Asszonyok a vonaton

A több mint két éve tartó háború kellős közepén az ukrán vasúttársaságnak az a legnagyobb gondja, egyben mára sikere is, hogy női fülkés vonatokat állítson pályára, eddig országszerte összesen nyolcat. Az igazgatói grémium elnöke, Jevhen Ljascsenko büszkén jelentette a médiának, „ezeknek a vagonoknak az a célja, hogy nagyobb biztonságérzetet adjanak a hölgy és gyermek utasoknak, amit az új szolgáltatásról megkérdezettek rekordszintű, 88 százalékos elégedettséggel fogadtak”. A gyakran ismétlődő bombázások ellenére, teszem hozzá én.

Kevésbé kacifántosan (politikusan) fogalmazva ez annyit tesz, hogy az ukrán lányok-asszonyok nemcsak a rakétáktól félnek, hanem azoktól is, akik pénzre, szexre, zsákmányra, röviden: női prédára vadásznak úton, vízen meg síneken. Zsiványnak, partizánnak férfiak szoktak felcsapni, azokra viszont, mivel egyre kevesebben vannak Ukrajnában, szintén kegyetlen módszerekkel vadásznak a színész-diktátor keretlegényei. Úgy tűnik, miközben hegyek-völgyek között zakatol a vonat, sajátos körvadászat folyik a peronon.

És nemcsak a peronon, hanem kocsmától a fáskamrán át a padlásig mindenütt, ahol férfiszagot szimatolnak a szorgalmas verbuválók. Nem hinném, hogy a női fülkéket csak azért állították volna csatasorba, hogy azoknak a szegény „toborzóknak” ne kelljen végigellenőrizni, -verni az egész vonatot. A gyilkolászás szakértői, a háborús becsüsök is újabban azzal riogatnak, hogy eddig több mint tízmillió ukrán – közöttük hadköteles férfiak tömegei – távoztak, ezért lassan nincs, aki lövészárkokba vállalna kiküldetést.

Igazuk lehet, mert két napja magam is arról győződtem meg hajdúsági, majd pedig szatmári riportutam során, hogy az ukrán rendszámú autókat akár kifelé, akár befelé kizárólag hadköteles korú atyámfiai vezetik, de olyan agresszivitással, hogy kis híján letoltak a pályáról. Ráadásul milyen autókkal? Befelé csillogó, de üres Mercedes mikrobuszokkal, gyöngyházfényű Lexus és BMW terepjárókkal, fehér Teslákkal, kifelé ugyanezekkel, de rogyásig pakolva ruhával, mosószerrel, műszaki cuccokkal. Rozzant roncsokkal már csak a románok pöfögnek, használt német autókat vontatva maguk után Nagyvárad felé.

Már csak ezért sem hagy nyugodni, miért szükséges mégis szeparált női fülkéket egy olyan ország vasparipái mögé akasztani, ahol állítólag Kalasnyikovval, viperával meg gumibottal sem lehet elegendő aktív, esetükben hadra fogható férfit összefogdosni. Ha pedig így van, akkor kiktől kell rettegniük az ukrán lányoknak, asszonyoknak? Csak nem azoktól a nyugati mintaországokból odaküldött angol, francia és más egyenruhás kiképzőktől, idegen zsoldosoktól, akik önzetlenül az életüket kockáztatják az ukrán szabadságért? Vagy azoktól a szintén önzetlen odesszai nacionalistáktól, akik annak idején a Fekete-tenger partján, a nyíltan náci Jobb Szektor nevű csoport fegyvereseivel megöltek több tucat oroszbarát ukránt?

Esetleg azoktól a zsiványoktól tartanak, akik a mai napig büszkén viselik a náci történelemmel kapcsolatos szimbólumokat, és ellenségesen lépnek fel a kisebbségekkel, például a kárpátaljai magyarokkal szemben? Akik náci szimbólumokkal, köztük a koponyákkal és keresztbe tett csontokkal, valamint a Fekete Nap néven ismert szimbólumokkal a ruhájukon rúgnák rá a vagonajtót a gyermekekkel utazó anyákra és özvegyekre? Vagy azoktól az Azov ezredbeli ukrán nacionalistáktól kell rettegniük, akik éppen tíz éve szerveződtek katonai egységbe, és akik náci jelképek alatt tették azt a mariupoli orosz kisebbséggel, amit aljas módon tettek?

Én nem tudom, hogy a női fülkék elérhetik-e a céljukat, és az eddiginél valóban nagyobb biztonságot adnak-e majd az utazóknak. Azért is kérdéses ez, mert a vagonokban kizárólag nők és hat éven aluli gyermekek tartózkodhatnak.

Megvallom, titokban arra számítok, hogy a radikális szeretet forradalmára, a magát kereszténynek csúfoló Perintfalvi Rita, aki szerint nincsen többé görög meg zsidó, és nincsen többé nő meg férfi, összekarolva a szintén velejéig európai Vásárhelyi Máriával, Pottyondi Edinával, Alföldi Róberttel meg Lakatos Márkkal, már írja is azt a nyílt levelet egyenesen Zelenszkijnek, amelyben a szabadság, egyenlőség, testvériség szellemében a sokszínű, ezernyelvű Szajna-parti szivárványos kavalkádra hivatkozva követeli a kirekesztő női vagonok azonnali felszámolását, különben végleg ugrik a brüsszeli tagság.

Végül némi aggodalommal tölt el az is, hogy a háború meg a szeparált vagonok körül kialakuló zűrzavar kellős közepén vajon mivel áll majd elő az ukrán vasúttársaság elnöke, Jevhen Ljascsenko úr, és mivel igyekszik garantálni az utazó- (menekülő-)közönségnek a nagyobb biztonságérzetet. Mert ma még nem ez a helyzet. Egyelőre az a helyzet, hogy miközben a női kupékban rekordszintű keserűséggel a szívükben kuporgó ukrán lányokkal, özvegyekkel és gyerekekkel hegyen-völgyön át, katonasírokkal megtelt temetők között zakatol a vonat, aközben valamennyi utasa pontosan tudja, hogy csak ott lehet ismét otthon, ahonnan éppen menekül.