Manapság tele van a nemzetközi sajtó a zaporizzsjai atomerőmű körül zajló konfliktussal, mely – érthető okokból – az orosz–ukrán háború egyik legnagyobb közérdeklődésre számot tartó frontvonalává vált. Igencsak sajnálatos, hogy a nagy nyugati médiumok nem viszonyulnak kellő felelősséggel a témához, és nem adnak megbízható tájékoztatást az eseményekről. A Zaporizzsja megyében található létesítmény Közép- és Kelet-Európa legnagyobb atomerőműve, Ukrajna áramellátásának húsz százalékát biztosítja, és egy katasztrofális meghibásodás vagy egy szerencsétlen találat súlyos következményekkel járhatna. Ennek megfelelően fontos tudnunk, hogy mi is történik ott valójában.

Az erőmű orosz ellenőrzés alá kerül

A háború első fázisában az orosz invázió számos kudarcot szenvedett el. Harkivnál és Kijev alatt is megállította az előrenyomulásukat az elszánt ukrán ellenállás. Hiába bízott benne a Kreml, sem népfelkelés, sem katonai puccs nem alakult ki Zelenszkij kormánya ellen. Sőt, azt sem sikerült elérniük, hogy az ukránok jelentősebb erőket vonjanak ki a Donbasz térségéből, megerősítendő az északi és keleti védvonalaikat – ennek tudható be az is, hogy még ma is igencsak lassú az orosz előrehaladás a „speciális hadművelet” központi hadszínterén, Donyeck megyében.

Sikereket az invázió csak délen ért el, ott azonban lehengerlőek voltak az orosz csapatok. Hatékonyan törtek ki a krími félszigetről – amire a földrajzi adottságok miatt csak kevesen számítottak. Nyugati irányban napok alatt elérték Mikolajiv városát, keletre haladva pedig mindössze pár hét alatt létrehozták a Krímet Oroszországgal összekötő szárazföldi folyosót, ezzel elérve a háború egyik legfontosabb katonai célját. A déli offenzíva során került orosz kézre a zaporizzsjai atomerőmű is, mely a Dnyeper folyó keleti partján található, Enerhodar városának szomszédságában.

A létesítmény már ekkor bekerült a hírekbe, annak ellenére, hogy az ukránok minimális ellenállást tudtak csak kifejteni az elfoglalásakor. Mindössze néhány tucat ukrán katona elbarikádozta magát az erőmű egyik adminisztrációs épületében és tüzet nyitott az érkező oroszokra, akik végül – mindössze egy éjszaka alatt – megtörték az elkeseredett ellenállást. Az incidens napokig szerepelt a világsajtó vezető hírei között, a BBC, Deutsche Welle és a CNN is úgy számolt be a csatáról, mintha az oroszok szándékosan lőtték volna az erőművet oly módon, hogy akár atombalesetet is okozhattak volna. Pedig az adminisztrációs épület távol volt a reaktoroktól, nehézfegyvereket pedig alig vetettek be ellene.

Hirdetés
Fotó: ShutterStock/Olha Solodenko

Zaporizzsja működik tovább

Miután az oroszok konszolidálták pozícióikat, és a déli offenzíva véget ért, az erőmű tulajdonképpen a frontvonalon találta magát, hiszen a Dnyeper túlpartja ukrán ellenőrzés alatt maradt. Igaz azonban, hogy a Dnyeper egy igen sajátos folyó, és bizonyos szakaszain több kilométer széles. Enerhodar közelében is ez a helyzet, így nem kellett arra számítani, hogy az ukránok ezen a környéken próbálnának átkelni rajta. Talán éppen ezért, talán a jelentős technikai nehézségek miatt – hisz egy atomerőmű leállítása költséges és időigényes folyamat – az oroszok úgy döntöttek, hogy engedik a létesítményt tovább működni, annak ellenére, hogy az össze volt kapcsolva az ukrán hálózattal. Így az a paradox állapot alakult ki, hogy miközben háború zajlik a két ország között, egy orosz kézen lévő atomerőmű Ukrajnának termelt áramot.

Moszkva is tisztában volt a helyzet abszurditásával és májusban felszólították Ukrajnát, hogy fizessen az Enerhodarból érkező áramért. Természetesen Kijev erre nem volt hajlandó, sőt a nyár folyamán kidolgoztak egy mechanizmust, mely keretében az EU felé – jó pénzért – áramot értékesítettek. Ezután szivárogtak ki azok az orosz tervek, melyek leválasztották volna Enerhodart az ukrán hálózatról, és az áramot átirányították volna az orosz területek felé. Ekkor kezdték tüzérségi találatok érni a létesítményt és a szomszédos várost.

