„Kezdetben sikerült korlátozni a válság hatásait az emberekre, de a legkeményebb még most jön”, mondta Merkel pártja egyik gyűlésén. Ugyanakkor az Európai Központi Bank elnöke társadalmi összeomlástól tart egy újabb sorozatos bankcsőd esetén. „Biztosan túl korai még azt mondani, hogy vége a válságnak”, jelentette ki egy bankárkonferencián Frankfurtban, és hozzátette: „Demokráciáink még egyszer nem fogják elfogadni, hogy az adófizetők pénzén segítsük ki a pénzügyi szektort.”

Az utóbbi nyolc hónap folyamán a részvénypiacon képződött óriási spekulatív buborékot tekintik az új krach legnagyobb rizikófaktorának. A legfontosabb tőzsdék indexei 50-60 százalékkal emelkedtek március óta. A nyersolaj, a réz és más nyersanyagok ára a duplájára nőtt. Ezeknek a hatalmas növekedéseknek azonban semmiféle gazdasági alapjuk nincs, éppen ellenkezőleg: a gazdasági aktivitás a legtöbb országban csökkent és nagyon sok vállalkozás veszteséges.

Az árfolyamemelkedést az óriási likvid tőke generálta, amelyet a kormányok és a központi bankok injektáltak a gazdaságba. A pénzintézetek csaknem nulla százalékos kamatra tudnak korlátlan összegeket kölcsönözni a központi bankoktól, és így jelentős spekulatív nyereségre tesznek szert. Ugyanígy az adófizetők pénzéből a gazdaság élénkítésére szánt ezermilliárdokat sem beruházásokra használták fel, hanem spekulatív tevékenységekre, valamint részvényesi osztalékok és bankárbónuszok kifizetésére.

„A tőzsdei árfolyamok azért növekednek, mert a pénznek valahová el kell jutnia, nem pedig azért, mert a részvényeket önmagukban is attraktívaknak tekintik”, írja a Wirtschaftswoche német gazdasági hetilap a tőzsdék jelenlegi szárnyalását elemezve.

A válság következményeként csupán az Egyesült Államokban százezrek veszítik el az állásukat havonta, sokan mások kénytelenek elfogadni, hogy jelentősen csökkenjen a fizetésük, és hogy a szociális támogatások rendszerét alaposan megnyirbálják. Ugyanakkor viszont a társadalmi létra csúcsán ugyanolyan mértékben képződnek extraprofitok, mint a válság előtt, sőt még inkább. Ez évben a beruházási bankok és spekulációs alapok több mint százmilliárd dollárt szánnak személyzetük honorálására.

Az amerikai Goldman Sachs 17 milliárdot különített el erre a célra. A német tőzsdén jegyzett 30 legnagyobb vállalat több mint 20 milliárd eurót szándékozik jövő tavasszal kifizetni a részvényeseinek, amely a tiszta nyereségük 71 százalékát képviseli, miközben a 2007-es rekordévben ugyanez a szám még csak 45 százalék volt. Következésképpen ennyivel kevesebb marad új beruházásokra. Ez a háttere Merkel, Schauble és Trichet figyelmeztetésének, akik attól tartanak, hogy a pénzoligarchia szégyentelen harácsolása ellenőrizhetetlen társadalmi robbanáshoz vezethet.

Számos tekintélyes elemző szerint egy következő válság elkerülhetetlen. Mint azt a témának szentelt összeállításában a Der Spiegel kertelés nélkül leszögezi, nem az a kérdés, hogy a jelenlegi tőzsdebuborék kidurran-e, hanem az, hogy mikor. A tekintélyes német hetilap kénytelen tényszerűen megállapítani, hogy a modern gazdaságtörténetben a pénzügyi szektornak még sohasem volt ennyire szabad hozzáférése az állami pénzekhez, mint most, és a pénzügyi szolgáltatásokat ellenőrző brit hatóság (FSA) vezetőjét idézve a válság ideológiai hatásairól is szót ejt.

„Az a koncepciónk, hogy az árak fontos információkat hordoznak, hogy a piacok racionálisan viselkednek és ésszerűtlenség esetén önmagukat korrigálják, mindez kérdésessé vált”, mondja Adair Turner, burkoltan elismerve, hogy a kapitalizmus és a szabad piacgazdaság teljesen diszkreditálódott.

Érthető módon elsősorban az amerikai kormánynak címezi bírálatát a lap. „Az amerikai pénzügyi ipart a pénzügyi ipar szabályozza, nem pedig a pénzügyminiszter”, írja, majd számos olyan személyiséget említ, akik a Goldman Sachsnál vagy bankhierarchia más nagyágyújánál kezdték karrierjüket, hogy aztán a pénzügyminisztérium vezető pozícióiban vagy Obama elnök közvetlen környezetében kössenek ki, és utána megtegyék a visszautat is. „Ha az USA-t ugyanazzal az elemző szenvtelenséggel nézzük, mint Oroszországot, óhatatlanul is egy politikusokból és bankárokból álló oligopólus hatalmáról kell beszélnünk”, állapítja meg a lap James Galbraith amerikai közgazdászt idézve, aki szerint a Wall Street és Washington hatalmasságai ugyanúgy összefonódtak, mint Putyin és a nyersanyagok orosz birodalmát ellenőrző iparmágnások.

A Der Spiegel a német vezető elit azon részének a nevében beszél, amely a lehető legrövidebb időn belül véget akar vetni az államfinanszírozás inflációgerjesztő gyakorlatának és az olcsó pénz politikájának, éppen hogy a vállalkozásokat terhelő adók csökkentését és drasztikus költségvetési megtakarítást forszírozva. Noha ez a társadalmi jóléti programok lényeges megkurtítását és a bankcsődök számának rövid távú növekedését eredményezné, még mindig kisebbik rossznak számít a gazdaság hirtelen összeomlásához és ennek kiszámíthatatlan társadalmi következményeihez viszonyítva.

Nemzetközi szinten a Merkel-kormány komoly diszkrepanciába került Washingtonnal és Londonnal a válságból való kilábaláshoz célravezető pénzpolitika tekintetében. Az USA-nak és Nagy-Britanniának ugyanis, amelyek ipari bázisuk nagy részét feláldozták a pénzügyi szektornak, sokkal kevésbé áll az érdekében egy restriktív monetáris politika, mint Németországnak, amely a világ egyik legerősebb exportgazdaságával rendelkezik, és ezért joggal aggódik, hogy dollár meggyengülése károsan befolyásolná a versenyképességét. A hevesség, amellyel a Der Spiegel most az amerikai pénzügyi szektort támadja, valójában az angolszász spekulatív és a német termelő kapitalizmus alaptermészete közötti feloldhatatlan, merthogy zsigeri ellentétre is rávilágít.

Gazdag István