A fellobogózott téren – mint eddig mindig – Árpád-sávos zászlók is díszítették a teret. Több se kellett a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége csongrádi ifjúsági tagozatának, tiltakozásba kezdtek Árpád-házi királyaink történelmi lobogói ellen. Sajnos a város polgármestere ahelyett, hogy elmagyarázta volna a tudatlan ifjaknak, hogy mit jelképeznek a zászlók, levetette azokat. A fonalat fölkapta Danielisz Béla szocialista politikus, és az Árpád-sávos zászlók nyilvános használatáról Bárándy Péter igazságügy-minisztertől állásfoglalást kért. Szerencsére Bárándy szerint semmi sem indokolja, hogy a lobogó fölkerüljön a tiltott önkényuralmi jelképek listájára. Nyilván ismeri a történelmet a miniszter és pontosan tudja, mit jelképez a négy piros és négy fehér sáv.

Könnyű lenne azzal elintézni a dolgot, hogy a fiatal ellenállók(?) és az antifasiszták(?) tudatlanságuk okán vélték valami elítélendő jelképnek a zászlókat. Csakhogy életkoruknál fogva nem tudhatták, nem láthatták, hogy kik és mire használták történelmi lobogónkat, csak veteránjaik oktatása és biztatása vihette őket ebbe a csapdába. Való igaz, hogy a második világháború előtt olyan csoportok is használták ezt a jelképet a nemzetiszínű zászlóval együtt, akikkel nem ért egyet a keresztény-nemzeti oldal. De ilyen alapon a piros-fehér-zöld lobogót is önkényuralmi jelképnek lehetne minősíteni, vagy le kellene vétetni Wagner operáit a színházak műsoráról, mivel Hitler kedvelt zeneszerzője volt. Sőt, nem kellene hallgatni Liszt Ferenc Les prelude-jét sem, mert a háború alatt a hitleri híradók kísérőzenéje volt és sorolhatnám tovább.

Nem könnyű dolog kikutatni, hogy milyen jelentést hordoz az Árpád-sáv. Nevét onnan kapta, hogy Árpád-házi királyaink történelmi lobogóján már a XI. században szerepel. De megtaláljuk a magyar nemzeti címerben is. 1896-ban törvényszerű rendelettel szabályozták a címerek használatát, és ettől kezdve a kis és nagy címer volt törvényes. De megjelenik az Árpád-sáv már Imre király idejében – 1202-ben – az Árpádok családi címerén. Ez a fajta címer a XII. század végén állandósul. Korábban a turult mondják a krónikák a legrégebbi címernek, de ez tulajdonképpen törzsi megkülönböztető jel volt. A nyugati értelemben vett címer elsőként az Imre királyé volt 1202-ben, a király aranybulláján. A címer pajzsán vízszintes osztások vannak és ezek minden másodikában lépegető oroszlánok láthatók. II. Endre címere hasonló, melyet arany- és viaszpecsétjén használt, érmein a lépegető oroszlánok elmaradnak, csak a vízszintes sávok vannak a pajzson. Itt-ott már föllép az Árpádok másik címerképe, a kettős kereszt. IV. Béla már ezt választotta címeréül és ez maradt a magyar királyok címere egészen az Árpád-ház kihalásáig. De a másik címer – a sávos – sem merült feledésbe, megjelent V. István egy-egy érmén és az Árpádok uralkodása vége felé mint az Anjou-házbeliek címere, amivel a magyar trónra való jogos igényüket bizonyították. A Képes Krónikában mint a nemzet címere szerepel. Az ősrégi címer színei is ugyanazok – piros, fehér – mint Árpád-házi királyaink idején volt. A legkorábbi változat, az Imre király idejéből való címer megtekinthető a budavári Nagyboldogasszony-templom oldalkápolnájában, ahol III. Béla király és felesége nyugszik. A szarkofág végén látható a négy-négy sávos címer, ahol minden második sávban lépegető oroszlánok vannak (talán nem is okos dolog felvilágosítani erről a szocialistákat, mert még kérni fogják a címer kivésését a szarkofágból, mint tették azt annyi magyar címerrel a háború utáni években).

Tehát ez lehet az egyik eredete az ominózus Árpád-sávos lobogónak. Későbbi magyarázat a magyar címerben levő négy-négy sávra folyóinkkal való azonosítás. Nevezetesen, hogy a Dunát, a Tiszát, a Drávát és a Szávát szimbolizálják. Ez valószínűleg népi értelmezés, mert így, „kézzel foghatóvá” váltak a sávok, egyébként a Maros nem maradt volna ki belőle, mint az erdélyi terület neves folyója. Cseremiszek lakta területen került elő a Kr. u. IX-X. századból egy tarsolylemez, amelyen szintén szerepelnek a sávok. Ugyanilyen megjelenítésben az esztergomi várkápolna festett oroszlánjának oldalán is látható a titokzatos négy sáv. Ugyancsak ősi eredetre utal az az értelmezés, amelyet Radics Géza írt le: a hét törzs – Megyer, Nyék, Tarján, Jenő, Kér, Keszi és Kürtgyarmat – eredetileg nyolc lehetett olyan formán, hogy a Kürt és Gyarmat külön törzs volt, és mivel valószínűleg két kicsi vagy csonka törzsről lévén szó, a kettőt hadászati célból összevonták, de a nemzetszövetségben teljes jogú tagok voltak. Így adja ki a négy piros és négy fehér sáv a nyolc törzset. (A nyolcadik „törzs” lehetett a magyarokhoz csatlakozott kazár is).

Fejtegethetnénk még tovább is az Árpád-sáv lehetséges eredetét, mindig oda lyukadunk ki, hogy ősi magyar jelkép, amely az Árpádokhoz kötődik. Sok helyütt megtalálható és semmiféle önkényuralmi jelentése nincsen, legföljebb azok számára, akik a magyar történelemmel köszönő viszonyban sincsenek.

A szocialista Danielisz Béla nem nyugodott bele Bárándy Péter elutasításába, Btk.-módosítást kér az ügyben. Csak nehogy még a magyar címert is szalonképtelenné nyilvánítsák a buzgó posztkommunisták, mert a végén még úgy járunk, mint az ősi Egyiptom monumentális templomainak feliratai, ahol a későbbi fáraó kivésette a hatalmas kövekből az előző uralkodó nevét jelentő kartust (névjegyet).

Az Árpád-sávos ősi zászlót pedig nem diszkriminálni kellene, hanem megtanítani jelentését és sokkal gyakrabban használni a gyakorlatban, mint azt eddig tették. Mert nem a lobogóval van baj, hanem a nemzeti identitás nélküli, internacionalista „globalizátorokkal”.