Ki löveti az atomerőművet?

A nyugati sajtó és az ukrán hatóságok egyértelműen Oroszországot vádolták meg a kialakult helyzettel. Kijev határozottan azt állította, hogy az oroszok bombázzák az erőművet. A BBC és társai ködösebben fogalmazva rendre elismételték az ukrán vádakat, anélkül, hogy megerősítették volna azokat, de a hangsúlyt arra helyezték, hogy az oroszok katonai bázist alakítottak ki az erőmű területén. Az orosz fél végig kitartott amellett, hogy az „ukrán rezsim” szándékosan akar katasztrófát okozni.

Természetesen egy háborúban minden fél igyekszik félrevezetni az ellenséget és a közvéleményt. Így sok esetben nehéz kibogozni, hogy mi is történik valójában. Most azonban kivételesen nem erről van szó. Igen nagy valószínűséggel az erőművet Kijev löveti. Hogy miért? Ennek megértéséhez elég feltennünk a kérdést: vajon az oroszok hajlandóak lennének-e azt kockáztatni, hogy a Krímbe vezető szárazföldi folyosójuk használhatatlanná váljon a magas sugárzási szint miatt? Nem, nem lennének. Ennek a területnek a megszerzése a háború legmagasabb prioritásai között szerepelt.

Az ukrán fél esetében azonban több logikus ok is szóba jöhet, hogy miért szánhatták rá magukat erre a veszélyes lépésre. A legelső magyarázat azonnal adja magát a fentiekből: Kijevnek semmi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy az oroszok használni tudják az említett folyosót. Emellett júliusban és augusztusban jelentősen megcsappantak a nyugati fegyverszállítmányok Ukrajna felé. Egy meghibásodás az atomerőműben – melyet természetesen Moszkvára fognának – megerősítheti a nyugati országok elköteleződését. Harmadszor, ha lassan is, de az ukrán erők visszaszorulnak a Donbaszban, és Kijev nem képes megfelelő utánpótlást küldeni. Mindebből következik, hogy Ukrajna elemi taktikai érdeke rávenni az oroszokat erőik olyan átcsoportosításra, mely meggyengíti a keleti frontot. Egyértelmű, hogy ezt célozta a Herszon megyében beharangozott nyári offenzíva, melyről augusztusra Kijev is kénytelen volt hivatalosan is beismerni, hogy blöff volt. Ezt a célt szolgálhatta az atomerőmű lövetése is.

Mekkora a valós atomkatasztrófa veszélye?

A fentiek ellenére ezt a veszélyt nem szabad eltúlozni. A létesítmény hat reaktorát 1985 és 1995 között adták át. A legbiztonságosabb szovjet erőművek sorába tartozik. A csernobili katasztrófa tanulságait levonva a legkorszerűbb, többszörösen megerősített biztonsági protokollok vannak érvényben. Közvetlen találat esetében sem következhetne be a reaktormag Csernobil-szintű leolvadása. Így Magyarországon a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén sem kellene súlyos sugárveszélytől tartanunk.

A konstrukció leggyengébb és egyben legtámadhatóbb pontja az elhasznált nukleáris fűtőanyagot tartalmazó létesítmény. Ha ezt találat érné, akkor az jelentős radioaktív szennyezést bocsátana ki az erőmű néhány tucat kilométeres körzetében. A baleset következményeit a közvetlen közelben élő civil lakosság szenvedné meg leginkább.

A zaporizzsjai erőmű környékén e sorok írásakor is kimondottan feszült a helyzet, azonban jó hírnek tekinthető, hogy az ENSZ atomenergiai ügynöksége (Nemzetközi Atomenergia-ügynökség) bejelentette: minden készen áll ahhoz, hogy még ezen a héten megérkezzen a tényfeltáró missziójuk a helyszínre. Ne számítsunk arra, hogy a közvélemény előtt fognak nyomást gyakorolni Kijevre, de a nyugati szövetségeseket egész biztosan tájékoztatni fogják a valós helyzetről. Emellett valószínű az is, hogy mindaddig, amíg az ENSZ-küldöttség a helyszínen tartózkodik, csökkenni fog a tüzérségi támadás intenzitása.

A szerző az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője.

Korábban írtuk