Ez utóbbiak lehetnek terrorista csoportok, zsoldosok, de akár kormányok is – mint legutóbb a grúz–orosz konfliktusban a grúz kormány, amely a világbéke és a nemzetközi biztonság legfőbb veszélyforrásainak számító két haramia állam, az Egyesült Államok és Izrael „megbízásából” (by proxy) nyilvánvalóan azért támadt rá Dél-Oszétiára, hogy az Irán ellen tervezett katonai akciójuk előkészületeként lehetőséget biztosítson számukra Oroszország reakcióképességének tesztelésére.

Szájbarágó érvelés helyett inkább nézzünk meg néhány releváns információt, amelyek a grúziai események kapcsán láttak napvilágot, jobbára egyébként éppen a „mainstream” médiában – csak éppen tudni kell olvasni a sorok között.

Az izraeli kiképzők, akik a grúz katonákat képezték egy éven keresztül, nem sokkal a dél-oszétiai ellenségeskedés kirobbanása előtt visszatértek Izraelbe, magyarázkodik a Haaretz (2008. augusztus 11.).

Az újság szerint, amely Grúziában ténykedő magántársaságokat idéz, a kiképzők úgy vélik, hogy a grúz hadsereg kiképzési színvonala gyönge. A Defensive Shield nevű cég, amely Gal Hirsch ny. tábornokhoz tartozik, kijelentette, hogy teljesítette kötelezettségeit Tbiliszi felé, és immáron egyetlen alkalmazottja sem tartózkodik Grúziában.

Egy másik izraeli vállalkozás, a Global CST azt állítja, hogy július végén befejezte grúziai ténykedését. Ennek Israel Ziv ny. tábornok a tulajdonosa, aki Hirschhez hasonlóan a Csahal 2006-os libanoni fiaskója után volt kénytelen visszavonulni az aktív szolgálattól. Mindkét társaság az izraeli védelmi minisztérium hozzájárulásával dolgozott Grúziában. A zsidó állam nemcsak a grúz csapatok kiképzésében vett részt, hanem évek óta Tbiliszi egyik fő fegyverszállítója is. A Maariv napilap 300 millió dollárra becsüli a Grúziába irányuló izraeli exportot.

A Yedioth Ahronoth ugyancsak megállapítja Izrael közreműködését a grúz hadipotenciál megerősítésében, hangsúlyozva a grúziai zsidók szerepét a kétoldalú katonai kapcsolatok kiépítésében. Köztük van Davit Kezerasvili védelmi miniszter, „egy volt izraeli, aki folyékonyan beszél héberül”. „Ajtaja mindig nyitva állt minden izraeli előtt, aki jött és Izraelben gyártott fegyvereket ajánlott országának. Ellentétben más kelet-európai országokkal, ezek a tranzakciók gyorsak voltak, lényegében a védelmi miniszter személyes elkötelezettségének köszönhetően”, közli egy, az újság által idézett fegyvereladókhoz közeli forrás.

Részlet az AFP francia hírügynökség jelentéséből, amely a Le Monde-ban jelent meg 2008. augusztus 10-én: Az izraeli külügyminisztérium a Grúziába tartó izraeli fegyvereladások jegelését javasolta Oroszország reakciójától félve arra az esetre, ha folytatódnak ezek a szállítások, írja a Haaretz. Az újság kormányzati tisztségviselőket idézve megjegyzi, hogy a külügy attól tart, Moszkva légelhárító fegyvereket ad el Iránnak és Szíriának, ha Izrael folytatja fegyverszállításait Grúziának. Ezek a félelmek már körülbelül egy éve ahhoz vezettek, hogy Izrael leállította a támadófegyverek eladását Grúziának, amely csak védelmi hadianyagot kapott, valamint katonai tanácsadók, nevezetesen volt izraeli tisztek segítségét, akik a grúz egységek kiképzésére jöttek.

Ami pedig a momentán éppen „honvédő” és „nemzetmentő” szerepben tetszelgő grúz vezetés hazafias érzelmeit illeti, talán jobb, ha tudjuk, hogy az amerikai állampolgárságú Szaakasvili elnök és az izraeli állampolgárságú Kezerasvili védelmi miniszter mellett Vladimir Gurgenidze miniszterelnök a változatosság kedvéért brit alattvaló, iskoláit az USA-ban végezte, majd a londoni bankszektorban futott be karriert, Soros György patronálta. Akárcsak Alexander Lomaia, a grúz Nemzetbiztonsági Tanács feje, a Soros-féle Nyitott Társadalom Alapítvány (OSF) volt grúziai igazgatója vagy Temur Jakobasvili egykori cionista vezető, a „reintegráció” (értsd: Abházia és Dél-Oszétia bekebelezése) tárcavezetője, az amerikai külügyminisztérium, a Coca Cola és a Soros-féle OSF által finanszírozott egyik grúziai think tank alelnöke.

Ez utóbbiról „Háború Grúziában – az izraeli kapcsolat” c. cikkében Arie Egozi azt állítja, hogy Dél-Oszétia lerohanása után kijelentette: „Az izraelieknek büszkéknek kellene lenniük a grúz katonáknak nyújtott kiképzésért és oktatásért. […] Fontos, hogy az egész világ megértse, hogy az, ami Grúziában történik, most érinteni fogja az egész világrendet. Ez nemcsak Grúzia ügye, hanem az egész világ ügye.”

Az USA grúziai satrapája, Mikhail Szaakasvili ugyanezt még világosabban kimondta a CNN-nek: „Egyáltalán nem Grúziáról van szó, hanem Amerikáról és az értékeiről”. Utóbb pedig izraeli újságíróknak nyilatkozva így pontosított: „Két izraeli kabinetminiszterünk van, egyikük a háborúval foglalkozik, másikuk a tárgyalásokkal, ez tehát Izrael itteni érintettsége: a háború és a béke is izraeli zsidók kezében van” (Haaretz, 2008. augusztus 14.). Róla, a Soros által pénzelt és a CIA által kivitelezett „narancsos forradalom” marionett-figurájáról a nyugati újságírók most elfelejtik elmondani, hogy tavaly erőszakkal törte le a rezsimjét kis híján megdöntő tüntetéseket, betiltotta az ellenzéki médiumokat, kémkedés vádjával börtönbe vettette és megkínoztatta politikai ellenfeleit. Egyiküknek, Okruasvili volt védelmi miniszternek sikerült Párizsba menekülnie, ahol politikai menedékjogot kapott. Az ellenzék korrupcióval és nepotizmussal vádolja az elnököt és családját, nevezetesen nagybátyját, aki amellett, hogy „lenyúlta” az ország nyersanyagforrásait, valamint kényére-kedvére osztogat kereskedelmi és kikötői koncessziókat, a fegyverkereskedelemből is alaposan kiveszi a részét, noha (a cinizmus netovábbjaként!) országa hivatalos képviselője az ENSZ Lefegyverzési Bizottságában.

Nem csoda, hogy a neves amerikai kolumnista, Chris Floyd szerint Szaakasvili „egyre több autoriter intézkedést tesz, hogy hatálytalanítsa az eltérő véleményt és a kormányzata elleni korrupciós és gyilkossági vádak kivizsgálását” (Baltimore Chronicle & Sentinel, 2008. augusztus 8.).

(folytatjuk)

Gazdag István