szigorú felügyelete és a vagyonosok korlátlan kiszolgálása – ez a „demokratikus” hatalom törvényes erőszakának és álcázott zsarnokságának aktuális eljárási módja. Aki látni is képes, nem csak nézni, annak a jelenlegi pénzügyi krízis végképp bebizonyítja, hogy az állam csupán a keveseké, és hogy az egész társadalom, így vagy úgy, alá van vetve egy belterjes plutokratikus klikknek, a gazdaság góréinak, akik kényükre-kedvükre formálják a Föld népeinek társadalmi-gazdasági arculatát.

A népek szabadsága csak akkor következhet be, ha eltávolítják ezt a zsarnoki oligarchiát, amely csaknem az összes kormányt mozgatja. Ehhez azonban az kell, hogy a népek humanizálódjanak, és megszűnjenek a médiumok ideológiai kibernetikája által gombnyomásra működtetett robotok lenni.

Napjaink túlellenőrzött, állandó megfigyelés alatt tartott és végletekig „dezinformált” társadalmában, amely kialakítja az öntudatlan alávetettségben élő engedékeny többség kollaborálását, a pénzhatalom állama zavartalanul folytathatja agresszív hitszegését a népek érdekei ellenében.

„Kormányzásunk azt jelenti, hogy figyelnek, felügyelnek, kikémlelnek, irányítanak, törvénnyel zaboláznak, számon tartanak, megreguláznak, besoroznak, indoktrinálnak, lelkünkre beszélnek, ellenőriznek, felmérnek, felértékelnek, cenzúráznak és parancsolnak nekünk olyan lények, akiknek sem joguk, sem bölcsességük, sem erényük nincs erre. Kormányzásunk azt jelenti, hogy minden műveletünknél, minden tranzakciónknál feljegyeznek, nyilvántartanak, számon tartanak, megadóztatnak, lepecsételnek, felmérnek, megszámlálnak, felbecsülnek, engedélyeznek, figyelmeztetnek, megtiltanak, megreformálnak, korrigálnak és megbüntetnek. A közhaszon ürügye alatt és a társadalmi érdek nevében közreműködtetnek, egzecíroztatnak, megkopasztanak, kihasználnak, monopolizálnak, megzsarolnak, kipréselnek, megtévesztenek és kirabolnak, a legszelídebb ellenállás és az első zokszó esetén elnyomnak, megbírságolnak, megaláznak, zaklatnak, levadásznak, lebunkóznak, lefegyvereznek, korlátoznak, megfojtanak, elítélnek, bebörtönöznek, lelőnek, deportálnak, feláldoznak, eladnak, elárulnak, és mindennek a megkoronázásaként kigúnyolnak, nevetségessé tesznek, kinevetnek, sértegetnek és meggyaláznak bennünket. Ez a kormány, ez az igazságszolgáltatása, ez az erkölcsisége”, írta Proudhon a XIX. század elején, és a helyzet azóta csak „fokozódott”.

Gazdag István