Az a pénz ugyanis, amelyet a bankok ily módon elkönyvelnek, nem létező, immateriális pénz, amely nem képvisel semmiféle reális kereskedelmi értéket. Heterodox közgazdászok bonmot-ja szerint „nem a gazdaság irreális, hanem a pénzük virtuális”.

Ebből a „Monopoly-pénzből” bespájzolhatnak kedvükre, az értékük csak annyi, mint amennyit a papír ér, amelyre nyomtatták. Abban a pillanatban, amikor az adósok már nem képesek tovább fizetni a jelzáloghiteleiket, és kirakják őket az otthonaikból, vajon a bankok hol találnak majd olyan javakat, amelyek alátámasztanák ezeket a nyereségüket garantáló hitelpapírokat?

Egy másik tényezőt is tekintetbe kell venni az államadósság és a dolgozók adóterhe egyenletében. Létezik bruttó és nettó államadósság: az előbbi az az összeg, amelyet az állam kölcsönvett bel- és külföldön; az utóbbi pedig az, amellyel az általa más országoknak (papírpénz, váltó, kötvény formájában) folyósított hitelek levonása után tartozik, amelyek egyébként ugyancsak értéktelenek, mert a világgazdaságban valamennyi pénznem kölcsönös függésben van egymással. Így például Szaúd-Arábia szuverén adós, de ugyanakkor hitelező is, mert kölcsönadott pénzt más országoknak, mindenekelőtt az USA-nak.

Az egyik összeget tehát ki kell vonni a másikból, hogy megismerjük Szaúd-Arábia nettó adósságát, és ugyanez az eljárás mindegyik ország vonatkozásában, nem feledve azonban, hogy ezeknek a külföldre kihelyezett hiteleknek távolról sincs meg minden esetben a fedezetük, tehát jórészt behajthatatlanok. Ezt a hitelezők a saját kárukon fogják megtanulni, csupán idő kérdése az egész.

Nem szabad összetéveszteni egy adott ország közadósságát és nemzetközi árucseremérlegét. Így például arab olajsejkek, francia bankok, kanadai pénzemberek birtokolhatják amerikai vagy más országbeli vállalkozások kötvényeit, és fordítva: amerikai tőkés csoportok is birtokolhatják külföldi cégek részvényeit. Ezeket a vagyoni jellegű követeléseket egyáltalán nem tartják számon az adott szuverén államok bruttó és nettó adósságállományában. De mivel ezeket a magánadósságokat és magánhiteleket dollárban, euróban vagy font sterlingben számolják el, a valós értékük nagy mértékben függ annak az államnak a gazdasági állapotától (fizetési mérlegétől és nemzeti valutájának értékétől), amelyben kibocsátották és kialkudták őket.

Elvileg ezeket a tényezőket értékelik a nemzetközi hitelminősítő ügynökségek a hitelképességi besorolással, amelyet minden egyes ország vonatkozásában megállapítanak.

Eljutottunk tehát ahhoz a szituációhoz, amikor a koldus hitelező pénzt kölcsönöz önmagának, a mezítlábasnak, miközben nyilvánvalóan nem rendelkezik azzal a csereértékkel (árutermelésben és szolgáltatásban), amely akár a kölcsönt, akár a pénzkibocsátást fedezné. Ennek következtében lerontja a pénze értékét, ahogyan a hitelekét is, amelyekkel hitelezőinek tartozik.

Normál esetben ezt az államot választás elé állítanák a hitelezői: fizessen vagy jelentsen csődöt, de legalábbis szankcionálnák a hitelminősítő ügynökségek, amelyeknek ugyebár ez lenne a feladatuk.

Ehelyett azonban mindenki tehetetlenül asszisztál a kínaiak panaszaihoz, akik azt látják, hogy minden egyes amerikai kötvénykibocsátással együtt folyamatosan csökken az általuk folyósított kölcsönök értéke. Németország megpróbálja visszaszerezni az amerikai jegybankra bízott aranykészletét, mielőtt az USA csődöt jelentene, de a Fed nem hajlandó teljesíteni a németek kérését. Egyébként képtelen is lenne rá, mivel már nincs a birtokában: a Fort Knox trezorjai valószínűleg konganak az ürességtől.

Teljesen evidens, hogy ez a furfang valójában egy átlátszó csalás. Képzeljük el, hogy közülünk bárki annyi pénzt nyomtathatna, amennyit csak akar. A fárasztó munka helyett jöhetne a dolce vita! Most azt képzeljük el, hogy a Wall Street-i Mister Pénznyomó hitelezői felkapják a vizet, amikor a tudomásukra jut, hogy ez a pénz illegitim, mert egy semmirekellő imposztor garázsában nyomják. Mindegyik hitelező a bandita ajtaján dörömböl, a jussát követelve, jól tudván, hogy az adós-csaló-pénznyomó a banditák királya, a capo di tutti capi, és hogy a Szíria utcai üzlete már csődbe jutott, ahogyan korábban a Líbia utcai, a Szerbia sugárúti és a Venezuela körúti is, most pedig az Argentína téri butik és az Irán utcai bank is veszélybe került…

Ugyanez a helyzet az amerikai parazita állammal: az USA külső államadóssága 16 770 milliárd dollár, havi 85 milliárd dollárnyi illegitim pénznyomtatással súlyosbítva. A csődbe jutott Fed pénzt kölcsönöz hitelezőjének, az amerikai kormánynak, amely fizetésképtelen tulajdonos. Ez a haramia állam azonban az egyetlen a világon, amely 3500 többfejű robbanótöltettel felszerelt atomrakétát, 11 repülőgép-anyahajót és 700 külföldi katonai támaszpontot birtokol, miközben évente 600 milliárd dollárt költ „védelmi” kiadásokra, egyedül annyit, mint a világ maradéka együttvéve.

Azonosítottuk tehát a nemzetközi szcéna főgengszterét, a capo di tutti capit, akinek sok ország eltűri a csínytevéseit, és támogatja az agresszióit, azt remélve, hogy jól fognak kijönni a buliból, ha egy nap ők is csődöt jelentenek, és megtagadják szuverén adósságuk törlesztését. Ez a nap egy globális láncreakciót fog elindítani, egy világgazdasági válságlavinát, amelyhez képest az 1929-es „Nagy Pangás” és a 2008-as ingatlanpánik csak szerény ízelítőnek fog tűnni az átlagos halandókra váró megpróbáltatások tekintetében. Kasszandra jóslata sem lehetett ennél biztosabb.

Gazdag István